Július 21-én, pénteken 9 órakor tartják a rendkívüli parlamenti ülést, amelynek témája az önkormányzatok kompenzációja – tájékoztatta a TASR hírügynökséget a parlamenti iroda. Az ülést a Smer-SD kezdeményezte. …
Szlovák parlament
-
-
Zuzana Čaputová köztársasági elnök az alkotmánnyal összhangban Ódor Lajos kabinetjét bízza meg a hatáskörök gyakorlásával az új kormány megalakulásáig, amely a szeptemberi előrehozott parlamenti választás során fog felállni. …
-
Nem szavazott bizalmat a parlament Ódor Lajos kormányának. A parlamenti képviselők csütörtökön elutasították a kormány programnyilatkozatát. A 136 jelen lévő képviselő közül 34 szavazott mellette, 43 ellene, 54-en …
-
Egyelőre 67 törvényt fogadott el a parlament az idei évben, ebből 22 kormányjavaslat volt, 45 pedig képviselői előterjesztés – derül ki a parlament honlapján közölt statisztikából. A legtöbb …
-
Elsősorban az árak, az egészségügy állapota és a jelenlegi politikai helyzet miatt aggódik a lakosság – derült ki a „Hogy vagyunk, Szlovákia?” felméréssorozat legújabb közvélemény-kutatásának adataiból. Az április …
-
Elmaradt a parlament rendkívüli ülése, amelyen a korábbi ülés napirendjéből kimaradó törvényeket vitatták volna meg a képviselők. Kedden reggel sem volt határozatképes a parlament, a törvényjavaslatokról ezért a …
-
Több leváltott miniszter visszatért kedden a parlamentbe, hogy ismét gyakorolja a 2020-as választáson szerzett mandátumát, így távoztak a helyüket eddig elfoglaló pótképviselők – tájékoztatott Anna Andrejuvová (OĽaNO), a …
-
Megbízása visszavonását követően több miniszter visszatér a parlamentbe, hogy éljen a 2020-as választáson szerzett mandátumával, így távoznak a helyüket eddig elfoglaló pótképviselők. A legnagyobb mozgás az OĽaNO padsoraiban …
-
Nem nyitották meg csütörtökön reggel a parlament rendkívüli ülését, amelyen a hivatalnokkormányról és az előrehozott választás időpontjáról tárgyaltak volna a képviselők. Az ülés ismét nem volt határozatképes. A …
-
Többen kaphatnak kivételt a lakáseladásból származó jövedelem adójának befizetése alól, ha a parlament megszavazza Marek Šefčík és Milan Vetrák OĽaNO-s képviselők javaslatát, amely egy csehországi megoldásból indul ki. …