Az a bizonyos telefon, a komp és a kompenzáció reménye, illetve az összeomló közúti hidak – megjelent a MAGYAR7 6. száma.
Végre, mondhatnánk, megcsörrent az a bizonyos telefon, s a két elnök előbb-utóbb csak megegyezik valamiben, és véget érhet az értelmetlen öldöklés. Egész Európa erre várt, írja Kövesdi Károly, majd nyomban helyesbít, egy fenét várt erre. „Az a tömeg, amely Belgrádban tüntet, nem erre vár. Az a néhányezer ember, aki Szlovákia-szerte elégedetlenkedik, nem ezt akarja. Hogy mit akar, lehet, hogy maga sem tudja.” Hatodik számunk vezércikkét lapunk főmunkatársa írta, címe: Kijózanodás és másnaposság.
Stabilizálható-e a kormány, és milyen áron? Ez itt a kérdés, miközben zárt ajtók mögött szeletelik újra a koalíciós tortát a kormánypártok vezetői. A következő napokban kiderül, sikerül-e biztosítani a Fico-kabinet mögötti szilárd parlamenti többséget, ahogy az is, hogyan osztják újra a lapokat a koalíciós erők és a mérleg nyelvévé váló négyfős kvázipártocska, Huliak csoportja, írja Kolek Zsolt.
Úgy látszik, lassan már kortünetté válik, hogy azoktól a művészektől, akik – érdemeik elismeréséül, nyilván nem érdemtelenül – nemzetközi díjat kapnak valahol külföldön, szinte elvárják, hogy gyalázzák a hazájukat és a nemzetüket. Vagy el sem várják, csak teszik ezt önként, dalolva. Erről a kisstílű, végtelenül csúnya viselkedésről és képviselőiről ír Kövesdi Károly a Hátraköpdösők című publicisztikájában.
Popély Gyula történész A felvidéki politika forgatagában – 1989–2000 című könyvét Lacza Tihamér mutatja be. A történész nagyon őszinte, már-már kitárulkozó, hiszen a saját történetét, politikai szerepvállalását írta meg „szinte fejezetenként szórja fejére a hamut, másrészt vezető felvidéki magyar politikusainkról is nagyon kritikusan fogalmaz”.
Jókai Mór a főszereplője a Leporolt históriáknak, az író ugyanis nagy becsben állt a császári udvarban…
Az igazán jó irodalom tükröt tart a társadalomnak, még a politikának is. Különösen az önmagukkal eltelt, felfuvalkodott ideológiáknak az, amelyek – részletbe száműzve – azt hirdetik: övék az ország (világ), a hatalom és a dicsőség. Még az egyetlen lehetséges igazság is. Most és mindörökké. S aki ezt nem fogadja el, aki ennek nem veti alá magát, mert átlátja, hogy az egykönyves emberektől valóban félni kell, az vitapartnerből gyorsan ellenséggé, olykor kiirtandó ellenséggé válik a szemükben. A woke-világ vak világ. N. Gyurkovits Róza: Vissza a nagy egészhez.
Úgy lett prágai, hogy közben kassai is maradt, e két város benne kiépülő kapcsolathálójában született meg számára „a közép-európai haza eszméje, egy közös hazáé, amelyben pörölve is egymáshoz tartozunk, és valamivel jobban értjük egymást, mint másokat és azok bennünket”. 100 éve született Rákos Péter professzor, a magyar irodalom prágai nagykövete, írja Kovács Ágnes.
Pár hete látott napvilágot az INEKO civil szakmai ügynökség ranglistája az iskolák teljesítményéről, minőségéről. Több iskolavezető véleménye, hogy nagy tanulságot ebből nem lehet levonni, de mivel a pozsonyi szakminisztérium nem készít rangsort, a pedagógus szakma elismeri az Ineko listáját, mivel nincs más, nincs jobb. Bokor Klára: Iskolák rangsora a párkányi régióban.
A magyarság rendkívüli eseményének nevezte a Mária Rádió Mirjam rajzpályázatát Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó. Tavaly negyedszer hirdette meg rajzpályázatát a hazai magyar óvodák, alap- és középiskolák számára. Örvendetes, hogy a gyerekek a megszokottnál is több pályaművet küldtek be, amelyekből kiállítás nyílt a komáromi Limes Galériában, írja Nagy-Miskó Ildikó.
Csoda történt? A segítség néha onnan érkezik, ahonnan nem várják. Mesébe illő annak a kilencgyermekes, hátrányos helyzetű családnak a története, ahol a családfő 35 évesen elhunyt, de a többieknek egy jóakaró segítségével lehetőségük nyílhat egy jobb életre. A jóakaró a nemeshódosi Farkas Zoltán, akihez ellátogatott Lacza Gergely, hogy a motivációiról beszélgessen vele.
Akik születésnapjukra lisztet kértek Fülöp Erzsébet és Takács Margit bérházi szomszédok Királyhelmecen. Az utóbbi években ugynanis reneszánszát éli a házi kenyér. Míg nagyanyáink idején minden háziasszony ismerte és használta a kovászt, addig a mai felgyorsult világban csak kevesek. Ősszel a két szomszédasszony elment arra az Ung-vidéki, egésznapos közösségi kenyérsütésre, amelyen a Ladányi Kovászolóktól megtanulhatták az elkészítés alapjait, írja Monár Gabriella.
Rozsnyó a történelmi sokszínűségben címmel konferenciát rendeztek Rozsnyón, az idei városnapok keretében. A város történelme iránt érdeklődők előadásokat hallgathattak egyebek mellett a püspökség megalapításáról, a városháza történetéről, a Szűz Mária mennybemenetele templomról, a helyi tímárok céhéről, a Rozsnyói Társalgási Egyletről, Andrássy Franciska grófné szegényházáról vagy a Nehrer-féle szöggyárról, de a közelben található gombaszögi pálos kolostorról is szó esett, olvashatjuk Fábián Gergely írásában.
A Lévai járásban található Alsószemeréden élő Škubla Péter tizenhárom éve foglalkozik gitárkészítéssel. Az általa létrehozott Akn Guitars márkát építi, hangszerei már az Egyesült Államokba is eljutottak. Kaszmán Zoltán beszélgetett az alkotóval, s a közölt képek alapján nincs kétségünk, tényleg műalkotásokról van szó.
A nyugati társadalmak egyre megosztottabbak, s ez az emberek tudományhoz fűződő kapcsolatában is lecsapódik. Tudományszkeptikusok és szkeptikus tudománytisztelők néznek farkasszemet egymással. Valóban feloldhatatlan az ellentét? Mit jelent valójában a szkepticizmus a tudomány számára? A kérdésre Domonkos Andor kutatóorvos válaszol.
Új-Dél-Wales történelmi országútján vezet a Hazajáró legfrissebb kiadása. Jó érzés Sydney-ben Nagy-Magyarország térképeket nézegetni a Szent Erzsébet Otthonban. A térkép itt nem feltétlenül a revízió miatt lóg a falon, hanem annak a nemzetnek a területét jelöli, ahonnan az otthon lakói érkeztek. Ausztrália magyarjainak körülbelül 70 százaléka anyaországi, 20 százaléka délvidéki, míg 10 százaléka erdélyi származású.
Az újragondolt sertésszűz, avagy a séf, Fekete Norbert fantáziájának a terméke: füstölt sertésszűz mogyorós-citrusos glazúrral.
Cseh csapat vár az FTC-re, írja Mátis Rudolf. A Ferencváros az AZ Alkmaar legyőzésével biztosította be továbbjutását az Európa-liga play off körébe, múlt pénteken pedig már ellenfelet is kaptak a zöld-fehérek. A legjobb 16 közé való jutásért a csoportkörben 16. helyen végző Viktoria Plzeň csapatával kell majd megvívniuk.
A MAGYAR7 hatodik számának hátlapján Mátyás király nagytárkányi mellszobra látható.
(ma7.sk/Felvidék.ma)