Címke: Családlánc
Gubík László a Körültekintőben
Gubík László, a kisfilmben a zoboralji Alsóbodokról jelentkezett be, melyről elmondta, nem csupán egy felvidéki szimbólum, de Kárpát-medencei jelkép is egyben. „Ugyanis egy szigetről beszélünk, amit elszakítottak ugyan a tömbtől, de megmaradt magyarnak, megtanult ellenállni, és ragaszkodik az értékeihez” – fogalmazott.
Minden gyerek kincs
Minden gyerek kincs – írja profiljára az egyik jó barátom. S a kincset védeni, szeretni, félteni, áldani és ápolni kell. Most szándékosan nem írok...
Haladjunk az életvédő úton!
A Párkapcsolati kultúra és demográfia című konferenciába a Felvidékről Pásztor Csaba, a Mátyusföldi Nagycsaládosok Egyesületének elnöke, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének egyik alapító tagja is bekapcsolódott.
Kezdetét vette a Párkapcsolati kultúra és demográfia című konferencia
A Családtudományi Szövetség, a Professzorok Batthyány Köre és az Európai Családtudományi Társaság május 27-29-én a családok, a házasság és főképpen a fiatalok, leendő házaspárok...
Családtagjaink védelmében Kárpát-medence-szerte vegyünk részt az oltóprogramokban!
A több mint 94 tagszervezetet tömörítő ernyőszervezet elnöke, Márton Zsuzsanna fontosnak tartja, hogy a Kárpát-medencében tagcsaládjaik felelősségteljes magatartást tanúsítsanak a koronavírus-járvány megfékezése érdekében. Önkéntes alapon vegyenek részt az oltási programokban, és ezáltal biztosítsanak védettséget családtagjaik részére.
Novák Katalin: támogassák a Nemzeti Tehetség Programot az szja egy százalékával!
A családokért felelős tárca nélküli miniszter arra biztat mindenkit, hogy személyi jövedelemadójának (szja) egy százalékát a Nemzeti Tehetség Program (NTP) részére ajánlja fel az...
A családok napja – versenyfelhívás
A Keresztény Intézmények Fóruma és a kassai Családok Egyházmegyei Központja Cyril Vasiľ érsek támogatásával országos művészeti pályázatot hirdet A családok napja 2021 Apák a...
Életmese írói pályázat: egy régi kiskanál is idézhet emlékeket
Az idén 13. alkalommal írták ki az Életmese írói pályázatot családi igaz történetek írására. A pályázatot 2021. április 25-ig meghosszabbították.
Minden család őriz családi történeteket....
Jelentkezés, foglalás a gömöri vándorbölcsőre
Felhívjuk a kedves magyar szülők, leendő szülők figyelmét, hogy az alábbi elérhetőségeken jelentkezhetnek a Felvidéki Vándorbölcső gömöri, Rimaszombat és környéke régióban elindított vándorbölcsőre.
A vándorbölcsőre...
Online találkoztak a családokkal és fiatalokkal foglalkozó felvidéki szervezetek vezetői
Mivel a járvány miatt közel egy éve nem volt lehetőség összejövetelek szervezésére, így szükségesnek látták, hogy korlátozottan, online módon, ám személyesen találkozzanak egymással.
Átadták a magyarországi és külhoni Média a Családért-díjakat
Átadták a magyarországi és külhoni Média a Családért-díjakat és különdíjakat hétfőn, február 1-én. A Média a Családért Alapítvány szakmai elismeréseit idén a Duna Televízió,...
Online Ringató Süll Kingával
Miért jó az online Ringató? Mert most csak ez van. Mert bár a szülő otthon van, mégis egy közösséghez tartozik. Szülőként sok új éneket,...