Az Európai Unió újabb fél évvel, 2025. július 31-ig meghosszabbította az Oroszországgal szemben bevezetett gazdasági korlátozó intézkedések hatályát, mivel – indoklása szerint – Oroszország folytatja azon tevékenységeit, melyek destabilizálják az ukrajnai helyzetet – közölte az Európai Unió Tanácsa közleményében hétfőn.
A korlátozó intézkedéseket az EU az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz lépésekre – a Krím elcsatolására – válaszul vezette be 2014 júliusában, eredetileg egyéves időtartamra, majd rendre meghosszabbította azokat.
A szankciók a pénzügyi, az energetikai és a védelmi ágazatra, valamint a kettős felhasználású termékekre irányulnak. Kiterjednek a fegyverkiviteli és -behozatali tilalomra, a kettős felhasználású termékek katonai célokra vagy oroszországi katonai végfelhasználók részére történő kivitelére, továbbá korlátozzák Oroszország hozzáférését a kőolajtermelésben és feltárásban felhasználható egyes érzékeny technológiákhoz és szolgáltatásokhoz.
A brüsszeli közleményben az uniós tanács kiemelte:
mindaddig, amíg Oroszország jogellenes tevékenységeket folytat, amelyek az erőszak alkalmazásának tilalmát is sértik, helyénvaló hatályban tartani az EU által bevezetett valamennyi korlátozó intézkedést,
és szükség esetén további intézkedéseket hozni.
MTI/Felvidék.ma