33
A Dunaszerdahelyi Római Katolikus Plébánia és a Pázmaneum Társulás április 25-én ünnepi szentmise keretében emlékezett meg Dr. Marczell Mihályról, a budapesti Központi Szeminárium egykori rektoráról.
Az ünnepi szentmisét Mátrai István győri kanonok mutatta be öt oltártestvérével együtt. A kanonok urat, a híveket és a győri Szent György Lovagrend tagjait Kiss Róbert, dunaszerdahelyi esperes köszöntötte. Szentbeszédében a kanonok úr Jó Pásztor vasárnapjára utalva fontosnak tartotta elmondani, hogy a hívek imádkozzanak a papi hivatásokért és tartsanak ki Krisztus mellett a nehézségekben is. Prédikációjában hangsúlyozta Marczell Mihály tanítói szerepét és helytállását a kommunista időkben is, amikor megfosztották hivatalától.
A szentmise végén a templom falán 2007 áprilisában elhelyezett emléktáblát koszorúzta meg a dunaszerdahelyi egyházközség, a Pázmaneum Társulás és a Szent György Lovagrend.
A szentmise végén a templom falán 2007 áprilisában elhelyezett emléktáblát koszorúzta meg a dunaszerdahelyi egyházközség, a Pázmaneum Társulás és a Szent György Lovagrend.