A Szlovákiai Szőlészek és Borászok Szövetségének becslése szerint az elkövetkező öt évben az ország területén közel 2000 hektárnyi szőlészetet szüntetnek meg a szőlőtermesztés veszteséges volta miatt akár más …
Itt és Most
-
-
Kihallgatása során megbánta tettét Dušan D. gyanúsított, aki ittasan öt halálos áldozatot követelő tragikus balesetet okozott vasárnap Pozsony belvárosában – közölte Rastislav Remeta, a Pozsonyi Kerületi Ügyészség ügyésze …
-
Itt és Most
Bukovszky: „azzal vádoltak meg, hogy autonómiát, kollektív jogokat akarok adni a kisebbségeknek”
A reálpolitika híve, ezért volt végig magabiztos a népszámlálást megelőző vitákban. A vele készített interjúban megfogalmazza kétségeit is közösségünkkel kapcsolatban, de szó esik a táblatörvényről, a kisebbségi törvényről …
-
Itt és Most
20-tól 25 évig terjedő börtönbüntetés vagy életfogytiglani szabadságvesztés vár a Zoch utcai gázolóra
Dušan D. ellen általános veszélyeztetés bűntette miatt indítottak büntetőeljárást. Ha a bűnössége bebizonyosodik, 20-tól 25 évig terjedő börtönbüntetés vagy életfogytiglani szabadságvesztés vár rá.
-
Itt és Most
Kremský előnytelen szerződések aláírásának kikényszerítése miatt távozásra szólította fel a gázművek vezetőségét
A parlament gazdasági ügyekkel foglalkozó bizottságának elnöke, Peter Kremský lemondásra szólította fel a Szlovák Gázművek (SPP) vezetőségét, valamint arra, hogy szüntessék be a kisvállalkozók és háztartások villanyenergia- és …
-
Október negyedikére már több mint 2100 orvos adta be felmondását összesen 31 kórházban, beleértve a kisebb egészségügyi intézményeket is. Egyes kórházakban a távozni készülő orvosokhoz egészségügyi nővérek is …
-
Karel Hirman gazdasági miniszter keddi találkozójukon biztosította Zuzana Čaputová államfőt, hogy lesz elég energiahordozó az országban, az árakat pedig a lakosság, az intézmények, a kisvállalkozók és a nagyfogyasztók …
-
Leghamarabb fél év múlva lehetne előrehozott választást tartani, nem taszíthatjuk káoszba az országot – jelentette ki Boris Kollár házelnök. Szavai szerint mozgalma nem Igor Matovič pénzügyminisztert akarja a …
-
Zuzana Čaputová államfő kedden az elnöki palotában kinevezte Ján Horeckýt oktatási miniszternek. A tárcát ideiglenesen Eduard Heger (OĽANO) irányította. Horecký matematika és földrajz szakos tanárként dolgozott. 2008-tól 2020-ig …
-
Az SaS tudomásul veszi, hogy nem sikerült leváltani Igor Matovič (OĽANO) pénzügyminisztert, ezzel a párt lezártnak tekinti a kormányba való visszatérésének lehetőségét, a továbbiakban kemény ellenzéki politikát kíván …

