Amikor ez a kormány alakulóban, volt elhangzott mindenféle maszlag arról, hogy másként kell a dolgoknak nekünk, magyaroknak nekifognunk, s akkor lesz esélyünk rá, hogy megértésre találjunk.
Nos, nyögvenyelősen megalakult az egyetértés kormánya, mely az első kanyarban felborult, s befejezte tündöklését. Mit hagyott itt maga után?
Talán nem kell hozzá különösebb jóstehetség, de kicsi a valószínűsége, hogy valamikor lesz még egy olyan szlovák kormány, amelyiket a kisebbségek iránti megértéssel lehetne gyanúsítani. Ha valaki jobban utánanéz az önálló Szlovákia törvényhozásában hozott határozatoknak, akkor megdöbbenéssel fogja tapasztalni, hogy mikor volt teljes egyhangúság a szlovákiai szlovák pártok között. Szinte kizárólag csak akkor, amikor olyan törvényeket hoztak, amelyekre a magyar képviselők nemet mondtak. Már csak az a kérdés mitől, miért változna meg bármelyik elkötelezett szlovák párt alapállása ebben a témakörben? Olyan ez, mint amikor az elítélt arról ábrándozik, hogy a hóhérral együtt megy vigalomba. Nos, menni talán még mehet is, de nem hiszem, hogy túl nagy vigalom kerekedik a menetből.
Folyamatosan azon töröm a fejem, hol van a szlovák értelmiségnek az a rétege, amellyel lehetne értelmes párbeszédet folytatni. Van ilyen is, párat ismertem, ismerek képviselőik közül. Talán helyén kellene értékelni azt a helyzetet, hogy szólni sem mernek, vagy nem akarnak, s itt felejtsük el Chmel urat sürgősen, mert nincs rá miért különösebben jó szívvel emlékeznünk. Amíg nem merjük kimondani, hogy a megértés ott kezdődik, amikor a másik fél különösebb kényszer nélkül, a helyzet elemzése alapján dönt úgy, hogy a kisebbségek felé pozitív lépést tesz, addig csűrhetjük-csavarhatjuk a szót bárhogyan, végül mégis csak ellenzékben leszünk, mint ahogy ellenzékben voltunk az eltelt 90 év alatt folyamatosan.
Ezt kell aláhúzni mint tanulságát az előrehozott választásoknak.
Varga Lajos, Felvidék.ma
