A császári és királyi hadvezetés 1911-es komáromi-esztergomi hadgyakorlatán ott voltak a pilóták is. Többen innen eredeztetik a magyar katonai (tábori) repülés megalakulását.
Múltidéző
-
-
Királyhelmecen „Erzsébet királyné újraálmodott ruhái” címmel nyílt kiállítás a hétvégén.
-
A Pozsonyi Magyar Intézet új helyén, a Stefánia út 1. számú épületben nyílt kiállítás a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum által összeállított, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc történetével, …
-
Komáromban a felvidéki népviseletes babacsaládok 20 éves történetére emlékeztek a búcsi Kultúráért és a Turizmusért Társulás tagjai, pártolói, segítői és az érdeklődő közönség. A jubileumi alkalomra Szobiné Kerekes …
-
A Kossuth Rádió „Hajnali”- Népzenei összeállítás korán kelőknek című műsora a Gyöngyösbokréta mozgalommal foglalkozik.
-
Az egy tőről fakadó tánc az idők folyamán társadalmi rétegződés és típus szerint osztódott. Napjainkra azonban megszűnt a társadalmi rétegződése. A tánc mai felosztását a funkciója határozza meg, …
-
A Magyar Építőművészek Szövetsége és az Emberi Méltóság Tanácsa közös elhatározással Hudec László Emlékévet hirdetett. Az Együttműködési Megállapodást Krizsán András és id. Dr. Lomnici Zoltán írta alá. Az …
-
A szőgyéni Szépkorúak Klubja és a községi könyvtár közös szervezésében került sor a község múltját idéző előadásra az oktatás jegyében.
-
Este alig bírt elaludni az izgalomtól, mert másnap nagy nap lesz, először az életében a nagyfiúk kompániájával megy öntözködni. Tavaly még irigykedve figyelte, ha az úton találkoztak egy …
-
A tánc alaptényezőiben világviszonylatban egységes, de mozgásformájában, zenei és dallamanyagában, viseletében sajátosan egyedi jelleggel, jellegzetességgel bír, olyannal, amely csak annál a táncnál van meg, csak azt a táncot …

