A görög válság megoldását célzó nemzetközi művelet kudarca esetén jóval több foroghat kockán, mint csupán a közös európai valuta sorsa: az öreg földrész politikai eróziója fenyeget. Az egyesült kontinens történelmi álma, amely politikusok nemzedékeit mozgatta meg, jóvátehetetlen kárt szenvedhetne, az európai integráció pedig léket kapna – alkalmasint örökre, olvasható a Der Spiegel elemzésében. Sokan a Lehmann Brothers bankház 2008 szeptemberében bekövetkezett csődjéhez hasonlítják az akuttá vált görög krízist. Akkor csak nagyszabású állami mentőcsomagokkal sikerült megakadályozni a nemzetközi pénzügyi rendszer összeomlását – emlékeztetett elemzésében a Der Spiegel. Most hasonló forgatókönyv réme vetül a falra, azzal a különbséggel, hogy nem egy bank, hanem egy – a görög – állam szédítő adósságait kell befoltozni. Míg eleinte 30 milliárd eurós segélyről volt szó, újabban a „végösszeg” már eléri a 130 milliárdot, amelyet három év alatt kellene Athénnak juttatni. Az összeg oroszlánrészét (90 milliárdot) az eurózóna tagállamai állnának.
Az irdatlan mennyiségű pénz jó befektetés volna – feltéve, ha három év leforgása alatt sikerülne „szanálni” Görögországot, vagyis az athéni kormány szigorú takarékossággal és eredményes gazdálkodással egyenesbe hozná az államháztartást.
Ha ez nem sikerül, akkor a sok-sok milliárd – de legalábbis egy része – elúszott. Ebben az esetben bekövetkezne mindaz, amit a segélyprogram révén a többi állam meg akart akadályozni. A hitelezők búcsút mondhatnak pénzügyi követeléseiknek, a bankokat újra meg kell menteni, spekulánsok támadásai térdre kényszerítik az úgynevezett PIIGS-csoport (Portugália, Írország, Olaszország, Görögország, Spanyolország) többi gyenge államát, s az euró összeomlik.
Ebben az esetben maguk a mentőövet dobó államok is veszélybe kerülnének. Még Németország, egy nemzetközi összehasonlításban szolid állam is óriási adósságtömeget halmozott fel. Amennyiben az euró-örvény Berlint is magával rántaná, az beláthatatlan következményekkel járna. Ekkor Európa legerősebb gazdasági hatalma is a leminősítés sorsára jutna, miáltal egyre magasabb kamatokat kellene fizetnie az újabb és újabb hitelekért
A nagy ipari államok évtizedeken át többet költöttek, mint amennyi bevételük volt. Az államháztartások hiánya még a gazdasági föllendülés éveiben is folyamatosan növekedett; mindenekelőtt az Egyesült Államok finanszírozta „hozomra” saját jólétét. Az állam rossz példája ragadós lett: Amerika polgárai olyan autókat és házakat vásároltak, amelyeket tulajdonképpen nem engedhettek meg maguknak. A bankok pedig spekulációba kezdtek a kölcsönadott pénzzel.
A bankok csődjével 2008 őszén beköszöntött a pénzügyi válság, s a kormányok a pénzintézeteknek nyújtott irdatlan összegekkel akadályozták meg az összeomlást. Szavatolták polgáraik bankbetéteit, milliárdos konjunktúra-programokkal igyekeztek felpörgetni a gazdaság motorját – mindezt persze hozomra. Ezáltal megmentették a világot – legalábbis átmenetileg -, viszont az úgy eladósodott, mint békeidőben korábban még soha. Az OECD-országok összesített államháztartási hiánya 2007-hez képest több mint a hétszeresére duzzadt, s elérte a 3,4 billió dollárt. Az államadósságok összege is drámai mértékben nőtt, ma meghaladja a 43 billió dollárt. Az euróövezetben három év leforgása alatt tizenkétszeresére nőtt az összesített államháztartási hiány, a 16 állam belső adósságának összege ma már 7,7 billió dollárra rúg.
Az első sztrájkok és tüntetések azt mutatták, hogy a görögök nem fogják szó nélkül lenyelni a kormányuk által – a hitelezők nyomására – elrendelt takarékossági intézkedéseket (13. és 14. havi fizetés megvonása, közalkalmazottak bérének csökkentése, nyugdíjak befagyasztása, áfa-kulcs emelése, benzin, alkohol, dohányáruk adójának növelése). Ha pedig a berzenkedés, tiltakozás túllép a békés kereteken, akkor a spekulánsok újból megrohanják az eurót. Eddigi stratégiájuk az volt, hogy Görögország súlyosbodó problémáira és az euró gyengülésére játszottak. Most csak az újabb alkalomra várnak, amely a Madrid állítólagos hiteligényéről kedden felröppent horrorszám (280 milliárd euró) alakjában máris körvonalazódik
Államok csődjére – egyelőre – nem vonatkozik semmiféle jogszabály vagy jogi keret. Pedig Adam Smith, minden közgazdászok ősatyja már 1776-ban utalt egy államcsőd esetén szükséges jogi szabályozásra. „A tisztességes, nyílt és határozott fizetésképtelenség minden esetben a legjobb módszer, amely az adós számára legkevésbé becsületbe gázoló, a hitelező számára pedig a legkevésbé fájdalmas” – írta Smith. Bő kétszáz évvel később Görögország csakugyan érett volna a csődeljárásra – ha az eurózóna politikusai nem rettegnének annyira a következményektől.
Végül a kormányoknak minden stratégiai eszközt be kell majd vetniük az adósságválság leküzdése érdekében. Az inflációt, ha nem fogják is felpörgetni, mindenesetre nem fogják tűzzel-vassal megpróbálni leszorítani. A nehéz helyzetbe jutott államok (például Görögország) esetében átütemezik az adósságokat. Mindenekelőtt azonban megpróbálják nagyobb bevételek és visszafogott kiadások révén szanálni az államháztartást. Ebben az esetben legalább mindenki áldozatot hozna: nemcsak az adófizetők, de a takarékbetétesek és a hitelezők is.
Csak ebben az esetben sikerülhetne a közösség szénájának rendbetétele. Mindazonáltal ehhez hiányzik még egy döntő fontosságú elem: a gazdasági növekedés. Az állam ugyanis csak ennek beindulása nyomán tehet szert elegendő adóbevételre, hogy csökkenthesse adósságát. A művészet lényege éppen ez: takarékoskodni – és egyidejűleg növelni a GDP-t. A dilemmát azonban pontosan ez jelenti: az adósságok meg a takarékoskodás fékezi a növekedést, amely nélkül viszont nem törleszthetők az adósságok. Hogy ebből létezik-e kiút, azt hamarosan látni fogjuk Görögország példáján – írta a Der Spiegel.
MTI
