Rövidesen megkezdődik az új kőolajvezeték építése Magyarország és Szerbia között, amelynek nyomán az egész térség üzemanyag-ellátása biztonságba kerülhet – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Belgrádban. …
Szerbia
-
-
A Jugoszlávia elleni 1999-es NATO-légicsapások következtében az utóbbi 25 évben jelentősen megnőtt a rákos megbetegedések száma – állítják szerbiai orvosok. A NATO 1999. március 24-én indított légicsapás-sorozatot Jugoszlávia …
-
Megváltoztatta, és tartózkodóra módosította az Ukrajna területi integritásának megerősítéséről szóló, az ENSZ Közgyűlésében leadott szavazatát Szerbia – közölte Marko Đurić külügyminiszter szerdán a belgrádi NIN hetilapnak adott interjúban. …
-
Szlovákia tiszteletben tartja Szerbia területi egységét és sosem árulja el Koszovó kérdésében – jelentette ki csütörtökön Robert Fico kormányfő Belgrádban, ahol Alekszandar Vucsics szerb elnökkel tárgyalt. Fico bejelentette, …
-
A magyar biztonság szempontjából Szerbia a legfontosabb ország, ezért újabb magyar–szerb beruházásokat határoztak el a kőolajszállítás, a gázszállítás, a villamosvezeték-építés, a földgáz-kereskedelem és a földgáztárolás kérdésében, valamint megállapodtak …
-
Szükségünk van Szerbiára és a nyugat-balkáni országokra az Európai Unióban (EU) – mondta Novák Katalin köztársasági elnök hétfőn Tiranában, miután megbeszélést folytatott Ana Brnabić szerb miniszterelnökkel. A köztársasági …