Az április 8-ra eső nemzetközi roma napról 1990 óta emlékeznek meg. A nap kiválasztása a romák első világméretű találkozójának megemlékezéséhez kapcsolódik, amely 1971. április 8. és 12. között …
Romák
-
-
A roma diákok nagyon szeretnék, ha Szlovákia toleránsabb, befogadóbb ország lenne, ahol lehetőséget kapnának a roma gyerekek – fogalmazott Zuzana Čaputová köztársasági elnök a közösségi hálón, az április …
-
50 millió euró uniós támogatást lehet fordítani a roma járőrszolgálat biztosítására a településeken – jelentette ki hétfői közös sajtótájékoztatóján Ódor Lajos kormányfő és Balík Péter befektetési miniszter. Ódor …
-
A Mathias Corvinus Collegium Szociológia Műhelyének keddi, budapesti rendezvényének meghívott vendégei a roma fiatalok kitörési esélyeit járták körbe, többek között érintve a felvidéki magyar romák, illetve a magyarországi …
-
Csehország szigorít az ukrajnai menekültek befogadásának szabályain, hogy kiszűrjék az esetleges visszaéléseket. A kormány által szerdán elfogadott törvénymódosítási javaslatok most a parlament elé kerülnek – jelentette be a …