Megmarad a szülői nyugdíjbónusz, jövőre egy összegben, júniusban kerül kifizetésre. Az ehhez szükséges összeget úgy teremti elő erre a kormány, hogy csökkeni a 2. nyugdíjpillérbe befizetett járulékok nagyságát, …
Szociálpolitika
-
-
Jövőre a 13. havi nyugdíjat teljes összegben folyósítják majd, a szülői bónusz pedig marad az eddigi formájában. Nem változik az adók 2 százaléka adományozásának rendszere sem. A koalíció …
-
A Szociális Biztosító december 1-jével megkezdi a rendkívüli, 300 eurós nyugdíjkiegészítés folyósítását, és december 20-ig minden jogosult megkapja – tájékoztatott kedden Martin Kontúr, a biztosító szóvivője. „A 300 …
-
Az év végéig további 300 euró nyugdíjkiegészítést kapnak az idősek, a korábban beharangozott 150 euró helyett. A Ladislav Kamenický (Smer-SD) pénzügyminiszterrel folytatott tárgyalások során sikerült még 220 millió …
-
Azoknak a családoknak az aránya, melyeknek elegendő pénz áll a rendelkezésükre alapvető szükségleteik kielégítéséhez és a komolyabb kiadásaik fedezésére, s mindezek mellett még félretenni is tudnak, év közben …
-
A Szociális Biztosító idén már nem tud teljes összegű 13. nyugdíjt kifizetni, aminek összege megegyezne az átlagnyugdíjéval. Ugyanis már megkezdődött a 13. nyugdíjak folyósítása, az előző kormány által …
-
2024-ben az idei átlagnyugdíjnak megfelelő 13. havi nyugdíjat kap minden jogosult. A változást a jövő év első negyedében fogadhatja el a parlament – jelentette be hétfői hivatalos beiktatását …
-
A Kariéra.sk portál felmérése szerint a családok egyharmadának gondot okoz a magánélet és a munka összeegyeztetése, és a dolgozó szülők csaknem fele pénzügyi stresszhelyzetben van. A gyermekneveléssel kapcsolatos legjelentősebb …
-
A Magyar Fórum körül csoportosuló pártok, az Občianski demokrati Slovenska, a Za regióny, a Rómska koalícia, s a Demokratická strana az elfogadásra és az iskolai szegregáció visszaszorítására akar …
-
Anyagi szükséghelyzetről akkor beszélünk, ha valaki semmilyen vagy csak olyan csekély összegű bevétellel rendelkezik, amelyből a legalapvetőbb szükségleteket sem képes biztosítani. Szlovákiában az anyagi szükséghelyzetben lévők száma a …