2010. június 4-én, Trianon 90. évfordulóját a „hálás szlovákok“ (az emlékmű feliratának aláírói) emlékműavatással ünnepelték Komáromban. Az akkor még a Ján Slota által vezetett Szlovák Nemzeti Párt (SNS) …
Régió
-
-
Akár két évet is kaphat az a 31 éves férfi, aki megszegve a karanténkötelezettséget, önhatalmúlag elhagyta a kassai karanténközpontot. Válsághelyzetben érvényes előírások megszegésének bűncselekménye miatt indult eljárás ellene. …
-
Az idei évben a Felvidékről kitelepítettek emléknapja a húsvétot követő hétvégére volt kitűzve Tatán, annál az emlékkeresztnél, melynek pontos mása Szőgyénben, a templom előtti parkban emelkedik a magasba, …
-
Újabb korrupciós ügyben razziázott a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) Dunaszerdahelyen, mégpedig egy vissza térítendő anyagi hozzájárulásra vonatkozó kérvénnyel, valamint egy aláírásért cserébe fizetett 15 ezer euró értékű kenőpénzzel …
-
Tekintsünk a koronavírus-járvány mögé, legalábbis időben. Mire kell majd ügyelnünk és milyen lehetőségeket tartogat számunkra, régióink, a déli térség számára a jövőben ez a mai áldatlan helyzet. 2020-ban …
-
A koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztják a Gombaszögi Nyári Tábort. A már megváltott jegyek a 2021-es rendezvényre érvényesek. A világjárvány miatt a Gombaszögi Nyári Tábor szervezői úgy döntöttek, …
-
Orosz Örs, a Sine Metu Polgári Társulás elnöke lelkesen kalauzolt végig a gombaszögi pálos monostor romjainak ásatásain. Folyamatos a tervezgetés, a kincsek mentése. Erről beszélgettünk, miközben a járvány …
-
Az AGEL csoport tagjaként működő intézmény a Regionális Közegészségügyi Hivatallal (RÚVZ) együttműködve mintavételi helyet hozott létre a COVID-19 laboratóriumi diagnosztizálásához szükséges biológiai anyag gyűjtésére. A kórházban végzett koronavírus-tesztek …
-
Szlovákiában a koronavírus-fertőzöttek jelentős hányada a fővárosban, illetve Pozsony megyében él. A Pozsonyi Regionális Közegészségügyi Hivatal adatai alapján megerősítést nyert, hogy a legnagyobb veszélyt a már fertőzött személlyel …
-
A felvétel nagy részében Horváth László mesél a kitelepítések, deportálások előzményeiről, a felvidéki magyar kálváriáról, a reszlovakizációról, a ligetfalui mészárlásokról, és arról, hogyan érintette Somorja lakosságát ez az esemény.