Kárpát - medencei óvodafejlesztési program (Fotó: Beke Beáta/Felvidék.ma)

A magyar nyelvű oktatásra jelentős forrást biztosít a magyar kormány a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programon keresztül, amelynek köszönhetően felvidéki óvodáink jó részét juttatja anyagi forráshoz.

A programnak köszönhetően 5 megyében 58 magyar óvoda újulhat meg. Kassa megyében 11 intézmény kapcsolódhatott be a Bethlen Gábor Alap meghívásos pályázatába. Az első ütem támogatásainak már eredményei is vannak, mi a Rozsnyói járás azon négy óvodáját látogattuk meg, amelyek az első körben részesültek támogatásban.

Körtvélyesen már befejezték a felújítást

Az Evetes-patak völgyében fekvő magyar kisközségben már befejezték az óvoda felújítását. A községi hivatal épületének első emeletén helyett kapott oktatási intézményt 14 gyermek látogatja. A BGA által nyújtott, valamivel több, mint 16 és fél ezer eurós támogatásból a szociális helyiségek komplett felújítása valósult meg. Ezt követte a falak festése és a laminált padló lerakása. Minden helyiségben felszerelték a lámpákat és a kapcsolókat, átfestették az ajtókat, felszerelték az új kilincseket, a bejárati lépcső felett pedig kicserélték a tetőt.

Körtvélyesen jártunk (Fotó: Beke Beáta/Felvidék.ma)

„Az osztályterembe interaktív tábla és annak tartozékai kerültek. A pályázati időszak befejezése előtt megkaptuk az új szőnyegeket, íróasztalt és a hozzá tartozó széket, szekrényt, valamint a gyerekek részére a testnevelési eszközöket. A konyhába is megérkezett az új fagyasztós hűtőszekrény“ – tudtuk meg Parti Gábor polgármestertől.
Az oktatási intézmény egyike volt azon óvodáknak a járásban, amelyek a Szövetség a Közös Célokért segítségével felújíthatták az óvoda berendezését a Bécsből érkezett, használt, de jó állapotban lévő minőségi fabútorokkal. A gyerekek és szüleik így a falu vezetésével közösen örülhettek az április 24-én átadott oktatási intézmény komplett felújításának.

Szádalmáson létszámnövekedéssel számolnak az óvodában

Zubriczky Slavomír, a község polgármestere a Felvidek.ma-nak elmondta: „Egy községben fontos, hogy egy olyan intézmény, mint az óvoda, működjön. Mindenképpen szeretnénk a lakosság részére bebiztosítani, hogy helyben legyen az oktatás, ne kelljen utaztatni a gyerekeket. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy a közeljövőben az óvodaköteles gyerekek létszáma növekedni fog. Ebből kifolyólag a jelenlegi földszinti helyiségek nem elegendőek, ezért tartottuk megoldásnak azt, hogy a fenti részt felújítsuk“ – fejtette ki a polgármester.

Az almási óvoda képekben (Fotó: Beke Beáta/Felvidék.ma)

2011-ben a község 808 lakosából 650 volt magyar. Még 2015-ben 20 alatti volt az óvodát látogató gyerekek száma, mára már 25-re emelkedett, és a statisztikai adatok a községben több mint 30 gyereket jeleznek előre az elkövetkezendő egy-két évben. Így a nagy volumenű felújításba a higiéniai és biztonsági szempontok végett fogtak bele, mivel az előírások megszabják, hogy adott gyereklétszámhoz mennyi mosdó, illetve WC szükséges, mekkora helyet igényelnek az ágyak, de az elavult villanyvezetékek és egyéb felszerelések, köztük a fűtési rendszer korszerűsítését is célul tűzték ki. A BGA-tól elnyert mintegy 130 eurós támogatásból már megkezdték a felső szint felújítását. Mindkét szinten a szociális helyiségek felújítását, a kazánház és fűtési rendszer modernizálását, a világítás és a nyílászárók cseréjét tervezik megoldani.

Kőrösben és Szilicén a nyári szünetben végzik majd a felújításokat

Lipták András, Berzétekőrös polgármestere is a gyermeklétszám növekedéséről számolt be. A Pelsőci-fennsík alatt fekvő magyar kisközség óvodáját jelenleg húsz gyermek látogatja. Az előreláthatóan növekvő létszám nagyobb óvodát igényelne. A BGA által nyújtott támogatásból azonban csak a már meglévő helyiségeket újítják fel. „A nyílászárókat már kicseréltük, a nyári szünetben pedig a tetőcserepeket cseréljük. Épp tegnap érkeztek meg a cserepek és a játszóelemek. A projektből az óvodához tartozó játszóteret fogjuk még felújítani“ – nyilatkozta a Felvidek.ma-nak Lipták.

Kőrös is részesült támogatásban (Fotó: Beke Beáta/Felvidék.ma)

A valamivel több, mint 18 ezer eurós támogatásból a nyersanyagbeszerzést tudták megoldani, a munkát önerőből végzik el, ami a községben nem szokatlan, hiszen egyebek mellett többfunkciós sportpályát is létesítettek a falu közepén.

Szilice község polgármestere, Várady Tamás megkeresésünkre elmondta, hogy a BGA-tól érkezett nem egész 24 ezer eurós támogatásból az óvoda épületének belső felújítását fogják megoldani. „Konkrétan a konyha, az étkezde, az öltözők, az osztály és a tantestületi helyiségek kerülnek felújításra. Az épületben új világítótesteket fogunk elhelyezni. Mostanáig a nyílászárókat cseréltük ki, mivel nem tudjuk máshol megoldani az üzemeltetést, így a felújítást a nyári szünetben valósítjuk meg“ – nyilatkozta a hasonnevű fennsíkon fekvő magyar kisközség polgármestere.

A szilicei óvoda (Fotó: Beke Beáta/Felvidék.ma)