Az SaS párt tagjainak sem sikerült egységes álláspontra jutniuk a koronavírus elleni oltás kötelezővé tétele tekintetében. Mindezt megerősítette a SITA hírügynökségnek adott nyilatkozatában a párt szóvivője, Ondrej Šprlák …
Itt és Most
-
-
A világjárvány kezdete óta az állam összesen 111 millió euró összegű segélyt utalt ki a kulturális szektor és kreatív iparág szereplőinek különböző támogatási programok formájában. Ezt hétfői közös …
-
Itt és Most
A szakértők OTP rezsimre vonatkozó javaslatának betartása a vonatokon nehézségekbe ütközik, csak a menetjegyet lehet ellenőrizni
A járványhelyzetre való tekintettel OTP rezsim bevezetését szorgalmazzák a tömegközlekedésre, így a vasúti közlekedésre vonatkozóan is, a Szlovák Vasúttársaság állásfoglalása szerint azonban ennek ellenőrzése nem olyan egyértelmű.
-
Az Esterházy-kiállítássorozatot a Komáromi járásban a korlátozó intézkedések ugyan megszakították, de a szervezők a járvány mostani hullámának elmúlása után mindenképp folytatni szeretnék a „tájolást”. Az erre igényt tartó …
-
Támogatom a régiók, a megyék és az orvosszakszervezet javaslatát: a készülő egészségügyi reformot az alapellátás, a járóbeteg-ellátás reformjával kellene kezdeni, s azt követné a fekvőbeteg-ellátás, a kórházak reformja. …
-
A parlamenten kívüli Hlas-SD párt felszólította Eduard Heger miniszterelnököt, hogy távolítsa el a pénzügyminiszteri posztról Igor Matovičot. Matúš Šutaj Eštok, a Hlas parlamenti képviselője úgy véli, Szlovákia függetlensége …
-
Tekintettel arra, hogy a járványhelyzet nem javult az ország lezárásának két hete alatt, a szakértői konzílium a jelenlegi lockdown meghosszabbítását javasolja a kormánynak további 10 napra, azaz december …
-
Egy átlagos szlovákiai család idén a karácsonyi asztalra kerülő élelmiszerért és az ajándékok többségéért is többet fizet majd, mint egy éve. A járvány ellenére azonban a legtöbben nem …
-
A járvány- illetve a veszélyhelyzetre való tekintettel a közlekedési minisztérium rendelkezése alapján a Szlovák Posta december másodikától módosította egyes postai küldemények kézbesítésének módját a lakosság és a postai …
-
Az OĽANO egyetért a szakértők konzíliumának az iskolák bezárására vonatkozó álláspontjával és egyben elítéli az SaS képviselőinek felelőtlen viselkedését és populizmusát.