A cseh és a szlovák járműgyártók továbbra is a termelés idei növekedésével számolnak, miközben európai riválisaik csökkentik azt, mivel mérséklődik a kereslet a gazdasági válság miatt. A múlt héten az Opel, a BMW, a Ford Motor és a Daimler német autógyártók egyaránt arról számoltak be, hogy visszafogják a termelést.
A cseh és a szlovák versenytársak előnyhöz jutottak azzal, hogy kisebb autókat gyártanak, amelyeknek alacsonyabb a fogyasztása és a szennyezőanyag-kibocsátása, és ezzel kelendőbbek a jelenlegi válságos időszakban – olvasható az AFP francia hírügynökség elemzésében. Mária Nováková, a szlovák járműipari szövetség igazgatója azt mondta, hogy az idén 8-10 százalékkal több autót fognak gyártani a múlt évihez képest.
A cseh szövetség vezetője pedig úgy nyilatkozott, hogy bár lassul a gyártás bővülésének az üteme, de továbbra is derűlátó. Legújabb előrejelzések szerint Csehországban a járműgyártás bővülése 4-5 százalékos lesz a korábban várt 8 százalékkal szemben. Jövőre a termelés növekedése még lassul, majd 2010-ben a normális szintre áll be. A Toyota Motor és a PSA Peugeot Citroen csehországi autógyártó vegyes vállalkozása, a TPCA pénteken azt közölte, hogy az idei 320 ezres termelését 340 ezerre bővíti 2009-ben.
mno.hu