Szlovákiában a múlt pénteken ünnepelték az 1944. augusztus 29-én kitört fasisztaellenes Szlovák Nemzeti Felkelés 64. évfordulóját. A dátum ismét alkalmat kínált a felkelést különbözőképpen értékelő történészek megszólalására. Hősök voltak, vagy banditák? – fogalmazódott meg újra a rendszerváltás óta egyre gyakrabban felvetett kérdés a szlovák történészek újabb kutatásai nyomán.
Robert Fico kormányfő már napokkal az ünneplés előtt megadta a választ, méghozzá kétszer is. Egyszer, amikor az előző hét végén a Nyitra megyei Lelőcön (Lehota pod Vtáčnikom) a felkelésre emlékezők előtt azt mondta: „Egykor a partizánok úgy születtek, mint ahogy hajdan Juraj Jánosík bájos cimborái, s azért, hogy – ezúttal a fasizmus ellenében – megvédjék az övéik szabadságát”. Fico szerint korrigálni kell a fiatalok tévhitét, akik azt hiszik, hogy a szlovák partizánok holmi kiscserkészek voltak, akik „kalandvágyból éltek földbevájt üregekben”.
Fico az év elején s azóta többször is kormánya példaképének nevezte Jánosíkot, akit Liptó vármegye bírósága többszörös rablás és gyilkosság bűntettében elmarasztaló ítélete nyomán 1713-ban köztörvényes bűnözőként végeztek ki. Alakja azonban szlovák nemzet legendás hősévé magasztosult, mégpedig annak nyomán, hogy a 19. században élt szlovák költő, Ján Botto már olyan nemzeti hősként énekelte meg az alakját, aki a nemesi társadalom elleni küzdelmek szabadsághőseként került bitóra.
Fico felkeléssel, partizánokkal kapcsolatos második megállapítása ennél is nagyobb meghökkenést váltott ki, amikor a héten, a Pozsony központi terén álló monumentális partizánemlékmű koszorúzásakor azt a Gustav Husákot próbálta a felkelés piedesztáljára állítani, aki Csehszlovákia 1968-as megszállását követően Moszkvával lepaktálva, s az 1968-as prágai tavasz vezéralakját, Alexander Dubčeket üldözve Csehszlovákia és az akkori kommunista párt (CSKP) vezetőjeként levezérelte a normalizálásnak nevezett megtorló folyamatokat. A Dubčeket ugyanakkor érzékelhetően „leszóló” Fico szerint Husák a felkelés „csúcsvezére” volt.
Csehszlovákiában a kommunizmus évtizedeiben a fasisztaellenes felkelés a szlovák történelem szent és érinthetetlen fejezetének számított. A valós és költött partizánmúlt megjelenítőit a népnyelv suttogó iróniával emlegette, mondván, hogy a „költött” partizánok száma meghaladja az ország akkori lakosainak számát. A rendszerváltást követően – javarészt a fél évszázad múltán hozzáférhetővé vált dokumentumok tanúsága nyomán – más szlovák történeti megközelítések is nyilvánosságot kaptak.
Csütörtökön, az évforduló előestéjén a kommunista évtizedek és az azt megelőző első szlovák államalakulat, az 1939-től 1945-ig fennállt Tiso-féle szlovák csatlósállam korábban tabunak számító dokumentumait feltáró állami intézmény, a Nemzeti Emlékezet Intézete (ÚPN) a Lengyel Intézettel közösen rendezett vitát, „Partizánok – hősök, vagy banditák?” címmel. František Cséfalvay, a szlovák Hadtörténeti Intézet (VHÚ) kutatója már a fórum címét is meghökkentőnek találta, a partizánok banditizmusát emlegető ellenvéleményeket pedig határozottan tagadta. Az ilyen szélsőséges ellenpontozás elfogadhatatlan – mondta a körültekintőbb és egységes történelemszemléletet sürgető hadtörténész.
Martin Lacko, az ÚPN kutatója egyfajta terminológiai zűrzavarról is beszélt, emlékeztetve, hogy – döntően a média – összemossa a felkelés, az ellenállás, a partizán és a felkelő fogalmi rendjét. A szlovákiai viszonyok között a partizánok „igencsak heterogén” néprétegekből és különféle indítékok nyomán verbuválódott csoportok tagjai voltak, s köztük olyan csoportoké is, amelyek „valóban a banditizmussal határos tevékenységet folytattak” – írta a TASR és így idézte a történészt: „Terrorizálták a polgári lakosságot és emberek csoportjait végezték ki. A legismertebb eset, amikor a Sztálinról elnevezett partizánbrigád tagjai Turócnémetiben (szlovák nevén Sklenné, az akkori német többségű lakosság nyelvén Glaserhaj – a tud megj.) közel kétszáz helybeli lakost mészároltak le”.
Anna Zavacká, a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) történettudományi intézetének kutatója szerint nem igaz, amit a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) állít, miszerint a felkelés nem a szlovák államiság, hanem a német fasizmus ellen irányult. Zavacká szerint a felkelők egyértelműen a fasiszta szlovák állam ellen, és a szétvert Csehszlovákia visszaállításáért fogtak fegyvert.
Pénteken, a besztercebányai ünnepségen Ivan Gašparovič államfő is azt mondta, hogy a felkelés a német birodalmat kiszolgáló Tiso-rezsim és a német megszállás ellen irányult, aminek „már csak azért is nagyon nagy jelentőséget kell tulajdonítani, mert a II. világháborús rendezés során Szlovákiát épp ezért sorolták a győztesek közé”. Ugyanitt beszélt Robert Fico is, aki a felkelők összefogásának példáját emlegetve azt sürgette, hogy „a politikusok a mindenek fölötti elv, a nemzeti és állami érdekek nyomán fogjanak össze”, mert végre itt az ideje leszokni arról, hogy „a jobb-baloldaliság mentén káderezzük a saját történelmünket”.
Múlt-kor
