Szabadka és Dunaszerdahely után Kassán tartotta meg a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) Felelősség és hűség c., az 1956-os forradalom és szabadságharc 57. évfordulója alkalmából tartott ünnepi estjét. Ez volt az intézet Kárpát-medencei bemutatkozó körútjának harmadik állomása. Ezután Beregszász következik. A kassai műsorra a Történelmi Városháza előadóteremben került sor.
Miután a műsorvezető Takács Bence Ervin előadóművész üdvözölte a vendégeket és egybegyűlteket, Kolár Péter, a Csemadok kassai szervezete Területi Választmánya elnöke házigazdaként köszöntötte a szép számú közönséget.
Majd Balassa Zoltán idézett föl néhány epizódot 1956 kassai eseményeiből és Szántó Oszkár versét olvasta föl, melyet a levert szabadságharc hatására írt: „Szegény Magyarország, mint hős ismét elbukál,/ De a mohácsi győztesnek is ott született halál.// Ma idegenben jártam/ November hordta vad szelét/ S nem féltettem nemzetem,/ Hogy bilincsét ne tépné szét.” (Idegenben – részlet)
Először Korpás Éva népdalénekes és Szokolay Dongó Balázs furulyázva adott ízelítőt művészetükből, majd Takács elszavalta Mécs László: Fényt hagyni magunk után c. versét. „Az élet örök búcsúzás./ Ó bár csak tudnánk távozáskor/ fényt hagyni, mint a Messiás”.
Balogh Csaba, Magyarország pozsonyi nagykövete következett. Az ő értelmezésében a NSKI az a tervezőműhely, ahol megrajzolják a mintát a nemzet nagy szövőszéke számára. Hol, mely szálakat kell szorosabbra fonni, mi veszélyezteti a szövet szakítószilárdságát. Milyen minőségű, színű, tulajdonságú szövetekkel kell dolgoznunk. Erre a munkára azért van nagy szükség, mert bár a nemzet egységes, ám nem homogén. A nemzet újraegyesítéséhez szükséges, de nem elégséges a határozott, közös politikai akarat. Minden területen és régióban eltérő eszközökre, módszerekre lehet szükség. Ezeknek feltérképezéséhez a majdani szép szövet mintázatának előrajzát várja el az NSKI-tól.
A hagyományos politikai vonulat szembeállítja a magyar nemzet határon átnyúló részeit. De szükség van a regionális együttműködés erősítésére, a szomszédsági kapcsolatok javítására. Mindez egy dinamikus Közép-Európát eredményezhet. De a magyar nemzet egyesítése az imént felsorolt feladatokkal nincs ellentétben. Sőt. A szlovák-magyar történelmi megbékélés nélkül képtelenség elképzelni a közép-európai együttműködést. De ez lehetetlen a magyar nemzet kulturális, társadalmi, gazdasági szövetének helyreállítása nélkül. Annál erősebb és szilárdabb e régió államainak szövetsége, minél inkább megerősödnek nemzeteink határokat nem ismerő szövetének különböző szálai. Már szent királyunk Intelmeiben olvashatjuk: „Mert az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő.”
„Ezt a figyelmeztetést kell szemünk előtt tartanunk, mind egy adott ország, mind a szélesebb és szűkebb régióink esetében” – fejezte be szavait a nagykövet.
Duray Miklós, a Szövetség a Közös Célokért társulás elnöke szerint, három idősíkban valósulhat meg mindaz, ami a nemzetet nemzetté teszi. Hogy ez működjön, közösen kell fejlődnie. A múlt része 1956 is. Ez volt nemzetünk első nagy cselekedete a 20. sz.-ban, amelyet nemzetként éltünk meg. Az utolsó hasonló nagy élmény az 1848-as forradalom és szabadságharc volt. Ez alapvetően megváltoztatta az alaphelyzetet.
Inkább a nemzet egyetemességéről kell beszélnünk, mert az egység csak vágyott állapot. Sokfajták vagyunk, de egyfelé mozdulunk. A remélt egység 1918-19-ben megszűnt, de az egyetemesség nem. A nemzet feltétele a nyelv és kultúra. E nélkül nemzet elképzelhetetlen. A nemzet nem keverendő össze az állampolgársággal. Az utóbbi az állam és egyén közötti szerződést jelenti. Viszont a nemzet az egy tőről való fakadást.
Az egység megszűnése miatt, 1956-ot nem éltük meg közösen. Ez a világtörténelmi esemény megroggyantotta a kommunizmus agyaglábait. A szabadságharc leverése után a nemzet magára maradt. Ez tán még rosszabb volt, mint a korábbi kiszolgáltatottság. Elindult egy folyamat, mely belülről osztotta meg a nemzetet. Nagy László költő 1957-ben írt verse, melyben az áll, hogy „S ki viszi át fogában tartva/ a Szerelmet a túlsó partra!”, nem a szerelemről szól, hanem a magára hagyott nemzetről. Ez a megosztottság átsugárzott az egész nemzetre. Mindegyik nemzetrész külön-külön magára maradt.
Úgy húzunk szét, hogy mindig a másik oldalon keressük a bajt. Ez tragikus. Ismét összefutó energianyalábbá kellene egyesíteni a nemzetet! Ez mindenki feladata. Mindenkinek van stratégiája. Ezeken a szinteken meg kell mindenkinek találnia a helyét és legyen átjárhatóság. Saját ügyeinkben úgy járjunk el, hogy az a kívánt egység egyetemességébe torkoljon. Gondolkodjunk és cselekedjünk!
Ezután Kubinyi Júlia népdalénekes következett.
Szász Jenő, a NSKI elnöke a felelősség és hűség fogalmát járta körbe. Ezek bibliai értelmezésére is felhívta a figyelmet. A felelősség az ember válasza Isten hívására. A hűség kitartásra buzdít, minden körülmények között. Rá bátran hagyatkozhatunk. Ez feltétele megmaradásunknak is a Kárpát-medencében. A 20. sz. rendkívüli kihívást jelentett. Majd 1956-tal kapcsolatosan Albert Camus, Nobel-díjas francia író örökérvényű szavait idézte: „Nem tartozom azok közé, akik azt kívánják, hogy a magyar nép újra fegyvert fogjon, bevesse magát egy eltiprásra ítélt felkelésbe – a nyugati világ szeme láttára, amely nem takarékoskodnék sem tapssal, sem könnyel, hanem hazamenne, felvenné házi papucsát, mint a futball-szurkolók a vasárnapi kupamérkőzés után.
Túl sok a halott már a magyar történelemben, és az ember csak saját vérével takarékoskodhat. A magyar vér oly nagy értéke Európának és a szabadságnak, hogy óvnunk kell minden cseppjét. (…) A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia – s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben.
A megmaradt Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol – még közvetve sem igazoljuk a gyilkosokat.
Nehéz minekünk méltónak lenni ennyi áldozatra.” (A magyarok vére, 1976)
Szabadságvágy, felelősség és hűség. 1956 a világ csodálatát vívta ki, de Márai szavaival élve: „Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.” (Mennyből az angyal) Jött a szétszóratás és a kompromisszum.
A 21. század nagy kihívást jelent. Az elmúlt száz évet kell meghaladni. Ehhez kevés támogatást remélhetünk, de a nyugati integrációs környezet ebben segítséget nyújthat. Gondjainkat, szociális bajainkat külön-külön nem tudjuk megoldani. Az országpolitikáról a nemzetpolitikára kell áttérni. Össze kell fogni a szellemi energiákat. Együtt hűséggel és felelősséggel. Szorítsuk meg egymás kezét! – mondta Szász.
Ezután Szokolay Dongó Balázs dudajátékában gyönyörködhettünk, majd egy sokszínű, csak erre a napra összeállt együttes szórakoztatta a közönséget. A zenészek mindegyike más világot képviselt, mégis a sokszínűségben egységet tudtak teremteni. Különböző műfajok találkoztak. Both Miklós (ének, gitár). Ferenczi György (ének, szájharmonika, hegedű, gitár), Lukács Miklós (cimbalom), Apáti Ádám (basszusgitár) és a kassai Jankó Miklós (dob) muzsikált. Közreműködött a két énekes is. A műsort a Forrás Művészeti Intézet rendezte.
Ez a rész Kodály Zoltán: Esti dal c. művének feldolgozásával ért véget.
Majd Takács Bence Ervin elszavalta a „kassai világpolgár” legszebb 1956-os versét, A mennyből az angyalt.
Erdélyi Géza, nyugalmazott református püspök a műsor végén megköszönte a fajsúlyos könnyűzenét, a dalokat, költeményeket és annak az óhajának adott hangot, hogy ezzel a műsorral járják be a Kárpát-medencét, hogy minél több testvérünk hallhassa ezt a műsort.
„Amikor Kassán járok – mondta a püspök – szilárd történelmi talajon lépkedek.” Megcsodáljuk azt, amit őseink ránk hagyományoztak. Amit nemcsak megóvnunk, hanem gyarapítanunk is kell. Ehhez ismernünk kell múltunkat. De kőbe faragott emlékeink Erdélyre is emlékeztetnek. Amikor nem futotta pénzből, a kolozsvári születésű Mátyás király segített a Szent Erzsébet-székesegyház építésénél. A Kassán elhunyt Bocskai István itt írta híres levelét, melyben arra buzdította az erdélyieket, hogy mindig békességben, testvéri egyetértésben éljenek a magyar nemzettel. S tovább lehet sorolni a kapcsolatokat Bethlen Gáboron át a Rákócziakig.
Ahhoz, hogy a jövőt biztosítani tudjuk, szilárd talajon kell állnunk, hogy megvalósítható álmaink legyenek. Becsüljük meg egymást. Ehhez kellő erő kell, amit az Úr áldása biztosít – mondta Erdélyi Géza.
Ezután megáldotta a jelenlevőket.
Nemzeti imádságunk eléneklésével ért véget a bemutatkozó ünnepség.
Balassa Zoltán, Felvidék.ma
További fényképek Képgalériánkban ITT>>>.
{phocagallery view=category|categoryid=1278|limitstart=0|limitcount=0|type=1}
{iarelatednews articleid=”42173,42124,42018″}
