Száz éve jöttél, vigasznak, csodának/És dicsőségnek, Komárom fia,/E kis hazának és a nagy világnak/Száz könyved egy új magyar biblia./Mindig meséltél, hogy a bús valóság,/A földi rabság tűrhető legyen,/Hogy a szegény magyarság méla sorsát/Feledje, rajtad csüggve szüntelen. Juhász Gyula: Ének Jókairól
Erős protestáns meggyőződésű környezetben, liberális, hazafias szellemben nevelkedett. Gyermekkorát Komáromban töltötte, iskoláit itt végezte. 1841–42-ben a pápai református kollégiumba került, ennek önképzőkörében olvasta fel első, nyomtatásban is megjelent elbeszélését. Itt ismerkedett meg Petőfivel is. Komáromi és pesti joggyakorlat után ügyvédi vizsgát tett. 1845-ben első igazi „beszélyével” keltett nagy feltűnést, ezek alapján nyerte el Frankenburgtól 1847. július 1-jén az Életképek szerkesztését, amit a fiatal tehetségek, a radikális nézetek fórumává tett. Még 1846 elején a Tizek Társaságának tagja lett. 1848. március 15-én a forradalmi ifjúság egyik vezére volt, részt vett a 12 pont megszövegezésében. Ősszel vállalta Kossuth különféle politikai megbízásait (pl. Rózsa Sándorhoz indult), szilveszterkor családjával Debrecenbe menekült, ott indította meg 1849. február 22-én a békepárti Esti Lapokat. Szemtanúja volt Buda visszafoglalásának, Szegedre, Aradra követte a kormányt. Augusztus végétől Tardonán (Borsod megye) rejtőzött, 1849 karácsonya után komáromi menlevelében bízva visszatért a fővárosba. Írói, újságírói munkásságával (1854-től a Vasárnapi Újságban; 1858-tól az általa szerkesztett Üstökösben) a kor legnépszerűbb alkotója.
1858-ban az MTA levelező tagjává választotta. 1860-tól a Kisfaludy Társaság tagja; 1861-ben az MTA rendes, 1883-ban tiszteletbeli, 1892-ben igazgatósági tagjává választotta.
1861–1896 között országgyűlési képviselő, Tisza Kálmán bizalmasa, 1863—1882 közt A Hon című tekintélyes napilapjával Tisza politikáját szolgálta. 1880-tól kevesebbet foglalkozott politikával. Rudolf trónörökös bevonta Az Osztrák—Magyar Monarchia Írásban és Képben (1887–1901) című ismeretterjesztő sorozat szerkesztésébe. 1886-ban meghalt felesége, Laborfalvy Róza színésznő. Ötvenéves írói jubileumának megünneplése (1894) művelődéstörténeti jelentőségű; műveit százkötetes díszkiadásban jelentették meg (1894–1898), s értük százezer forint „nemzeti ajándékot” vett át. 1897-ben a király kinevezte a főrendi házba. 1899. szeptember 16-án feleségül vette a húszéves Nagy Bellát. Rokonsága és olvasói nagyrészt elítélték a fiatal színésznővel kötött házasságát, Jókai Mór szakított fogadott leányával, Fesztyné Jókai Rózával is. 1904-ben temetését nemzeti gyász kísérte.
Első írói korszaka kb. 1850–1865 közé tehető (Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán, Az új földesúr). Nemzeti és egyéni stílust hozott létre, amelyben a kis dolgok hű megfigyelése összeolvad a túláradó érzésekkel, az anekdoták, életképek vaskosabb világa mellől nem hiányoznak a szentimentalizmus és a legendába hajló népmeseiség finom hangulatai Művei közvetve tiltakozást sugároznak az élvezethajhászó, hazafiatlan életforma, valamint az elnémetesítő, önkényuralmi törekvések ellen. Írásait a nemzeti érdekegyesítésnek reformkort és szabadságharcot idéző szelleme hatja át: a szereplők közé a birtokos nemesség különféle rétegei mellé felzárkózik a honorácior, a városi polgár vagy mesterlegény is; nem kis szerepet játszanak a Petőfi életképeitől ihletett parasztlegények, csikósok is.
Stílusváltásról, egyúttal új fellendülésről tanúskodik a kiegyezést követő bő évtized regénytermése (A kőszívű ember fiai, Fekete gyémántok, Az arany ember). Az addigi, reformkort idéző héroszok után Jókai Mór kedvelt alakjává a munkásbarát ipari vállalkozó, a lángeszű feltaláló vagy diplomata vált. Megszűnt korábbi elismerése az arisztokraták iránt, tolla nyomán a kékvérűek többségükben már vígjátéki figurákként, a korszerű törekvések kerékkötőiként szerepelnek. Főhősei – alapjában a régi felfokozott jellemek – a korábbinál több akadályra bukkannak pályájukon. Megjelent regényeiben a modern nagyvárosi élet (Bécs, Párizs, Róma, a kibontakozó Budapest) nagyszabású rajza, valamint a természettudományos fantasztikum (Fekete gyémántok,, A jövő század regénye, 1872–74).
Írói harmadvirágzása a 90-es évek első felére esik (A gazdag szegények, A tengerszemű hölgy, Sárga rózsa).
Széles olvasóközönséget nevelt, nemzetivé tette a regény műfaját, erősen hatott az írókra még a XX. század kezdetén is (Mikszáth Kálmán, Bródy Sándor, Gárdonyi Géza, Krúdy Gyula, Móricz Zsigmond, Szabó Dezső). Életműve nemcsak az irodalmi, hanem a társalgási nyelvet is formálta. Petőfi és Madách mellett 1940-ig ő számított külföldön a legolvasottabb magyar alkotónak.
Neumann-ház
