Dunaszerdahelyen Szőke Éva és Zsidó János esperes-plébános a Carissimi Nonprofit Alap kuratórium képviselői május 21-én vették át azt a pénzadományt, amely Pogány Erzsébet és Bauer Győző végső búcsúztatásakor …
Pogány Erzsébet emlékére
-
-
Pogány Erzsike halálhíre az ausztráliai Magyar Élet főszerkesztőjéhez is eljutott. Legutóbbi számban három búcsúbeszédet és fényképét közölt le a főszerkesztő Csapó Endre, aki személyesen ismerte őt.
-
Az Országház felsőházi termében az Egészségügyi Szakmai Kollégium Védőnő Tagozata és a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége szervezte meg a Családnak lenni című konferenciát május 17-én.
-
Rendhagyó vándorkiállítás nyílt meg szerdán Léván, a Reviczky Társulás közösségi termében. Rendhagyó volt azért, mert magát a tárlatot számos megemlékezés követte.
-
Két képet őrzök immár örökre Pogány Erzsébetről vagy Erzsiről, ahogy mindannyian hívtuk: az egyik, amikor a csallóközi Csölösztőn Tolcsvay Bélával Hombauer Ferenc A Duna és áldozatai című faszobrát …
-
A Családlánc-mozgalomhoz négy szervezet csatlakozását fogadták el. A Felvidékről két szervezettel bővült a Családlánc-mozgalom. Az Élő Zoboralja, Kolonról és a MAG Polgári Társulás, Kőhídgyarmatról nyert felvételt.
-
Május 12-én Somorján, a délutáni órákban katolikus szertartás keretében búcsúztak a család, barátok, kollégák és ismerősök Pogány Erzsébettől, a Szövetség a Közös Célokért igazgatójától, a Felvidék.ma hírportál alapítójától. …
-
Május 12-én Somorján, a délutáni órákban katolikus szertartás keretében búcsúztak a család, barátok, kollégák és ismerősök Pogány Erzsébettől, a Szövetség a Közös Célokért társulás igazgatójától, a Felvidék.ma hírportál …
-
Szombaton délután három órakor egyszerre kondulnak meg a beregszászi katolikus és református templom harangjai. A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége azt kéri, hogy Kárpát-medence szerte csatlakozzanak, s szólaltassák meg a …
-
Pogány Erzsébet (1959-2018) emlékezete Bakos István, a Bethlen Gábor Alapítvány kurátora tollából. „Légy lakzi-készen, hátha hívnak: az álom-, illat- kapuk a mennyen egyre nyílnak, a bús komornyik, a Halál …