A Legfelsőbb Bíróság kedden megerősítette a bazini Speciális Büntetőbíróság korábbi ítéletét, és felmentette Štefan Harabin volt igazságügyi minisztert, a Legfelsőbb Bíróság volt elnökét az ukrajnai orosz agresszió támogatásának …
Itt és Most
-
-
Kedden figyelmeztetés van érvényben a jegesedés miatt Szlovákia egész területén – tájékoztatott weboldalán a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ). A délnyugati területekre vonatkozó figyelmeztetést elsőfokúra mérsékelték, egyúttal az ország …
-
Újévi díszebéden látta vendégül az elnöki palotában Peter Pellegrini köztársasági elnök a korábbi államfőket, Rudolf Schustert, Ivan Gašparovičot, Andrej Kiskát és Zuzana Čaputovát. Az előétel nyúlpástétom volt baracklekvárral …
-
Elutasította az Alkotmánybíróság (AB) Matúš Šutaj Eštok (Hlas-SD) belügyminiszter a Pozsonyi IV-es Városi Bíróság mulasztási (kontumációs) ítéletével kapcsolatos panaszát a Čurilla-csoportként emlegetett rendőrökkel lezajlott perben. Az AB erről …
-
A jeges, havas járdák és a fagyos időjárás jelentősen megnövelik az elesések és a sérülések kockázatát. Egy ártalmatlannak tűnő csúszás nemcsak csonttörést, hanem súlyos fejsérülést is okozhat, amelynek …
-
A Szlovák Köztársaság Alkotmánybírósága (AB) 2025-ben ismét megnövekedett számú beadványt regisztrált. A bíróság tavaly összesen 3337 indítványt kapott, 3248 ügyben hozott döntést, miközben 1101 ügy maradt elintézetlen. Ez …
-
A kormánypárti SNS újabb módosításokat szeretne a Büntető törvénykönyvben, a szélsőséges bűncselekmények elkövetéséért kiszabható büntetéseket akarja csökkenteni. Indoklása szerint racionálisabban és differenciáltabban kell meghúzni a büntetési tételek határait. …
-
A Szociális Biztosító az új évtől újraszámolta a nyugdíjakból levont végrehajtási – közismert nevükön inkasszó – összegeket. A módosítás oka a nyugdíjak 2026. január 1-jétől hatályos valorizációja. Az …
-
A Hlas-SD elemzi, hogy miért csökken a támogatottsága – jelentette ki Richard Raši házelnök, a párt alelnöke a TASR hírügynökségnek adott interjúban. Szerinte a fő ok, hogy Peter …
-
Itt és Most
A kötelező sorkatonai szolgálat újbóli bevezetéséről kérdezték a szlovákiai lakosság véleményét
A kötelező sorkatonai szolgálat ismételt bevezetésének kérdése megosztónak számít Szlovákiában. A közvélemény-kutató SCIO ügynökség december 9. és 17. között ezer ember véleményét kérdezte a témáról, melynek során a …

