Szilveszter éjjelén a legtöbb szlovákiai városban tűzijátékkal ünnepelték az 2015-ös év eljövetelét. Pozsonyban éjfélkor mintegy hatperces tűzijátékkal köszöntötték az újévet.
BÚÉK 2015
-
-
A Szlovák Köztársaság megalakulásának ünnepe január elseje, amely munkaszüneti nap. A Csehszlovák Szövetségi Köztársaság 1993. január elsejével vált ketté, ekkor jött létre az önálló Szlovákia. E napon a …
-
A hiedelem szerint szilveszterkor és újévkor a szokások célja, hogy biztosítsa a következő esztendőre az emberek egészségét, szerencséjét, az állatállomány szaporaságát és a termés bőségét.
-
Az a nap, amelyen a nyugati világ elbúcsúzik az óévtől, I. Szent Szilveszter pápáról kapta a nevét, akit 314-ben választottak a keresztény egyház vezetőjének és 335-ben, éppen december …
-
Zenével, szórakoztató műsorokkal, remek filmekkel és gondolatébresztő visszatekintésekkel zárják 2014-et a közmédia csatornái. Kicsik és nagyok most egyaránt találhatnak kedvükre valót.
-
Az Európai Bizottság jövő év első felében megnyitja a kifizetéseket Szlovákiának mind az öt, eddig elzárt operaív programban. Jelezte Ľubomír Vážny a befektetésekért felelős kormány-helyettes.
-
Kiadta a 2015-ös naptárát a Fiatal Reformátusok Szövetsége (FIRESZ).
-
„Egyszer egy nagyon távoli országból zarándokok érkeztek a Mesterhez, köztük egy ifjú is, akinek azonban csupán egyetlen kérdése volt, mikor a zarándokok a Mester elé járultak:
-
Szlovákiai politológusok szerint annak ellenére, hogy 2014 a választások éve volt, 2015 sem lesz unalmas.
-
Szerényebb költségvetéssel, de a korábbi évekhez hasonló látványos elemekkel várják a Klapka térre az óévet búcsúztató, és a város jubileumi évének megkezdését ünneplő komáromiakat és vendégeiket.