Megmaradásunk záloga a magatartás

„A nemzeti emlékezés, a Kárpát-medence népei közös jövőjének elősegítése és az európai értékek érvényesülése azt a feladatot rója ránk, hogy segítsük Trianon döntéseinek megértését és feldolgozását. Ugyanakkor lehetőséget ad arra is, hogy bebizonyítsuk : a nyelvéből és kultúrájából erőt merítő magyarság e történelmi tragédia után képes a nemzeti megújulásra, az előtte álló történelmi feladatok megoldására”– olvasható a nemzeti összetartozás napját törvénybe foglaló jogszabály indoklásában.

1920. június 4-e a magyar nemzet tragédiája, ez vitán felül áll, annak érdekében azonban, hogy a magyarság szétszakítottságának a magyar kormány véget vessen, törvénybe iktatta a nemzeti összetartozás napját. Ezen a napon arra emlékezünk, hogy a határok elválasztanak, de azt ünnepeljük, hogy ennek ellenére még itt vagyunk, magyarul beszélünk, éltetjük a magyar kultúrát és továbbra is egy nemzet vagyunk. Erre emlékezünk évente Éberhardon is, Apponyi Albert végső nyughelyénél.

A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Csemadok Szenci Területi Választmánya és a Csemadok Éberhardi Alapszervezete, valamint Éberhard önkormányzata évente megszervezi a nemzeti összetartozás napját. Az idei évben június 7-én emlékeztek a csemadokosok.

Az éberhardi Apponyi-kápolna gyorsan megtelt emlékezőkkel, ahol Zsidó János nyékvárkonyi esperesplébános és Tóth Krisztián zsigárdi református lelkész mondtak áldást, hirdettek igét, előtte azonban Tóth László, a Magyar Kormány Nemzetpolitikai Államtitkárságának felvidéki ügyekért felelős főosztályvezetője mondott köszöntőt.

Tóth László idézte a törvény preambulumát is:

„Tiszteletben tartva a magyar nemzet érdekeit és más nemzetek jogát arra, hogy a magyarság számára fontos kérdésekről másként gondolkodjanak, attól a céltól vezettetve, hogy e cselekedettel hozzájárulunk a Kárpát-medencében együtt élő népek és nemzetek kölcsönös megértésen és együttműködésen alapuló békés jövőjéhez.“

Az osztályvezető szerint nagy kegy, hogy 105 év után is itt vagyunk, magyarok vagyunk, köszönettel tartozunk ezért az előttünk járó korosztályoknak, akik áldozatokat is hozva, magyarok maradtak.

Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke is köszöntötte az emlékezőket, beszéde elején Apponyi Albertet idézte.

„Ha Magyarország abba a helyzetbe állíttatnék, hogy választania kellene ennek a békének elfogadása vagy visszautasítása között, úgy tulajdonképpen arra a kérdésre adna választ: helyes-e öngyilkosnak lenni, nehogy megöljék.…”

Ezt a mondatot Apponyi Albert akkor mondta, mikor 1920. januárjában elindult a békedelegáció Párizsba, amikorra egyébként már minden eldőlt. Ennek ellenére ő elmondta beszédét, indokait és okait annak, miért nem szabad megtenni ezt a borzalmat Magyarországgal. Gubík szerint Apponyi Albert példát mutat nekünk abban, hogy szakmai felkészültséggel, de mindent a haza, a szülőföld, nemzetünk érdekében kell megtennünk.

Az Istentisztelet példamutatásokról, a kiállás és az egymás iránti tisztelet fontosságáról szólt.

Az ökumenikus Istentisztelet végén a koszorúzás után elhangzott a Boldogasszony anyánk és a Te benned bíztunk kezdetű himnuszunk valamint nemzeti imánk is. A kápolnából az emlékezők a kultúrházba vonultak, ahol a Hornyák István, a Csemadok országos elnökségének tagja és Valacsai Edit polgármester mondtak köszöntőt, ismertetve Éberhard történelmi jelentőségét és Apponyi Albert szerepét a magyar történelemben. Utánuk Kiss Beáta, a Csemadok elnökségi tagja fogalmazta meg gondolatait, ezzel visszatekintve a múltunkba, személyes vonatkozással alátámasztva azt.

Kiss Beáta egy Márai Sándor idézettel kezdte emlékbeszédét:

„Magyarnak lenni nem állapot, magyarnak lenni magatartás!”

Milyen magatartásra gondolhatunk? Amikor nemzeti ünnepeinkre emlékezünk, nagyon gyakran a közösségek hősies magatartására utalunk, miközben a közösség magatartása az egyéneken múlik.

Az egyének magatartására egy családipéldát mondott, nagyszülei emlékén keresztül, akik nagyon fiatalon élték meg a trianoni tragédiát, majd örömmel vették az 1938-as visszacsatolást és szomorúan a háború utáni jogfosztó intézkedéseket, aminek következtében nekik is csomagolniuk kellett, szerencsére mégsem indultak el a transzporttal. 1956-ban a lányuk, a komáromi gimnáziumban tiltakozott, mikor alá akarták velük íratni azt a nyilatkozatot, hogy elítélik a magyarországi diákság cselekedeteit.

Az 1970-es évek végén már az unokájuk hajtogatta szét a térképet, amelyen Nagy-Magyarországot láttuk. Ekkor a nagyszülők azt mondták, ez nem tarthat örökké, de még mindig tart. 1989-ben már az unoka a nyitrai tanárképzőn a magyar mellé a szlovák kokárdát is kitűzte, hiszen hitte, megoldódnak a dolgok, egy hónap múlva a szlovákok már elítélték a magyarok kiállását, tehát a helyzet továbbra sem változott meg.

Az 1920-as traumát nem hevertük ki – de a nemzeti összetartozás napja az hivatott a lelkünkben elhitetni, hogy bár a határok elválasztanak, lelkiekben együtt vagyunk. A trauma erről még trauma maradt

– mondta Kiss Beáta.

Minek köszönhető, hogy itt vagyunk, hogy együtt lehetünk – tette fel a kérdést Kiss Beáta. Ez a magatartásunknak köszönhető, és magatartás volt a magyar iskola választása, a Csemadok megalapítása, magatartás a magyar könyvek olvasása, a magyar sajtó olvasása is.

Kiss Beáta beszéde végén Bethlen István idézte:

„… a nemzet csak szeretetből élhet. És mi egyéb a szeretet, mint a nemzeti érzés, mint összeolvadás, egymásnak szeretetében, egymás támogatásában, mint összeolvadás egymás hibáinak, gyengéinek megbocsátásában? És ma is a nemzeti érzés fundamentuma és talpköve minden államnak és minden nemzetnek.”

A megemlékezésen a beszéd után a Csesztregi Népdalkör énekelt, majd Apor Attila történész a trianoni döntés gazdasági következményeiről szólt, kiemelte: a magyar gazdaságot súlyosan érintette, hogy területének kétharmadát elveszítette, hogy iparának és mezőgazdaságának nagy részét is elveszítette ezzel, miközben a határon túlra szorult magyarok tömegesen menekültek a megmaradt Magyarország területére.

A megemlékezés a Csesztregi Népdalkör összeállításával ér véget, akik katona és betyárdalokon kívül zalai népdalokat is előadtak. A rendezvény bemondója Kaszás Kornél volt, aki a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasaként naponta bizonyítja a nemzeti összetartozás fontosságát.

Neszméri Tünde/Felvidék.ma