Tapasztalataink alapján meggyőződésünkké vált, hogy a drogfogyasztás mint minden más deviancia-probléma – csak tünet, melynek hátterében sok egyéb rendezetlenség áll. Kevés a biztonságos kapaszkodó a fiatalok számára egy egészséges és értelmes életvitel kialakításához.
A társadalom által is preferált vagy megvalósított értékek, életformák bizonytalanok, a gyakorlatban ritkán működőképesek, zavarosak, torzak, sőt olykor elfogadhatatlanok (például család, fogyasztói magatartás, stressz, frusztráció). Környezetüket alig jellemzi azoknak az értékeknek, magatartásformáknak a megvalósulása, melyekre a fiatalok mindig érzékenyek, melyekhez könnyen tudnának csatlakozni, alkalmazkodni: az együttérzés, szeretet, barátság, tartalmas emberi kapcsolatok, őszinteség, bizalom. Ritka az értelmes, az intellektust és a pszichét igénybe vevő, lekötő, kreativitást igénylő feladat. Azok a kérdések, melyek a serdülőket foglalkoztatják, csak elvétve merülnek fel az iskolában vagy a családban.
A kábítószer-függőségtől való megszabadulásnak csak első és „könnyebb” lépése a fizikai függőség legyőzése, a drogok elhagyása. Sokkal nehezebb és hosszadalmasabb az igazi feladat: a személyiség újraépítése. Egy olyan szocializációs folyamat, melynek során nagyon sok mindent kell az érintettnek megtanulnia a drogmentes életvitel megtartásához, és számos rögzült rossz tulajdonságán kell változtatnia. Ez történik azokban a rehabilitációs intézetekben, ahol mindezt terápiás közösségben valósíthatják meg hónapokon vagy éveken keresztül együtt élve hasonló sorstársaikkal. (S bár ez a leghatékonyabb kezelési mód, mégis nagyon kevés ilyen intézet működik.)
A kábítószer-függőség igen komoly lelki, szellemi, morális és fizikai leépüléssel jár. Hosszú évek esnek ki az ép személyiségfejlődés menetéből. A drogos kapcsolatok egyetlen tartalma pedig az „anyag” mindenáron való megszerzése. Egy volt kábítószerfüggőnek sok, mások számára evidens viselkedési módot, kapcsolatalakítási technikát tanulnia kell. Rengeteg kommunikációs problémával, önértékelési zavarral küzd. Gyakran viselkedik úgy huszonévesen, mint egy kisgyerek. S gondoljuk meg, vajon tolerálják ezt az emberek a hétköznapi életben? Nagyon sok a bizonytalanság és a tanácstalanság az elvesztegetett, kihagyott évek miatt. Sok probléma adódhat a kapcsolatok megfelelő alakítása terén. Nehéz elviselni azt is, hogy a hétköznapokban kevés az elfogadás, a szeretet, az őszinteség. Valaki egyszer azt mondta: „különös dolog az emberek számára egy kábítószerfüggő, de még különösebb egy volt drogos.”
Legfontosabb , hogy aki kábítószeresekkel akar foglalkozni, legyen képes szeretni őket. A szeretet teszi lehetővé ezt a hosszú, fáradságos munkát. Az egyetlen, ami megvédi a segítőt és az érintettet a konfliktusok esetén, ami lehetővé teszi a kapcsolat fenntartását. Ez a feltétele annak, hogy képesek legyünk ne a kábítószereshez, hanem az emberhez közelíteni. Mert a kábítószeres nem szeretetre méltó: hazudik, lop, csal, kényelemre törekszik, ügyesen manipulál, és bármit megtesz az „anyagért”. E mögött kell megtalálni és meglátni a benne is meglévő értékeket, s próbálni megérteni az azokat eltakaró kábítószeres életformát és viselkedési módokat.
A kialakult kapcsolatban soha nincs értelme veszekedni a kábítószer-fogyasztás miatt. Egyrészt épp elég baj az az érintettnek, másrészt úgysem juthatunk semmire a számonkéréssel. A felelősségre vonás, a szidalmazás vagy akár a tiltás értelmetlen. Pusztán az elfogadás és szeretet megrendülését jelzi, és a drogos elfordul az ilyen kapcsolattól. Elveszítjük a bizalmát, amúgy is gyenge lábakon álló kötődését. Az ilyen magatartás inkább a saját tehetetlenségünket, megfogyatkozó türelmünket, bizonytalanságunkat, tehát saját problémáinkat jeleníti meg.
A szeretet, érdeklődés, elfogadás és türelem mellett ugyanakkor képviselni kell egyfajta távolságtartást. Ez különösen a kapcsolatnak abban a szakaszában válik fontossá, amikor a bizalom és a kötődés már kialakult. Jelezni kell a határokat. A kötődés szinte észrevétlenül alakulhat függéssé vagy mindent elváró követelődzéssé, és átfordulhat a segítő kihasználásába. Ez úgy akadályozható meg, ha tudatosítjuk, a kapcsolatért a kábítószerfüggőnek is tennie kell. A segítő nem vehető igénybe az ő kénye-kedve szerint. Kölcsönös elvárásokat lehet és kell megfogalmazni. Nem kell mindig mindent megtenni, amit a kábítószerfüggő kér. Sokkal fontosabb folyamatosan szembesíteni azzal, hogy problémáját csak maga oldhatja meg, és önmagáért teljes felelősséggel tartozik. Ebből segítője semmit nem vehet át, és nem végezheti el helyette a feladatait. A segítő mindig csak támasz, minta. Biztonságos emberi kapcsolatot teremt ahhoz, hogy a kábítószer-fogyasztó annak támogató erejével dolgozni kezdjen saját változásán.
