Az árak duális rendszerben való – egyelőre még önkéntes – feltüntetését már most is ellenőrzi a Szlovák Kereskedelmi Felügyelet (SOI). Amint azt a TASR hírügynökségnek a felügyelet szóvivője, Danuša Krkošová elmondta, az ellenőrzéseknél teljes mértékben figyelembe veszik azt a tényt, hogy az árak kötelező jellegű feltüntetése mindkét pénznemben augusztus 24-től lesz csak kötelező.
„Több vállalkozó már most is mindkét pénznemben feltünteti az árait, de ezeket is ellenőrizzük, mert ha már egyszer ott van mindkét ár, akkor azoknak pontosaknak kell lenniük” – magyarázta Krkošová, aki elmondta még azt is, hogy a kereskedelmi felügyeletnek egyelőre nincs joga szankciókat alkalmazni, ha netán hiányosságokat tapasztalnak, viszont kötelező érvényű utasításokat adhatnak ki.
A Szlovák Kereskedelmi Felügyelet jelenleg a Nagyszombati és a Besztercebányai kerületben tett ellenőrzések során szerzett tapasztalatokat értékeli.
TASR, Felvidék Ma