A Magyar Ház Rio de Janeiróban (Fotó: Bruzák Noémi/MTI)

Miközben az olimpiák történetének egyik legsikeresebb nemzete a magyar – 168 arany-, 148 ezüst-, és 170 bronzéremmel a hátunk mögött érkeztünk Rióba – és már az olimpiai mozgalom megalapításában is részt vállalt Magyarország, most első alkalommal nyitott csak Magyar Házat az olimpia városában. Szlovákia ezzel szemben az elmúlt két évtizedben valamennyi téli és nyári olimpián nyitott nemzeti házat.

A Magyar Házat Áder János köztársasági elnök nyitotta meg Rio de Janeiróban augusztus 5-én, pénteken. Az államfő beszédében megemlékezett a magyar olimpiai sikerekről, kiemelve a hétszeres olimpiai bajnok Gerevich Aladárt, akinek első és utolsó olimpiai aranya között 28 év telt el (1932-1960). De említette Egerszegi Krisztina úszót is, aki egyedüliként öt egyéni számban is olimpiai aranyérmet nyert.

Áder János szerint ez a teljesítmény, az eredmények feljogosítják Magyarországot arra, hogy pályázzon a 2024-es nyári játékok rendezési jogára. “A NOB Agenda 2020 programja pedig bátorítja, hogy megtegye” – fogalmazott a magyar államfő a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2014-ben elfogadott programjára utalva, amely az olimpiai mozgalom és eszme megújítását zászlajára tűzve a kisebb, olcsóbb, az adott város fejlesztési terveibe is illeszkedő olimpiák rendezését célozza.

“Magyarország mellett szól a hagyomány és az eredmények, és az, hogy a tíz legsikeresebb éremszerző ország közül egyedüliként nem volt még házigazda” – tette hozzá Áder János. A Magyar Ház – amely fórum, kiállítótér és kapu kíván lenni – létrehozása az olimpia városában is e szándék komolyságát hivatott hirdetni.

A Magyar Ház – amelyben az olimpiai sikereket és a 2024-es budapesti pályázatot bemutató interaktív tárlat is látható – a Lagua Rodrigo de Freitas tó partján egy lovas klubban található, ahonnan kilátás nyílik a Megváltó Krisztus-szoborra, azaz Rio egyik jelképére. A Magyar Ház nyitott a szurkolók számára is, akik magyar nyelvű közvetítéssel nézhetik a versenyeket, és több alkalommal külön ünnepségen találkozhatnak a sportolókkal. Az épület fontos találkozópontként szolgál a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagjai, az olimpiai család hazai és nemzetközi döntéshozó és az olimpiához kapcsolódó szervezetek képviselői számára.

Rióban több mint 50 különböző tematikájú ház várja a látogatókat.

(Felvidék.ma/MTI)