Pavol Minárik már nem elnöke a parlament kulturális és médiabizottságának. Vladimír Mečiarnak ugyanis sikerült elérnie, hogy visszahívják ebből a tisztségéből. Az erről szóló parlamenti vita tele volt vádaskodással, éles véleménycserékkel és a képviselők múltjának a nyilvánosságra hozatalával.
A parlament ma visszahívta Pavol Minárikot a bizottság éléről, azonban továbbra is annak tagja maradhat. A képviselők így eleget tettek Vladimír Mečiar kérésének. A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom-Néppárt vezetőjének nem tetszett, hogy a Kereszténydemokrata Mozgalomból távozott Minárik nem tagja egyetlen képviselői klubnak sem. A volt kereszténydemokrata politikus jelenleg a Szlovák Konzervativ Demokratákkal együtt lép fel a parlamentben, amely pártot azonban eddig még nem jegyezték be a Belügyminisztériumban. A KDH azonban már korábban is elmondta, nekik nem okoz gondot, ha Minárik marad a bizottság elnöke. František Mikloško viszont jelezte, ha a parlament leváltja Minárikot, akkor lemondt az emberi jogok bizottságában az alelnöki posztról.
Minárik, aki jelenleg független képviselőként ül a parlamentben, tudatában volt annak, hogy visszahívják őt erről a posztról, nem is érez semmiféle csalódottságot. „Senki sincs a székéhez ragasztva“ – mondta a leváltását követően. A legfontosabbnak azonban azt tartja, hogy a parlamenti archívumban ott van a csütörtökön rögzitett vita is. A vita során Minárik, František Mikloškoval és Vladimír Palkoval közösen, bírálták a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom elnökének politikai stílusát.
A kereszténydemokraták alelnöke, Július Brocka viszont Minárik leváltása mögött koalíciós játékot lát, amelyben a mozgalom nem akart részt venni. Arról viszont még egyelőre nem esett szó, hogy ki foglalja el majd Minárik helyét a bizottság élén. Erről a parlament majd az őszi ülésén dönt.
Felvidék Ma, sk