Egyházgellében (Dunaszerdahelyi járás) a rossz időjárási viszonyok miatt a kultúrházban tartották meg a március 15-i ünnepséget. Az ünnepség szónoka, Szili Katalin Budapestről sajnos a közlekedési káosz miatt nem tudott részt venni, az ünneplőket levélben köszöntötte.
Az ünnepséget Vajas Imre polgármester nyitotta meg, kultúrműsorral köszöntötték a nemzeti ünnepet. Vendégként jelen volt A. Nagy László kisebbségi kormánybiztos is.
Szili Katalin, a Magyar Országgyűlés korábbi elnöke jelenleg az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottsága Autonómia albizottságának az elnöke, valamint a Fenntartható fejlődés bizottsága elnöke.
Levelét Sidó Etelka nyugalmazott iskolaigazgató, a helyi önkormányzat tagja olvasta fel:
Tisztelt Vajas Imre Polgármester Úr, tisztelt Képviselőtestület, kedves Barátaim!
A tisztelt ünneplő közösségnek szóló beszédem elmondását – az ünnep máskor napsütéses pillanataihoz képest – zord időjárás ma lehetetlenné tette, így kérem, nézzék el, hogy csak írásban tudom eljuttatni gondolataimat:
Megtisztelő, hogy a felvidéki magyarság körébe, Gellére hívtak ünnepelni!
Március a tavasz, a megújulás hava, az ifjúság hónapja. Azt mondják, ha egy – egy nemzetet a hónapok szimbolizálnák, a magyarok hava a március lenne.
Március Európában a forradalmak ideje. Március 15-re emlékezünk, a nemzet legfényesebb pillanatára. E napot Caesar óta minden diktátor és diktátorjelölt szorongva éli meg, emlékezve az intelemre:” Óvakodj március idusától!”
Március 15. minden magyar ünnepe, nemzeti büszkeségünk és nemzeti összetartozásunk szimbóluma. Olyan ünnep, amely soha nem lehetett, s sosem lett hivatalos liturgiába merevedett kizárólagos állami ünnep, a nép mindig a maga arcára formálta. A népé volt, akár piros betűkkel, akár feketével jelölték a naptárban, mert aktuális tartalmát mindig a nép határozta meg.
Ha március 15-re gondolunk, elsőnek majd mindenkinek Pilvax, Petőfi Sándor és a Nemzeti dal jut az eszébe. De gondoljunk most arra is, hogy a Pilvax-béli ifjúság radikalizmusa, Petőfi lángolása és a Nemzeti dal minden igát elsöprő ereje nem szólhatott volna akkorát a korabeli jogászok, közgazdászok, a népben, nemzetben, Európában gondolkodó nemesek szívós szellemi lendülete nélkül. Ha nincsenek saját előjogaik korlátozását, jobbágyaik felszabadítását vállaló nemesek, ha nincsenek gondolkodó és önkorlátozó magyar arisztokraták, akkor alighanem minden másként alakul. De a nemzetet alkotó osztályok, csoportok mintha megérezték volna, hogy a haza és haladás nagy kérdéseit csakis a társadalmi kompromisszumokon alapuló önkorlátozás és az összefogás segítségével válaszolhatják meg. Megérezték – és aztán cselekedeteikben ehhez tartották magukat.
Mindez persze nem azt jelenti, hogy a magyar polgárosodás simán, viták nélkül zajlott. Ellenkezőleg. Éles disputák, kemény politikai párbajok jellemezték. Másképp látta a kor teendőit s a jövő útját a plebejus Petőfi, másként az arisztokrata Széchenyi, máshogy a köznemes Kossuth.
Küzdelmeik mégsem egymás ócsárlásáról szóltak. Mindannyian arra összpontosítottak, ki tudja a nemzet ügyét a legjobban előrevinni.
Babits Petőfi koszorúi című verséből a nyitó kérdést szegezhetjük szembe a csak protokolláris ünnepléssel. „Hol a szem, szemével farkasszemet nézni? Ki meri meglátni, meri idézni az igazi arcát?”
Vajon merünk-e szembenézni 1848 programjával? Tudunk-e farkasszemet nézni ’48 márciusa megidézett szellemével, anélkül, hogy le kellene sütni szemünk.
Vallassuk tehát tapasztalataink fényében a 12 pontot. Így kezdődik: „Legyen béke, szabadság és egyetértés.”
Van-e és lehet-e egy nemzet számára a XXI. sz. Európájában üzenete a 165 év előtti kívánságnak?
A válasz csak egyféle lehet. Igen.
Igen, mert a gyarapodás biztonságát a polgár és a közösség számára a béke alapozhatja meg. S ahogy gyertya nem értelmezhető lángja nélkül, úgy nem létezhet szabadság sem béke nélkül. S ha egy nemzetnek léteznek közös vágyai, célja, álmai, úgy ezek sem valósíthatók meg egyetértés híján.
A nemzet egységét a kultúránk, nyelvünk gazdagsága, s az abban való egyetértés jelenti, hogy határoktól függetlenül ezen örökséget ápolnunk, továbbadnunk kell.
Mit üzen március idusa igazsága a ma kisebbségben élő európai polgárnak?
Csak az a nemzet képes és tud békében élni más nemzettel, aki büszke nemzete teljesítményére, ahol az egyetértés egysége összefogásból is fakad. Reálisan elérhető maximális célokat kell kitűznünk az önrendelkezés területén. Ha félve és lemondóan tesszük, eleve elveszítjük az elindulás örömét és a megérkezés sikerét.
Ha a ma Európája a gazdaság feladatai mellett XXI. századi küldetését úgy akarja megfogalmazni, hogy valamennyiünk uniója legyen, akkor a nemzeteken túl, a régiók, nyelvi, kulturális etnika közösségek együvé kovácsolójává is kell válnia. Amely nemzet múltját feledi, annak nincs, és nem lehet jövője.
Ezért is fontos, hogy nemzeti összetartozásunkat jelentő ezen csillagidőben emlékezzünk és erőt merítsünk Petőfi szabadságszeretetéből, Széchenyi elszántságából, Kossuth igazságából, a 12 pont nemzeti közjót teremteni kész erejéből.
Levelem befejezéséül tisztelettel köszöntöm még Godány Sándor festőművész urat a 60. születésnapján rendezett ünnepélyes kiállítás és ezen évfordulója alkalmából, további sikeres alkotómunkát és jó egészséget is kívánva Neki!
A mielőbbi találkozás reményében, tisztelettel és barátsággal Gelle valamennyi polgárának:
dr. Szili Katalin
{iarelatednews articleid=”38492,38509″}
