A mai kérdés ez: Mi az oka, hogy egyre több magyar gyereket íratnak be szlovák iskolába? A jelenséget kiváltó előzményekkel tisztában vagyunk: politikai rendszertől független erőszakos szlovakizálás folyik az országunkban.
Ezt a szándékot nem tagadta meg a függetlenedett Szlovákia, mint a kommunizmus terhes örökségét.Hiszen a gyermeklelkű ország államalkotó nemzetét az a hitetés fertőzte, hogy saját országában vannak alacsonyabb és magasabb rendű nemzetek. Hiába látott napvilágot a valóság, miszerint a kommunizmus nemzetek fölötti hatalma egyszerűen EMBERISÉG ELLENES BŰNÖKRE – hazugságra, koncepciós perekre, kivégzésekre és gyilkosságokra, a kollektív bűntudat állandósítására – lett alapozva. Ezt a bűnt nem tagadta meg a rendszerváltás, hanem eltussolta, valamint a saját céljait kiszolgáló összetevőit egyszerűen új köntösbe bújtatva beépítette a politikai eszköztárába. Törvényekkel és rendelkezésekkel körülbástyázva legalizálta (legalizálja) és alkalmazta (alkalmazza) a szlovakizációt. (Ma) Nem úgy hívják, de az eredménye ugyanaz. Ez a politikai környezet hátrányos helyzetbe hozta és leépíti a magyar közösséget, éppen ezért az eddig regnáló hatalom valamennyi képviselőjét (!) felelősség terheli a felvidéki magyarság egészségtelenül gyors fogyása ügyében -természetesen a magyar oktatásügy leépülésének tekintetében is.
A legfőbb ok tehát nem más, mint az, hogy a szlovák politika által működtetett rendszer számára a „magyar” nem társ-barát-testvér, hanem ellenség. El nem pusztíthatja, ezért a rendelkezésére álló eszközökkel fel akarja oldani, be akarja olvasztani.
Ilyen ellenséges környezetben természetes következmény, hogy folyamatosan fogy a magyar a Felvidéken, gyengül a magyar iskola, és egyre több magyar gyerek kerül szlovák iskolába. Ennek a folyamatnak a leállításához és visszafordításához olyan erőre van szükség, ami nemcsak megakadályozza a szlovakizáció kibontakozását, és megvédi a felvidéki magyar intézményeket, hanem összetartja és vezeti az állandó támadás alatt lévő magyar családokat. Ezt az erőt a rendszerváltás óta eltelt közel húsz esztendőben nem volt képes felmutatni a felvidéki magyarok érdekeit képviselő politika. Emiatt asszimilálódásunk tekintetében az ő felelősségük is nyilvánvaló. Nem célom mérlegelni az elkövetett hibákat, csak az eredmény tekintetében áll módomban megállapítani a tényt. Persze nem szabad elvitatni a felmutatható eredményeket sem, de a trianoni traumával kezdődő folyamattal szemben nem mutattak fel elegendő erőt. Az asszimilálódásunk fokozódik, és ha nem következik be gyökeres változás, 2040-ben – a tudomány törvényszerűségei alapján – visszafordíthatatlanná válik. A következő ok tehát a felvidéki magyar politikai magatartás gyengesége, megosztottsága és rövidlátása.
Lélektani törvényszerűség, hogy a pásztor nélküli nyáj szétszéled, és mivel a felvidéki magyarság elismert vezetői tekintély nélkül – ráadásul átkozott politikai megosztottságban – létezik, könnyű préda. Teljes mértékben ki van szolgáltatva környezetének: ijeszthető a hatalom által, ígéretekkel elcsábítható, könnyen átverhető és becsapható, egyszerűen felosztható, eladható és megvehető, módszeresen tönkretehető lett: szétszéledt. A tragikusnak mondható eredmény tekintetében mindegy, kik éltek vissza gyengeségével és járultak hozzá a felvidéki magyarság pusztulásához, mert az atomizálódott nemzet minden egyes tagja felelős a szétszéledésben Isten előtt. Bűnt követtünk el, de nem a szlováksággal szemben, hanem Istennel szemben és magunkkal szemben. Kollektíve okolhatóak vagyunk saját sorsunk tragédiájában. Ám az önvizsgálat helyett – a lélektani gyengeség egyértelmű bizonyítékaként – egymást vádoltuk és vádoljuk. Aminek következtében falakat építettünk magunk közé: magyar és magyar közé. Tulajdonképpen átvettük és meghonosítottuk azt a társadalmi nézetet, hogy létezik jobb és rosszabb (magyar), magasabb rendű és alacsonyabb rendű (magyar) – ítéletet hozunk egy olyan ügyben, amelyben nemcsak érintettek vagyunk, hanem számon kérhetőek is. Ez pedig annak a tünete, hogy válságos stádiumába került a felvidéki magyarság: vádolunk, haragszunk, ítélkezünk ahelyett, hogy csendet és békét teremtenénk. Először ki-ki önmagában, hogy legyen erőnk csendre bírni az indulatoktól feszített felvidéki magyarságot.
Teljesen nyilvánvaló, hogy a szlovák politika nem szakít a bennünket, magyarokat támadó hagyományaival, és az EU asszisztálásával folyamatos ostrom alatt tartja a Szlovákiában rekedt magyarságot. Egy ostromlott várban pedig a lehető leghamarabb kell egységre bírni a védekezőket. Az új oktatásügyi törvény egy ilyen roham a düledező erődítményeink ellen, amelyeket egymással is szemben álló „katonák” védnek, és alkalmas arra, hogy végzetes rést üssön a védelmi vonalainkon. Mégis békére szólítja fel a két magyar érintettségű pártot (is), amelyek egymást támadják ahelyett, hogy a nemzetet védenék. Jelen állapotunkban egymás- és nemzetellenes cselekedetnek minősül a szembenállásuk, mert az egész nemzet áll harcban a magyar iskolákért (is). Felelőtlenség és könnyelműség lemondani egymásról, mert ezáltal lemondanak arról, hogy újra egy nyáj lehessünk. Amelyben nem az a kérdés, hogy szlov-magyar vagy-e, vagy magyar-magyar, hanem hogy hol a helyed az akolban. Mert ha holnap a beíratáskor elvesznek a szlov-magyarok, holnapután a magyar-magyarok is elvesznek, és a „Kárpát szent bérce” alatt húzódó legelőre idegen nyáj jön majd.
György András, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”43503,43496″}
