A somorjai Zalabai Zsigmond Városi Könyvtár tisztelettel meghívja Pécsi L. Dániel jelképművész „Jelképek a Kárpáthazában” című kiállításának és a „Címerekkel írt történelem” címmel megjelent könyvének bemutatására április 19-én …
Somorja
-
-
A The Butchers zenekar első, Train to freedom című lemeze, amely 2013-ban jelent meg, öt év után újra kiadásra került. A lemez kisebb kozmetikai módosításokon ment keresztül, a …
-
Nem sikerült jól az SBK Somorja számára a szlovák női kosárlabdaliga harmadik helyéért játszott meccs, hiszen a pöstyéni sirályok 39 ponttal verték a csallóközi lányokat Pöstyénben.
-
Somorja jó hírnevét a női kosárcsapat mellett a férfiak is öregbítik, hiszen Ifj. Domsitz Márton, a Győri KC erőssége mellett, Hlivák Dalibor, az MBK Károlyfalu csillaga is erősen …
-
Kovács Koppány már több, mint egy évtizede dolgozik a Csemadok somorjai alapszervezetében, s közel tíz évig volt a szervezet alelnöke. Idén az eddigi elnök, Nagy Péter bejelentette, hogy …
-
Portálunk beszámolt arról, hogy az STK Somorja edzője, a finn Mika Lönnström egy héttel a bajnokság hivatalos kezdése után megvált csapatától. A kék-fehérek szerencséjére akkor a bajnoki rajtot …
-
Egy év telt el azóta, hogy a Butchers zenekar új klippet adott ki, és máris itt az újabb, amely az I always come back című számukhoz készült. A …
-
Nincs könnyű dolga a somorjai Oktatásügyi Bizottságnak a város változó demográfiai adatai miatt. A tavalyi évben több észrevétel is érkezett az egyes iskolák támogatásának összegével kapcsolatban.
-
Somorja városának több lakosa érdeklődött és tett fel aggódó kérdéseket a város önkormányzatának, ezért a hivatal munkatársai válaszért a Nyugat-szlovákiai Vízművek Zrt. dunaszerdahelyi részlegének igazgatójához, Sebő László mérnökhöz …
-
Portálunk tavaly már beszámolt arról, hogy a 2018-as év a nagy beruházások éve lesz Somorján. Az egyik legjobban várt és legkomolyabb összeget igénylő beruházás a volt paulánus kolostor …