Nem tarja elég egyértelműnek a szlovák kormány Grúziát érintő álláspontját a parlamenten kívüli Polgári Konzervatív Párt (OKS) annak ismeretében, amit a pozsonyi diplomácia nyilatkozatban deklarált. Az OKS ezért kedden felszólította Fobert Fico kormányát, hogy az egyértelműen ítélje el Oroszország Grúzia elleni agresszióját.
Ján Kubiš szlovák külügyminiszter a Grúziában és Dél-Oszétiában kialakult helyzettel kapcsolatosan konzultált cseh kollégájával, Karl Schwarzenberggel és az orosz diplomácia élén álló Szergej Lavrovval, továbbá Nyina Burzsanadzéval, a grúz parlament volt elnökével.
A konzultációk során „Ján Kubiš a Grúzia teljes területi épségét megőrző, az ország függetlenségét tiszteletben tartó és a vitás, valamint a nyitott kérdések erőszakos rendezési kísérleteit elutasító tartós szlovák álláspontból kiindulva, egyszersmind a Dél-Oszétia adminisztratív határain túllépő harci cselekmények fölötti mély nyugtalanságának hangot adó, a békés megoldást sürgető” véleményt képviselt – áll az MTI pozsonyi irodájához eljuttatott szlovák külügyi közleményében. A hétfőn nyilvánosságra hozott közleményből tudni lehet, hogy Kubis utasítást adott arra: Szlovákia juttasson el „a dél-oszétiai területén élő, és az onnan elmenekült, valamint a Grúzia más területeire kiterjedő fegyveres konfliktusok miatt kárt szenvedett polgári lakosságának szánt humanitárius segélyt” a térségbe.
Az 1989-es rendszerváltás „utolsó mohikánjait” tömörítő konzervatív párt szerint Oroszország a grúz demokrácia, a szabadság, Grúzia nyugati orientációjának felszámolására törekszik, ezért „az oroszok könyörtelen fegyveres invázióját a szabad és demokratikus Grúzia ellen irányuló, megengedhetetlen lépésnek” tekinti – áll az OKS elnöke, Peter Zajac jegyezte felhívásban, melyre a szlovák kormány egyelőre nem reagált.
STOP