Elhunyt a remény teológusa, Jürgen Moltmann professzor. Életének 98. esztendejében, 2024. június 3-án, hétfőn Tübingenben érte a halál a világszerte ismert protestáns teológust. A gyászhírt családja közölte a Német Protestáns Hírszolgálattal (epd).
Korszakformáló keresztyén
A Confessio című református folyóiratban Korszakformáló keresztyének címmel indult interjú rovatban elsőként őt szólítottuk meg 97 évesen. Készséggel fogadta megkeresésemet. Az interjúválaszokat már csak írásban tudta megadni, mert a beszéd nehezére esett. A beszélgetés a Confessio 2023/3. számában jelent meg (90–94. oldal). Az interjúkészítés hetei alatt több levelet is váltottam vele. Legutóbbi két könyvét, a 2020-ban megjelent Auferstanden in das ewige Leben – Über das Sterben und Erwachen einer lebendigen Seele (Feltámadás örök életre – egy élő lélek meghalásáról és felébredéséről) címmel, illetve a 2023 szeptemberére megjelent utolsó kötetét Weisheit in der Klimakrise – Perpektiven einer Theologie des Lebens (Bölcsesség a klímaválságban – Az élet teológiájának távlatai) megtisztelő módon dedikálva megküldte. Nagy izgalommal várta a visszajelzést, hogy megkaptam-e, s mi a véleményem.
A földi létezésünket és az örök üdvösségünket elrendelő és kormányozó Szentháromság Úristen úgy hozta, hogy 1997-ben lefordíthattam Az élet forrása címmel azt a vallomáskötetét, amiben megtéréséről vall az angliai fogolytáborban, a II. világháborút követő hónapokban. Alcímül ezt adta 174 oldalas munkájának: A Szentlélek és az élet teológiája, mintegy élete egyik fő szólamaként. Időközben teljes teológiai munkásságot engedett neki az Örökkévaló, hiszen valamennyi rendszeres teológiai szaktémában megírta sok új aspektust hozó, mindig nagy érdeklődéssel várt köteteit: a teremtés, a megváltás, az egyház, a jövő, a remény, a Szentháromság, a krisztológia, s végül a remény etikája témakörökben. 90 éves korában portrét írtam róla Jürgen Moltmann: a megtalált ember 90 éves. címmel. Ebből idézek.
1926. április 8-án látta meg a napvilágot az észak-német kikötővárosban, Hamburgban. A „Remény teológiája” című művével 1964-ben, a hidegháború kellős közepén robbant be a nemzetközi teológiai gondolkodásba. Isten nemcsak egy különös század tanújává tette, hanem megengedte neki, hogy nagyszabású életművében átgondolja, sok ezer teológussal átgondoltassa könyvein keresztül a keresztyén teológia sarkalatos tételeit, igazságait. Hazánkban is többször tartott előadást, könyveiből több is megjelent. 90. születésnapjára Németországban kiadták legfontosabb munkái gyűjteményét.
Annyi energia van a világban, amennyi remény
Német családjának nem volt sok köze a keresztyénséghez. Tizenhat évesen Einsteinnel foglalkozott, matematikát és fizikát tanult az egyetemen. Csakhogy Isten közbeszólt. 1945-ben német katonaként fogságba esett, majd 1948-ig fogolytáborról fogolytáborra szállították. Először Belgiumban tapasztalta meg a bezártságot, ahol már néhány keresztyén csoporttal találkozott. Egy amerikai tábori lelkész adta kezébe először az Újszövetséget és a Zsoltárokat. Egyre inkább elkezdte foglalkoztatni őt a keresztyén hit, és a megváltás páratlan csodája. Később így vallott erről az időszakról: „Nem én találtam meg Krisztust, hanem Ő talált rám”. Aztán átszállították Skóciába, Kilmarnockba, onnan pedig az angliai Nottingham melletti Norton Camp táborba. Az ott tartott teológiai szemináriumokon falta a keresztyén hit elérhető „könyveit”, teológusok munkáit. Olyan jelentős személyek is megfordultak a táborban, mint a német hitvalló egyház kiemelkedő teológusa, Martin Niemöller, vagy az amerikai Reinhold Niebuhr. Visszapillantva megtérése éveire, ezt vallotta: a 20. században az istenélmény megtapasztalásának kiváltképpen való helye a „cella” – legyen az fogolytáborban vagy börtönben. Később többször fogalmazott így: „Annyi energia van a világban, amennyi remény”.
Az újkori protestantizmus heroldja
A Random House kiadói csoport kilenc kötetben megjelentette Moltmann legjelentősebb könyveit. A Remény teológiájával indul a kiadás, ami őt „az újkori protestantizmus heroldjává emelte”. A sorozat további kötetei: A keresztre feszített Isten – Egyház a Lélek erőterében – Szentháromság és Isten Országa – Isten a teremtett világban – Jézus Krisztus útja – Az élet Lelke – Isten jövetele – A teológiai gondolkodás tapasztalatai. A Németországi Protestáns Egyház Tanácsának elnöke, Heinrich Bedford-Strohm tartományi püspök 90. születésnapján így köszöntötte: ’Reménység teológiádnak’ olyan hatása volt, amihez foghatót nem nagyon találunk. Ennek a műnek a címe a teológiatörténet bevett fogalmává vált. A ’Remény etikájá’-ban úgy tüntetted fel a világot, mint amit Isten szeretetből teremtett és Ő állandóan munkálkodik ebben a világban. Ez a szemlélet a tudomány, az egyház és a társadalom sok más területén arra indította az embereket, hogy a világot a keresztyén remény erejével formálják, s ahol lehet, változtassák is meg”. A püspök a világ- és a német protestantizmus áldáskívánását ezzel az Igével tolmácsolta: „Maga az Úr vonul majd előtted, ő maga lesz veled. Nem hagy cserben téged, és nem hagy el: ne félj hát, és ne rettegj!” (5Mózes 31,8).
A remény etikája – Ahol veszély van, ott megnő a szabadítás
2010-ben megjelent a Remény etikája című summázata, részletezve benne az élet, az életben maradás etikáját. Benne a halál terrorjától, a terrorizált tudattól kezdve a közösségi élet politikájáig, az orvosi etika kérdésein át egészen a Föld etikájáig, s az igazságos béke etikájáig húzza meg az igei vonalakat, jelöli ki a lehetséges teendők sorát. Az öko-életstílus leírása éppúgy megtalálható a reménység etikájában, mint az egyszerű élet dicsérete, a szolidaritás kultúrájának hangsúlyozása. El egészen a himnikus örömig Istenben, ami a jelenkor sok szennyével, vérével és könnyével szemben képezi és alakítja, formálja az esztétikai ellenpontokat. Kedvelt költőjével, Hölderlinnel gyakran fogalmazott mai dolgokról: „Ahol veszély van, ott megnő a szabadítás is”. A félelmet, bármely indokolt is a mai világban, azért utasítja el, mert az a terror melegágya, a remény viszont az örömé. Arra a kérdésre, vajon mi lehet Isten terve azzal, hogy őt ilyen sokáig élteti a Földön, ezt válaszolta: még nem tudja igazán, csak sejti. Amikor 17 évesen megtartotta őt a bombázások között, megkérdezte, miért nem halt meg? Még most is keresi erre a választ, s addig életben marad, amíg meg nem találja.
Együtt a Hortobágyon kedélyesen
Jürgen Moltmann többször járt hazánkban. Szakavatott ismerője, teológusi barátsággal átszőtt kapcsolatápolója, fordítója volt és maradt dr. Szathmáry Sándor református professzor, lelkipásztor, művei egy részének hazai ismertségéért a legtöbbet tevő „moltmannista”. 1989-ben „A reménység fényei: Jürgen Moltmann theológiája” címmel szövegrészeket adott közzé 383 oldalon. Ugyanő fordította és szerkesztette Moltmannak a teológiai esztétika témájában írt „Kincs a szántóföldben” c. kötetét, melyben 259 oldalon fejtegeti az öröm helyét és jelentőségét a keresztyén teológiában és a keresztyén életben. Számos tanulmányát is lefordította, ezek java része a Theológiai Szemlében jelent meg. 2006-ban a Bencés Kiadónál jelent meg „Minden végben kezdet rejtezik” című könyve a világtörténelem és a kozmosz „végéről”, illetve a pozitív keresztyén jövővárásról. Többször tartott előadást az elmúlt negyven év során a budapesti, debreceni, sárospataki református teológiákon. 1980-ban megjelent „Szentháromság és Isten Országa” című könyvét „hálával és testvéri közösségben” ajánlotta a budapesti Ráday Kollégium Református Teológiai Akadémiájának és a Magyarországi Református Egyház Doktorai Kollégiumának.
Műveinek elemzése 17 nyelven olvasható. A nagy világnyelvek mellett például finnül, dánul, horvátul, indonézül, hollandul, lengyelül, oroszul, szerb-horvátul, japánul, koreaiul, kínaiul. Amikor a kilencvenes évek második felében hazánkban járt, előadásai egyik tolmácsaként elkísérhettem több helyre: szatmári gyülekezetbe, teológiai akadémiákra, családi otthonba. Meglepett állandó humorkészsége, a szemében és a szája sarkában bujkáló folytonos életöröm. Valóban az öröm teológusa volt Jürgen Moltmann. Amikor a Hortobágyon, a kilenclyukú híd előtti kirakodóvásárban és a pásztormúzeumban a népművészet gazdag remekléseit, kézműves alkotásait nézegette, gyermeki örömmel próbálta fel a subát, fújt bele a furulyába, forgatta érdeklődéssel a faragott pásztorbotot, fokost, ostornyelet. Akkor megéreztem rajta, hogy öröme a megtalált, otthon lévő, hazaérkezett emberé. Azé, aki a helyén van ebben a hontalanságot gyártó világban. Amint keresztyén életútja elején megfogalmazta: Nem én találtam meg Őt, hanem Ő talált meg engem.
A Confessioban megjelent interjút tavaly így fejezte be: „A teológusok jönnek, mennek. A teológia azonban marad. Mindaddig, amíg az igazságot színről színre meg nem látjuk„. Ő már láthatja. Nekünk marad a gazdag életmű hosszú távra elégséges kincses útravalója. Köszönjük ezt, s az együtt töltött, életörömmel átmelegített órákat, találkozásokat…
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)
