A Palócföld több falujában még a múlt század negyvenes éveiben is előfordult, hogy Szilveszter napján – melyet kiskarácsony böjtjének is mondtak – egész nap böjtöltek, akárcsak december 24-én. (Manga J., 1979. 212. l.)
December harmincegyedike, a polgári év utolsó napja egyben az újesztendő vigíliája, Szent Szilveszter pápa /314–335/ ünnepe. Az egyházfő Nagy Konstantin barátja s a katakombákból a világosságra került kereszténység jeles képviselője volt.
Az e napi szokások és hiedelmek célja elsősorban az volt, hogy biztosítsák az új évre az egészséget, a szerencsét, a bőséget és az állatállomány szaporodását. Fontos szerepe volt ilyenkor a zajkeltésnek, amit neveztek kongózásnak, csergetésnek, pergőzésnek, nyájfordításnak is. A hajdúdorogi pásztorok például kongatással kergették el az óesztendőt s ehhez tartozott a gulyafordítás is. Ennek lényege az volt, hogy az állatokat felkeltsék, másik oldalukra fordítsák őket, mintegy ezzel biztosítva egészségüket és szaporodásukat. (Tátrai Zs. – Karácsony Molnár E., 1997. 250. l.)
A zajcsapás gonoszűzés is volt egyben, melyet az erdélyi falvakban is gyakoroltak. Kalotaszeg környékén például tüzes kerget eregettek le a hegyről, miközben ezt kiáltották: „Boldog újévet!” (Vasas S. – Salamon A., 1896. 120–121. l.)
Tudunk a szilveszteri szerelmi és egyéb jóslásokról is. Egyes helyeken a lányok ilyenkor is főztek gombócot, öntöttek ólmot, hogy így tudakilják meg jövendőbelijük nevét, foglalkozását. Somogy egyes településein tollaspogácsát sütöttek. Minden családtag elhelyezett egy-egy libatollat a pogácsa tetején, s akié előbb megpörkölődött, az halt meg előbb. (Király L., 1995. 127. l.) Palócföldön Szilveszter estéjén a lányok hét fazekat leborítottak: alájuk fésűt, sót, kenyeret, gyűrűt, és olvasót tettek. Ezekből jósoltak férjükre: a bicska veszekedős embert, a fésű sok gondot, a kenyér békességet, a só egészséget, a gyűrű igaz szívű szeretőt, az olvasó pártában maradást jelentett. (Manga J., 1979. 212. l.)
Bernecebarátiban a lányok éjfélkor égő gyertyával a kezükben belenéztek a tükörbe, hogy meglássák szeretőjük képmását. Ugyanitt egy sokágú csillagot is csináltak, s minden ágára egy-egy legény nevét írták. A csillagot este fejük alá tették, éjfélkor pedig leszakították egy ágát, de csak reggel nézték meg, melyik legény neve volt rajta. A jóslás szerint ugyanis az lett a férjük. (EA 14 775. 9–10. l.)
A szilveszteri maszkos játékokról, melyek főleg Moldvában voltak szokásban Tátrai Zsuzsanna és Karácsony Molnár Erika könyvében olvashatunk /1997., 257–258. l./, de részletesen foglalkozik a maszkos szokásokkal Ujváry Zoltán is kiváló monográfiájában /1997./.
Elterjedt óév estéjén, illetve újév hajnalán a gyermekek verses-énekes köszöntése is. Az Újesztendő vígságszerző kezdetű köszöntőt például nemcsak Vas megyében, de az ország más tájain is ismerték. A perőcsényit például nemrég jegyeztem le /lásd a 26. számú kottamellékletet/.
A Hont megyei református lakosságú faluban „katlankodni” jártak a gyerekek az ablakok alá. Igaz, nem karácsony böjtjén, hanem Szilveszterkor. Ennek lényege azonban azonos célú, mint a katolikus falvakban tapasztalt karácsonyi kántálásoknak, hiszen az újesztendőt nevezték kiskarácsonynak is. Az újesztendőt ugyanis az egész középkoron át karácsony napjától, december 25-től számították. A január elsejei évkezdetet a XIII. Gergely pápa által 1582-ben megreformált naptár tette általánossá. Így aztán a születést, a jókívánságokat kifejező kántálók is egyaránt kapcsolódtak a szóban forgó két naphoz.
A perőcsényi „katlankozók” tehát hasonlóan jártak az ablakok alá Szilveszterkor, mint a katolikus falvakban karácsony böjtjén, s ezt énekelték:
„Új esztendő, vígságszerző,
Most kezd újulni.
Újulása víg örömet
Most kezd hirdetni.
Hirdeti már a Messiás
Az új esztendőt.
Mikor kicsiny vótam,
Kemencébe bújtam,
Úgy ittam a füstöt,
Mint a tokaji bort.
Nem köll nékem málé,
Legyen a gazdájé.
Pogácsa köll nekem,
Kettő, akár izenkettő.
Ó, mily boldog éjszaka és óra,
Melyben született a kis Jézuska,
Betlehem városába, rongyos istállóba,
Nincs neki dunnája, szamár, ökör melegítő párnája.
Mikor kicsiny vótam, juhok után jártam,
Egy piros almát találtam,
Azt is a Jézuskának adtam.
Fújjad, fújjad furulyámat!”
(Saját gyűjtés, 2002)
Hasonló dalt közöl a Néprajzi Lexikon Somogy megyéből. A perőcsényi köszöntésnek is a szó varázserejébe vetett hit az alapja. A szövegben továbbá jelen van a tréfás adománykérés s az Ipoly mente más helyein gyűjthető kántálók egy-egy párhuzama, sőt a betlehemezést idéző motívumok is.
A Hont megyei szlovák fiúk is jártak Szilveszter este énekelni. Az egyházi ének előadása után a „gyerekbíró” bement a házba, s előadta jókívánságait. /Horváthová, E., 1986. 106. l.)
Szilveszter napjához a Középső-Ipoly mente magyar katolikus falvaiban nem fűződtek különösebb népszokások. A katolikus hívők délig elvégezték a legszükségesebb ház körüli munkát, délután aztán elmentek a „háladásra”. Az év utolsó szertartásán a pap számba vette az emberélet fordulóinak legfontosabb eseményeit: ismertette, hogy az óesztendő folyamán hányan kötöttek házasságot, mennyi volt az újszülöttek és a halottak száma.
A hálaadással végződő egyházi szertartás után a rokonok és az ismerősök valamelyik családnál összejöttek, s közösen várták az újévet. Az év utolsó óráit szórakozással, beszélgetéssel töltötték.
Szilveszterkor a gyermekeknek sem kellett olyan korán ágyba bujniuk. Ha mégis elaludtak, éjfélkor a szülők felkeltették a nagyobb gyerekeket, megcsókolták őket, és boldog új évet kívántak egymásnak. A felnőttek sorra felkeresték a legközelebbi szomszédokat meg a rokonokat, hogy már az újesztendő első órájában köszöntsék egymást. Éjfélkor több helyen zajos csattogásra, pattogtatásra is sor került. Szilveszteri mulatságot régen nemigen rendeztek, ez csak újabb keletű szokás.
Csáky Károly, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”50911,50886,50842,43412,43318″}
