A kettős állampolgárságról szóló magyar törvény körüli szlovákiai huzavona egyre érthetetlenebb és már-már nevetséges formát ölt. Európai, illetve uniós szemszögből hihetetlen, sok esetben komikus a szlovák politikai színtér képviselőinek görcsös megnyilvánulása. A legkülönbözőbb jogi értelmezésekkel folytatott céltudatos játék és a nemzetközi dokumentumokra való torzított, félrevezető és népbutító hivatkozások csupán azt szolgálják, hogy megfélemlítsék Szlovákia népét, pontosabban: a felvidéki magyarságot. Valójában ebben a kérdésben nem tudnak mit kezdeni az Európa-, illetve világszerte kialakult természetes gyakorlattal. Az új szlovák kormányzat egyrészt tudatosítja, hogy a hatályban levő Fico-féle abszurd törvényt valami módon meg kell változtatni, másrészt minden erővel meg szeretné akadályozni, hogy a felvidéki magyarok, ha úgy döntenek és megfelelnek a törvény feltételeinek, Magyarországon kérvényezzék és megkapják a magyar állampolgárságot – amit ez a duzzogó truccpolitika sem akadályozhat meg. Valóban ennyire korlátolt és elfogult a szlovák politikai fölfogás? Ezzel a magatartással Európa-szerte nevetségessé válnak. Nem akarom elhinni, hogy nem képesek tudatosítani: ha valaki úgy dönt, hogy számára fontos a magyar állampolgárság és megkérvényezi, majd a magyar hivataloktól meg is kapja, akkor erről csak az érintett és a magyarországi hivatalos szerv fog tudni. A nemzetközi gyakorlat értelmében nincs arra mód, hogy egyik ország a másiknak köteles legyen átadni az ilyen jellegű adatokat.
A kettős állampolgárságok történetében a múlt európai gyakorlatában arra volt már példa, hogy egy adott országba érkező idegen személynek nem ismerték el a másik felvett állampolgárságát, de a mi esetünkben más a helyzet: mi itt születtünk, itt élünk, van szlovák állampolgárságunk. Vagyis: ebben az országban szlovákiai állampolgárként élünk, a megfelelő jogokkal és kötelességekkel egyetemben. Ezért is megdöbbentő és megmagyarázhatatlan a szlovák kormányfő, Iveta Radičová magatartása, amikor csökönyösen hangoztatja: ”Elegendő lesz annyi, hogy megszűnik a kettős állampolgárságról szóló magyar törvény területen kívüli hatálya”. És ehhez szerinte szükség van egy olyan törvényre, amely kimondja, hogy a kettős állampolgárságról szóló magyar törvény Szlovákia területén nem érvényes. A külügyminiszter Mikuláš Dzurinda is teljes mértékben támogatja Radičová véleményét. Nem csoda, ha földereng bennünk, hogy annak idején milyen szívósan „harcolt” Dzurinda a státustörvény ellen. Megdöbbentő és szánalmas a mostani igyekezet azért, mert logikailag és a nemzetközi jog értelmében nagyon zavaros, fölfoghatatlan értelmezésről és meggyőződésről van szó. Egyértelmű, hogy az a jogszabály, amelyet a magyar Országgyűlés megalkotott és elfogadott, Magyarország területén hatályos,el sem tudom képzelni, milyen értelemben lehetne érvényes – a mi viszonylatunkban – Szlovákia területén. Kizárólag Magyarország ügye, hogy kit fogad be állampolgárának.
Ha visszatekintünk a múltba, Szlovákia és Magyarország között a kettős állampolgársággal kapcsolatban van egy különös állapot. Csehszlovákiában érvényes volt egy kétoldali szerződés, amely a két ország állampolgárai számára kölcsönösen kizárta a kettős állampolgárságot. 1993-ban, a Szlovák Köztársaság megalakulása után, a magyar fél ezt fölmondta, Szlovákia nem. Annak ellenére, hogy ilyen esetben a nemzetközi szabályok értelmében a szerződés érvényét veszti, a szlovák fél továbbra is hivatkozik rá. Ezt bizonyítja a kilencvenes évek végének néhány olyan konkrét esete, amikor magyarországi állampolgár szerette volna fölvenni a szlovák állampolgárságot. A belügyminisztérium szerint csak úgy kerülhetett volna sor erre a lépésre, ha az illető lemond a magyar állampolgárságáról.
Meggyőződésem, hogy a jelen helyzetben a szlovák kormánytényezők bármilyen megfélemlítő okoskodásával szembesülve sem szabad megriadnunk! Aki fontosnak tartja, bátran kérvényezze a magyar állampolgárságot, hogy ezzel is bizonyítsuk kárpát-medencei magyarságunk együvé tartozását.
Duka Zólyomi Árpád , Felvidék Ma
