Szinte minden magyarországi és Magyarországgal határos magyar sajtó a kettős állampolgársággal foglalkozik. Az újságok, internetes portálok címoldalain a május 26-án elfogadott állampolgársági törvény a vezető hír.
Magyar Nemzet: Összetartozunk
Lukács Csaba Összetartozunk címmel jegyez írást a Magyar Nemzet május 27-i számában.
Legalább két évtizedes adósságot törlesztett tegnap a Magyar Országgyűlés, amikor óriási többséggel megszavazta a kettős állampolgárság könnyítéséről a törvényjavaslatot. Háromszáznegyvennégy képviselő szavazott igennel, öten tartózkodtak (három szocialista és két LMP-s képviselő), hárman (Gyurcsány Ferenc, Szanyi Tibor és Molnár Csaba) ellene voksoltak, és olyanok is akadtak, akik elkéstek a szavazásról. A parlament arról is szavazott, hogy a törvény sürgős kihirdetésére kérje az államfőt, így az új jogszabály az augusztus 20-i nemzeti ünnepen hatályba léphet, az alkalmazását viszont csak 2011. január elsején kezdik meg. Az elfogadott törvény szerint egyéni kérelemre nemcsak születésénél fogva, hanem leszármazással is magyar állampolgárrá válik a magyar állampolgár gyermeke, ha magyarnyelv-tudását igazolja, büntetlen előéletű, és honosítása nem sérti Magyarország közbiztonságát és nemzetbiztonságát.
A kérdést már a rendszerváltás követően rendezni kellett volna, de nem volt meg rá a kellő politikai akarat. Sőt, belefutottunk olyan pofonokba is, mint a 2004. december 5-i népszavazás. Azóta nemcsak a politikusok, hanem a polgárok véleménye is megváltozott a kérdésben: a Nézőpont Intézet egy friss felmérése szerint az emberek hatvan százaléka támogatja az állampolgárság megadását a határon túli magyarok részére. A napokban, úgy látszik, egy másik nagy adósságát is rendezni fogja az anyaországi politikai elit: a Magyar Országgyűlés ezen a héten dönt arról, hogy a trianoni szerződés 90. évfordulója, június 4-e a nemzeti összetartozás napja legyen. Minden jel szerint a politika immár nem hagyja figyelmen kívül azon százezrek-milliók véleményét, akik mindig is egy nemzetnek gondolták magyart, függetlenül attól, hogy épp milyen állampolgárnak születtek.
Ha a parlament elvégzi a feladatát, attól fogva a civil szervezeteken és az egyszerű állampolgárokon a sor, hogy tartalmat adjanak ezeknek a törvényeknek. Egy szervezet már elkezdte a munkát: az Apáczai Közalapítvány ma reggel jelenti be, hogyan kívánja valós cselekvéssel megtölteni a nemzeti összetartozás fogalmát. Határtalanul! címmel országos programot hirdetnek a személyes kapcsolatok kialakításának elősegítésére, ennek jegyében 216 millió forintos támogatást adnak 132 magyarországi középiskolának, hogy csaknem hatezer diákot elvigyenek egy tanulmányi kiállításon a szomszédos országok magyarlakta településeire Erdélybe, a Délvidékre, a Felvidékre és a Kárpátaljára.
Úgy vélik, csak a határokon átnyúló, minél nagyobb számú személyes kapcsolat járulhat hozzá ahhoz, hogy eljelentéktelenedjen ez a történelmi helyzet, amelynek következtében a magyar állam és a magyar nemzet határai nem esnek egybe. Eljött az idő, hogy végre magunkkal is foglalkozzunk, és a könnyített állampolgárság, valamint a nemzeti összetartozás napja épp ezt a célt szolgálja. Ráadásul a szomszédos országok zömét ez nem is bántja: Románia belátta, hogy amit neki szabad a moldáviai románokkal, azt másoknak sem tilthatja meg, és a szerbek is meglepően megértők a kérdésben. Nincs kifogásuk a szlovénoknak és a horvátoknak sem (nekik is vannak hasonló törvényeik), és Ukrajnával is meg lehet egyezni. Szlovákia viszont megbolondult (miközben nekik is van hasonló jogszabályuk), Fico most azzal fenyegetőzik, hogy aki önként magyar állampolgár lesz a felvidéki magyarok közül, attól elveszik a szlovák állampolgárságot. Ehhez az elképzeléshez vélhetőleg az Európai Uniónak és az emberjogi bíróságnak is lesz egy-két szava. Én csak egy régi Balaton-sláger két sorát ajánlanám halkan Fico figyelmébe: „Tudom, hogy tudod, elmúlik / egy kicsit rossz most, de elmúlik.”
A kettős állampolgárság mellékvizén – A tizenhármak biztos mandátuma és a vele járó lehetőség
Kőszeghy Elemér írása a kárpátaljai Kárpáti Igaz Szóban
A világ magyarsága – enyhe túlzással sem élve – jelen pillanatban alighanem a leendő Fidesz–KDNP kormány által kilátásba helyezett kettős állampolgárságra fókuszál. A Kárpát-medencében élők mindenképpen. Folyik a nagy találgatás: miként reagál minderre a magyarországi közvélemény, miként fogadják az elképzeléseket az érintett szomszédos országok vezetői, milyen előnyökkel, esetleg hátrányokkal jár a jogszabály a külhoni magyar közösségek számára, felforgatja-e, és mennyire, Magyarország eddigi politikai életét. Mindeközben háttérbe szorul két, a kettős állampolgárság mellékvizén felmerült törvényjavaslat.
Az egyik a Jobbiké, amely a kilátásba helyezett alkotmánymódosítás esetén 26 képviselői helyet biztosítana a Magyar Országgyűlésben a határon túli magyarok számára. Az első pillanatban igen szimpatikusnak tűnik a javaslat. Egyfelől felfoghatnánk egyfajta gesztusnak és szimbolikus kárpótlásnak a hivatalos Budapest részéről. Ezen túl gyakorlati célokat is szolgálna, hiszen a mostani Magyarország határain kívülre rekesztett közösségeknek lehetőségük nyílna arra, hogy a magyar törvényhozásban közvetlenül beleszólhassanak az alkalmasint rólunk szóló vitákba és ugyancsak közvetlenül befolyásolhassák a végleges döntést.
Más vélemények szerint azonban egy ilyen lépés nem szülne egészséges légkört sem Magyarország határain belül, sem azon kívül. A magyarországi törvényhozásban elsősorban Magyarországot és annak lakosait érintő jogszabályokat fogadnak el, s bizony elég furcsa lenne, ha egy-egy nagyon fontos politikai, gazdasági vagy éppen szociális törvény sorsát a 26 „idegenlégiós” személy döntené el.
Magyarország kapcsolatrendszerét a külhoni magyar közösségekkel történelmi okok miatt így is árgus szemmel figyeli szinte minden vele szomszédos ország, azon belül is a nemzeti, „legnemzetibb” oldal. A státustörvény végrehajtási mechanizmusát például Románia esetében annak idején „testre kellett szabni”, ki kellett iktatni a Hozzátartozói magyar igazolványt. A magyar–magyar kapcsolattartás legnagyobb ellenzője azonban Pozsony, szlovák irányban az oktatási-nevelési támogatás kifizetési módja kényszerült fazonalakításra, Szlovákia volt az, amelyik büntetőjogi felelősségre vonást helyezett kilátásba a Magyar Koalíció Pártja parlamenti képviselőivel szemben, mert részt vesznek a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának munkájában, s ugyancsak a „tót atyafiak” támadják a legvehemensebben a kettős állampolgárságról szóló törvénytervezetet is.
El lehet képzelni, micsoda hisztériát váltana ki, ha szlovák állampolgárságú magyarok helyet foglalnának egy idegen ország parlamentjében és ezért egy idegen országtól még fizetést is kapnának. Nem kizárt, egy ilyen lépést már Bukarest, Belgrád vagy éppen Kijev sem nézné el ölbe tett kézzel, szankciók nélkül. A „legnemzetiebbektől” azonban, amennyiben Kijevben (Bukarestben, Belgrádban) akarnánk érvényesíteni a jogainkat és érdekeinket, szinte biztosan megkapnánk: forduljatok Budapesthez, hiszen a tieitek ott ülnek a parlamentben. S hogy még egy „apróságot” említsünk: a képviselők státusuknál fogva államtitkok birtokába kerülnek, s nem biztos, hogy Budapestnek jót tenne, ha ezek a titkok – tételezzük fel – magyar állampolgársággal is rendelkező, de mégiscsak külföldi állampolgárok birtokába kerülnének, s azt sem tudhatjuk, mit kezdenének egy ilyen lehetőséggel a szomszédos országok kompetens szervei.
Tegyük hozzá: a kapcsolattartásra már most számos lehetőség kínálkozik. A teljesség igénye nélkül példaként hozható fel a már említett KMKF, melynek keretén belül a választók általi legitimitással felruházott magyarországi és külhoni magyarok vitathatják meg ügyes-bajos dolgaikat, de a gondok kibeszélésének eszköze lehet újjáélesztése esetén a Magyar Állandó Értekezlet, ahol a magyar érdekvédelmi pártok és szervezetek ülik körbe a képzeletbeli kerekasztalt. Lehetőséget biztosítanak erre a határokon átívelő civil szervezetek is, például akár a Magyar Önkormányzatok Szövetsége vagy éppen a magyarországi rokon szervezetekkel igen szoros kapcsolatokat ápoló Külhoni Magyar Újságíró-egyesületek Konvenciója. A mennyiség adott, csak a minőségre, a megfelelő tartalomra kell az eddiginél is jobban odafigyelni.
A másik javaslat, ami fölött mi, külhoniak elsiklunk, mert látszólag nem minket érint, a Fideszé, mely olyan alkotmánymódosítást kezdeményez, amelyik egy 200+13 fős parlamentet irányoz elő. A 13 helyet a magyarországi etnikai kisebbségek – köztük a ruszinok és az ukránok – számára biztosítaná. Ezt a döntést viszont mindennemű fenntartások nélkül támogatni lehet. Egyrészt azért, mert általa Budapest egy régi adósságát törlesztené a Magyarország határain belül élő kisebbségekkel szemben, másrészt, mert a legtöbb Kárpát-medencei országban ez bevett szokás. Horvátországban és Szlovéniában például ennek a pozitív diszkriminációnak köszönhetően ülhetnek a törvényhozásban magyar képviselők, de ismeri ezt az elvet Szerbia vagy éppen Románia jogrendje is. Harmadrészt pedig – hazai vizekre evezve – adut biztosítana Budapest kezében Kijevvel szemben, hisz ezek után jogosan kérhetne alanyi jogon járó parlamenti mandátumot a kárpátaljai magyar közösség számára is.
Tegyük hozzá, könnyen elképzelhető, a jelenlegi ukrán vezetés sem zárkózna el egy ilyen lépés elől. Bizonyíték rá az a törvényjavaslat, mely regionális rangra emelné Ukrajna esetében is 13 nemzetiség nyelvét. Nos, amennyiben ezt elfogadnák, már nem is választaná el Kijevet akkora lépés e tizenhármak esetében a parlamenti mandátum biztosításától. Számunkra ez egy teljesen új helyzetet szülne: a jelöltek „házon belül” mérkőzhetnének meg azért a garantált mandátumért, vagyis bárki nyerne vagy veszítene, a végeredményt tekintve közösségünk győztesen kerülne ki a párviadalból. Nem kevésbé lényeges az sem, hogy ebben az esetben a kárpátaljai magyarság, azok képviselői országos szinten nem lennének kiszolgáltatva a pártoknak nevezett ukrajnai gazdasági érdekcsoportoknak.
Megszületett
A vajdasági Magyar Szóban Fodor István írása olvasható a lap május 27-i számában.
Felemelő érzés volt tegnap hallgatni a hatalmas országgyűlési vastapsot azt követően, hogy a képviselők elsöprő többséggel igent mondtak a határon kívül rekedt magyarság számára fontos törvénymódosításra, amellyel lehetővé teszik a kedvezményes honosítást. Magyarán: a kettős állampolgárság megszerzését. Mert mégiscsak abszurd helyzet az, hogy az óceánon túlra vándorolt magyarok leszármazottai sokkal egyszerűbben válhattak magyar állampolgárrá, mint azok, akiket kilencven esztendővel ezelőtt a határok átrajzolásával idegen országba utaltak.
Igen, Trianon árnyékáról van itt szó, bárhogyan is kerülgetnénk, és olyasféle nemzetegyesítés lehetőségéről, amelyre egyéb mód most már aligha kínálkozik.
A fiatal és félelmében agresszív Szlovákia kivételével a többi érintett ország nyilván jól méri föl a helyzetet, s ennek tudatában fogadta el hallgatólagosan a törvénymódosítást. Persze, ugyanez megtörténhetett volna öt évvel ezelőtt is, de akkor a magyarországi hatalmi politikai elit érdekei mást diktáltak. Nem nemzetben, hanem tőkében és egyéb irányvételű egységben gondolkodtak. Meg is szenvedték ezt a külhoni magyarok tíz- és százezrei, amikor állampolgárságért folyamodtak, és végig kellett járniuk a bürokrácia gyakran megalázó, évekig tartó és költséges útját. Pedig a legtöbbször számunkra, határon túliak számára jelentett hatalmas veszteséget a többnyire képzett vagy tőkével rendelkezők távozása, az okos „anyaországnak” saját érdekében is tárt karokkal kellett volna fogadnia őket. Ha már kénytelenek voltak távozni, vagy menni akartak.
Nem is igaz, hogy csak a külhoni magyarság számára fontos a most megadott lehetőség. Dehogy! Mert korántsem minden esetben a határon kívüli számít gyámolításra szoruló kistestvérnek – gondoljunk csak a felvidéki vagy a szlovéniai magyarokra! –; ha pedig elfogy, eltűnik a szomszédos országokban a magyarság, vele együtt fog veszni történelmünk, kultúránk komoly része Erdélytől a Felvidékig.
Valóban egy lépés történt a nemzeti érdekek érvényesítése terén, de mindazok érdekében, akik a határ egyik és a másik oldalán laknak, mert gondoljunk csak arra, hogy Magyarország lakossága előreláthatólag még idén tízmillió alá esik, s ebben benne vannak az áttelepült magyarok ugyanúgy, mint a nem magyar ajkú bevándorlók.
Nem lelkesítő, hogy egy tegnap nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatás szerint – Fidesz-közeli lap rendelte! – a magyarországi lakosságnak csupán hatvan százaléka támogatja a kettős állampolgárságot. A kilencven év megtette a hatását – mondhatnánk. Vigasztalóbb, hogy a fiatalok az élvonalban vannak. Mégis úgy tűnik: az országban halkabban szól a vastaps, mint a parlamentben.
Jóvátétel címmel közöl írást az Erdély Ma testvér honlapunk Sarány István szerzőtől
Amolyan erkölcsi jóvátétel számunkra, határon kívül rekedt magyarok számára a magyar állampolgárság megadása. A magyar állam jóváteszi ezáltal a december 5-i előkészítetlen, elsietett, rossz kérdésfelvetéssel megszervezett népszavazás-elutasító, bennünket megtagadó eredményét.
Jóváteszi ugyanakkor a rendszerváltás óta eltelt húsz esztendő következetlenségét, amelyet az anyaország kormányai a határon túli magyarok ügyében tanúsítottak, és jóváteszi az ötvenesztendős kommunista, szocialista-internacionalista struccpolitikáját. Hangsúlyozom, hogy az amolyan erkölcsi jóvátétel, nem hiszem, hogy a határon túli magyarok tömeges repatriálását is jelentené. Legalábbis az erdélyi és a szlovákiai magyarok körében. Aki akart, eddig is elmehetett, magyar állampolgárságot is kaphatott, akár gyorsított eljárással, aki meg eddig maradt, ezután is maradni fog. Amúgy nem sokat jelent egy magyar útlevél egy olyan európai térségben, amelyben úti okmányok nélkül lehet utazgatni, s jelentőségét ugyanvalóst elveszíti akkor, amikor Románia is schengeni állam lesz, s megszűnik a határőrzés és a vámvizsgálat a román–magyar határon. Gyakorlatilag megszűnik a határ.
S akkor miért kell nekünk magyar állampolgárság? A kérdésre választ keresve eszembe jut egy 2002-ben történt eset: Gyimesbükkön, az akkor 104 éves Pecman András bácsi – akit volt szerencsém személyesen is megismerni – kiváltotta magyar igazolványát. Nem akart ő már sehova se menni, nem kívánt semmilyen kedvezményt igénybe venni, csupán egy hivatalos, a Szent Koronával ellátott dokumentumot akart arról, hogy ő magyar, arról, hogy ő vállalja magyarságát.
Nos, ezért igénylik majd a magyar állampolgárságot azok, akik élnek a felkínált lehetőséggel. Ez az állampolgárság pedig amolyan szövetség a magyar állam és a magyar nemzet között. Immár 90 éve a kettő nem esik egybe, mint ahogy térségünkben kevés olyan nemzet van, amely saját nemzetállama határain belül élne. Nagyok az átfedések. S ezek az átfedések okozták a hovatartozási, a területi vitákat, viszályokat, háborúkat. És sok szenvedést okoztak. Most megadatik a lehetőség, hogy mindenki rendezze viszonyát a saját anyaországával, no meg azzal az állammal, amelyben él. Romániának és Szerbiának ez már sikerült, Szlovákiának kevésbé. Ők nemzetbiztonsági ügyet csináltak – erre jobb szót nem tudok ebben az összefüggésben – a magyar Országgyűlés döntéséből, s máris szankciókat helyeztek kilátásba azon szlovákiai magyarok ellen, akik netán igényelnék a magyar állampolgárságot. Azaz: bűnös, aki magyar. Nagyon pragmatikus világot élünk, mindenki azt nézi, hogy mi mire vezet, mi a haszna belőle. Az képes potenciális veszélyforrásként tekinteni a magyar állampolgárságot kérő határontúliakra, aki ennyire leegyszerűsíti a dolgokat. E pragmatikus – azaz haszonleső – logika szerint semmi hasznunk ebből az állampolgárságból. Én viszont kérni fogom a magyar állampolgárságot. Csak azért, hogy hivatalosan is megerősítést nyerjen a magyar nemzethez való tartozásom.
Felvidék Ma
