Tanulságos a Zselízi Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium esete. De nem magáról a kierőszakolt átköltöztetésről, az érintett felek hozzáállásáról, a megyei hatalom arroganciájáról, hanem valami másról szeretnék írni, ami tanulságos és felnyithatja szemünket közös dolgaink rendezése érdekében.
Amikor pénteken délután egy maroknyi csapattal a zselízi gimnázium épülete előtt tüntettünk annak áthelyezése ellen, eszembe jutottak a 15 évvel ezelőtti események. Akkor is volt Zselízen egy nagygyűlés, ha úgy tetszik, tüntetés anyanyelvi oktatásunkért, valahol a két templom közti térségben, melyen én is részt vettem. Akkortájt a Szlovák Nemzeti Pártbeli Slavkovská-féle kurzus uralkodott, sanyargatva anyanyelvi oktatásunkat iskolavezetőink leváltásával, a kétnyelvű bizonyítványok betiltásával, meg az alternatív oktatás bevezetésének kilátásba helyezésével. Az összefogásnak, a közös fellépésnek és az akkori demokratikus erők Mečiar-ellenes politikájának köszönhetően megvédtük iskoláinkat, s az 1998-as parlamenti választások után úgy tűnt, hogy soha többé nem ismétlődhet meg mindaz, amit a központi hatalom 1994 és 98 között tett anyanyelvi oktatásunkkal. Azóta sajnos megtapasztaltuk, hogy a nacionalista politikai kurzus mire képes, s hogy a mikolaji korszakban mekkora volt magyar iskoláink veszélyeztetettsége. Az ezredforduló után nem csak mi, a felvidéki magyarság képviselői hangoztattuk, hogy a közoktatás decentralizálása elkerülhetetlen, hanem a szlovák demokratikus erők is egyetértettek ezzel a gondolattal. Fokozatosan elindult a központi hatalom lebontása az oktatásügy terén is. A hangsúlyok máshova kerültek. Iskoláink nagyobb részének a helyi és regionális önkormányzatok lettek a fenntartói. Hittünk és bíztunk benne, hogy igenis érvényesülhet a szubszidiaritás elve, hogy a megyei önkormányzatok nagyobb helyismerettel rendelkezve, közelebb a régió lakóihoz, azok nézeteit és véleményét meghallgatva hozzák meg döntéseiket. Úgy gondoltuk, hogy a központi államhatalom korábbi, főleg Mečiar–korszakbeli arroganciája nem ismétlődhet meg. A zselízi magyar gimnázium esete a közoktatás decentralizálásába és az önkormányzatiságba vetett hitünk egyik legnagyobb csalódása. Úgy látszik, hogy Szlovákiában, főleg ha egy magyar iskoláról van szó, akkor az Európában jól bevált és jól működő játékszabályok sem érvényesek. Pedig az elvek azonosak: demokrácia, jogállam, decentralizált önkormányzati irányítás, alulról építkező társadalom stb. 15 évvel ezelőtt az államhatalom, most pedig a Nyitra megyei önkormányzat arroganciája bánt el magyar iskolánkkal. A megyei képviselőtestület még csak arra sem méltatta a zselíziek javaslatát a gimnázium és alapiskola összevonásával kapcsolatban, hogy érdemi vitát folytasson a témáról. Megint döntött a többség hatalma, hisz Zselíz messze van Nyitrától. Sajnos a Nyitra megyei önkormányzatban kevés képviselőnk van, könnyen leszavazhatók. Pedig úgy néz ki, hogy ez még nagyon sokáig így lesz. Akkor viszont mi a megoldás?
Van megoldás, mégpedig egy, a nemzeti kisebbségek jogállásának azon formája, mely Európa számos országában nagyon jól működik. A zselízi magyar gimnázium esete nagyon is kezelhető lenne, ha nem a „rólunk – nélkülünk” elv érvényesülne. A megoldás nemzeti közösségünk jogállásának változtatásában van. Az oktatási és kulturális önrendelkezés biztosítása nélkül a zselízi és a hozzá hasonló esetekben a hatalom ereje – legyen az központi vagy regionális – fog mindig dönteni. Létünk és megmaradásunk szempontjából oly fontos kérdésekben, mint például egy középiskola sorsa, ne mások döntsenek, mert tolerancia és empátia hiányában nem születhetnek jó döntések. Bölcs és jó döntést csak azok hozhatnak, akiknek érdeke anyanyelvi oktatásunk megtartása és gyarapítása. Persze tudom, hogy országunkban az önrendelkezés bármilyen formája vörösposztó. Mégis úgy gondolom, beszélni kell róla. Már csak azért is, mert magyar középiskoláink helyzete máshol sem rózsás, és a rossz példa ragályos.
Szigeti László, az MKP oktatási és kulturális alelnöke
