Az Európai Unió Külügyek Tanácsa 5 milliárd eurót (mintegy 1900 milliárd forint) különített el az Európai Békekeret keretében Ukrajna katonai támogatására – közölte az uniós tanács hétfőn. A …
Ukrajna
-
-
Ferenc pápa az ukrajnai békés rendezésről szólva a Nyugathoz fordult, amely Ukrajnát eszközként használja fel céljai eléréséhez – jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő az ANSA olasz …
-
Kitekintő
Szijjártó Péter szerint mindent meg kell tenni a NATO és Oroszország közötti konfliktus elkerüléséért
Mindent meg kell tenni a NATO és Oroszország közötti konfliktus elkerüléséért – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Szijjártó Péter úgy fogalmazott: …
-
Az Európai Parlament keddi strasbourgi plenáris ülésén jóváhagyta a hétéves uniós költségvetés félidős felülvizsgálatát, benne az Ukrajnának szánt, 50 milliárd eurós, hosszú távú pénzügyi támogatást. Az uniós parlament …
-
Az Ukrajna támogatásával kapcsolatos véleménykülönbségek ellenére is van értelme és jövője a visegrádi együttműködésnek – jelentette ki Orbán Viktor kedden Prágában, a négy visegrádi ország kormányfőinek csúcstalálkozója után …
-
A V4-es kormányfők keddi, prágai csúcstalálkozójukon egyetértettek abban, hogy az Ukrajna elleni orosz agresszió a nemzetközi jog súlyos megsértése, és Ukrajnának segítségre van szüksége, amiben mind a négy …
-
Szlovákia és Ukrajna kormánya együttes ülést tart április 11-én Kelet-Szlovákiában – jelentette be Robert Fico (Smer-SD) miniszterelnök a visegrádi négyek (V4) miniszterelnökeinek prágai csúcstalálkozóján. A két kormány mindkét …
-
Az Európai Unió kudarcot vallott az elmúlt időszak három fő kihívásának kezelésében, amelyért egyértelműen a liberális mainstream minden területet leuraló jelenléte okolható – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és …
-
Kiharcoltuk! A magyarok pénzét nem adhatják az ukránoknak! A háborúban nem veszünk részt, fegyvert nem küldünk, továbbra is a béke pártján állunk! – írta Orbán Viktor a közösségi …
-
Kitekintő
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat büntetőeljárást indított az Oroszországban lezuhant gép ügyében
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) büntetőeljárást indított a szerdán Oroszországban lezuhant Il-76-os orosz katonai repülőgép katasztrófája körülményeinek felderítésére – közölte az SZBU sajtószolgálata csütörtökön az ukrán médiának kiadott …