Minden ember ismeri a kényelem valahány formáját. Amikor minden kötelességünk elvégeztével elégedetten és megkönnyebbülten süppedünk karosszékünkbe, hogy megtekintsük kedvenc szappanoperánkat, filmünket vagy éppen a napi híradót. Örülünk a havibérnek, elhisszük jogaink teljes érvényességét, és szitkozódunk a közélet és politika alakjaira, mert mi megtehetjük. Félmilliónál kevesebben vagyunk. Új kisebbségi helységtáblákat kapunk, de a vasúton és a közlekedést koordináló táblákról még mindig hiányoznak a magyar megfelelők. Szlovákia és Magyarország kettős állampolgárai csak elhallgatás útján lehetünk.
Nem szeretném tovább részletezni, hisz mindannyian tudjuk, hol és hogyan élünk. Olvastunk és hallottunk nem egy minket érintő botrányról Malina Hedvigtől az egzotikus nevekig. A nyelvtörvény, kettős állampolgárság valamint a vasúti kétnyelvűség ügyét illetően gondolná az ember: igen, itt az idő, Felvidék összefog a magyar érdekképviseletért. Sajnos ezzel szemben az a helyzet, hogy már két magyar érdekeltségű (bizonyos körökben három) párt verseng az itteni magyarság szavazataiért.
Sokk volt számunkra Bugár lépése, sokk most számomra az MKDSz is. Őszintén nem érdekel, hogy Bugár Béla és Fehér Csaba miért teszi azt, amit. Megvádolni kettejüket, hogy „ördögi” szándékuk a szlovákiai magyarság megosztása – véleményem szerint – elhamarkodott és primitív. Persze az összeesküvés elméletek által „érthetőbbnek” tűnik a világ számunkra. Személyeskedés, becsvágy vagy esetleg a nagy úr, a pénz? Nem érdekel, de magyar érdekeltségű pártok alapításával igenis, sokak szemében bűnt követtek el. Persze, az MKDSz hívei és képviselői hivatkozhatnak különböző jelszavakra: „korrupt MKP”, „bezzeg mi hiszünk az autonómiában”, „alkalmatlan pártvezetés”.
Be kell látni, hogy bizonyos fokig igazuk is van, mert az MKP is hibás. Pozitívum azonban az MKP részéről a fiatal nemzedék bevonása. Már ideje volt. Talán egyszer a Csemadok is elgondolkodik ezen. Röviden: politikai palettánk, és egy az egyben mi, mint nemzeti kisebbség lássuk be: elkényelmesedtünk, ellustultunk.
Érdekképviseleteink – sajnos többes számban – vezetői megengedték maguknak azt a luxust, hogy személyes okoktól, pénztől vagy esetleg nagyravágyástól vezérelve így döntsenek: „na, nekem nem tetszik x és y a pártban, én jobban tudnám ezt csinálni”. Mi pedig követjük őket, letérve az egy útról, amin járhatunk: az egység útjáról.
A választások margójára szánom ezen írásomat, mert mi, szlovákiai magyarok nem engedhetjük meg magunknak az ún. „ideológiai luxust” a parlamenti választások közeledtével. Persze, valamiért mindig fontosabb számunkra, hogy valaki mennyire politikailag inkorrekt vagy nem ért egyet a mi meggyőződésünkkel, mint az, hogy magyarul beszélhetünk Szlovákiában, és igen, vagyunk annyian, hogy egy egységes érdekképviseletünk lehessen a szlovák parlamentben. De mégsem. Valamiért mi „szlovákiai morfiumot” szúrunk magunkba, hiszünk a politikusoknak és kényelmesen vádoljuk egymást. Mintha lenne más választásunk. Javaslatom: merjünk nagyok lenni, de együtt és alázattal.
Akármennyire is firtatjuk: ez politika, és a politika közel sem egy nemes és tiszta dolog. Az MKDSz által jogosan(!) felhozott, viszont annál irritálóbban szajkózott MKP-ellenes vádak ellenére nincs más út: egyetlen érdekképviseletünk, amelynek esélye van a parlamentbe jutni március 5-én, a Magyar Közösség Pártja. Természetesen ezen cikket olvasva az MKDSz- és Híd-párti olvasók majd „névtelen emkápésnak” bélyegeznek, de nem számít. Az egységben az erő, ezt ők is tudják. Egy bizonyos: egyik párt sem ártatlan. Próbáljuk meg a mi „ősi magyar” vagy éppen „harmadik utas, trollkodó” büszkeségünket egy kicsit háttérbe szorítani végre. A tényeket ismerjük, a helyzet adott, március 5 pedig az ajtónkon kopog. Buzdítok minden felvidéki magyart, hogy éljen választói jogával, és a legjobb belátása szerint menjen el szavazni. Ideje felkelnünk a karosszékből…
Egy kassai magyar/Felvidék.ma
