Az egyetemes magyar egyház- és művelődéstörténet 130 éve elhunyt nagy alakja, a Hont megyéből indult Ipolyi Arnold, mindössze 63 évet élt. Ám így is gazdag szellemi örökséget, felbecsülhetetlen értékű alkotásokat hagyott maga után.
Igazi reneszánsz szabású tudós ember volt, aki beszélt több idegen nyelven, járatos volt a történelem, az irodalom és a művészetek területén. Aki odafigyelt szakrális alkotásainkra, képzőművészetünk értékeire, a magyar hímzéskultúra kincseire stb. Gyűjteményével lerakta a majdani Esztergomi Keresztény Múzeum alapjait; kutatásai során feltárta hitvilágunk tükörcserepeit, s kiadta a Magyar Mythologiát. Jeles szülöttünknek szoros kötődései voltak a Felvidékhez, elsősorban pedig gyermekkora falujához, Ipolykeszihez.
Az Ipolykeszin meghonosodott egyik régi család, a Tersztyánszkyak eredete II. Endre királyig vezethető vissza. Akkor kapták a Trencsén megyei Trsztyét (Nádasfalut). Hontban a XVIII. században telepedtek le, s ez időtájt építették Keszin, a Szögben klasszicista kúriájukat. A család kapcsolatba került a Stummerekkel – Ipolyiakkal is.
Ipolykeszin laktak egy ideig a híres püspök, művészettörténész, mitológiakutató, Ipolyi Arnold szülei, így fiuk is itt töltötte gyermekévei egy részét. S a Tersztyánszky családból származott többek közt az egyik apai nagyanya, Stummer Ignác felesége, Tersztyánszky Anna, illetve annak testvére, Tersztyánszky Imre (+1847) püspök, aki Ipolyi Arnold egyik támogatója is volt.
A kisebb dombra épült XVIII. századi klasszicista Tersztyánszky-kúria még ma is áll. Az épületet 1945 után átalakították, de ablakai és a sátortető megmaradt, s belső terével a régi hangulatot is idézi még.
Az ipolykeszi Stummerek Mária Teréziától nyertek címeres nemeslevelet 1741-ben. A már említett Stummer Ignác a XIX. század elején Hont megye főszámvevője volt. Fia, Stummer Ferenc volt Ipolyi Arnold édesapja, s az ugyancsak említett kúriát is birtokolta egy ideig.
Ipolyi Arnoldot (1823-1886) hosszú időn át több lexikonunk is úgy emlegette, mint Ipolykeszi jeles szülöttét. S noha már tudjuk, hogy 1823-ban nem itt, hanem a távolabbra eső, a megye nyugati felében található Disznóson született – ahol édesanyja, Szmrecsányi Arzénia épp látogatóban volt szüleinél –, Ipolykeszi fontos állomása volt a tudós életének. Hisz itt élte át gyermekéveit, ez volt első eszméléseinek színtere. Mint a templomon elhelyezett régi emléktáblán is olvassuk: „Itt eme hely növelé Ipolyit kora zsenge szakában,/ Míg lőn egyháznak, honnap örökre dísze./ Művészet, tudomány gyászt öltve siratja kimúltát, / S nagy neve emlékét őrzi, míg él a magyar.“
Édesanyja, a művelt, irodalomban és történelemben egyaránt járatos kelenyei születésű nagyasszony a keszi házban keltette fel fiában a költészet és a nemzet múltja iránti lelkesedést, érdeklődést. Pór Antal, Ipolyi életrajzírója is úgy emlegeti őt, mint „mívelt lelkű, finom kedélyű és nemes szívű“ asszonyt, akinek Kamis Ferenc házitanító, a világot járt, művészetszerető ember segített az oktatásban, s még tovább fokozta a fiúban a művészetek és a tudományok iránti fogékonyságot.
A Tersztyánszky-kúria előtt a leszármazottak 2015-ben Ipolykeszin (Fotó: Csáky Károly)
Első eszmélésének színhelyére később is szeretettel gondolt Ipolyi. A rokonnak és jó barátnak, a reformkor s az 1848/49-es szabadságharc nagy honti alakjának, Pongrácz Lajosnak írta egykor az alábbi sorokat: „Első ifjúságom legszebb képei közé tartozik a drégelyi rom, melyet amint ipolykeszii szülőházam /!/ ajtajából naponta láttam, úgy buzdultam hősének, Szondinak feláldozó honszeretetén“.
Több levelet írt a másik honti jó barátnak és munkatársnak, Pajor István 1848/49-es nemzetőrnek, megyei tisztviselőnek, írónak és költőnek is. 1858-ban például arra kérte őt, hogy a Barabás Miklós festette, róla készült portré másolatából egyet helyezzen el a régi házban: „igen szeretném, ha valahogy jó módjával becsempésznél egyet az ipolykeszi atyai házamba felfüggesztésül mostani birtokosának, hogy legalább ott is legyen némi emlékünk.“
Ipolyi szülei az 1830-as években eladták a keszi kúriát és birtokot, s Korponára költöztek.
1854-ben zohori plébánosként megírta korszakalkotó művét, a Magyar Mythologiát. Természetesen vannak ennek is szülőföldi vonatkozásai. Csaplár Benedek jegyezte le például Tersztyánszky Andrástól Nyitrán, a piarista gimnáziumban azt a néhány adatot, melyet aztán elküldött Ipolyinak. Ő ezekből többet művébe is beépített, például a Keszi és Balog közt kísértő „cifra asszony“-ról s az Ipolyfödémesnél látható gyógyító forrásról, a Medvekútról szóló történeteket (ezek ma is gyűjthetők).
Minden valószínűség szerint ipolykeszi volt az egyetlen, e vidékről megnevezett adatközlő, Pálgyi János, aki a Balog és Keszi között útszakaszon tüzes szekéren kísértő Verbőciről mesélt. (De idevalósi volt az említett Tersztyánszky András, azaz Andor is, akitől áttételesen jó adatokat kapott a kutató, s aki a nagyanya testvérének, Tersztyánszky Bertalannak volt a fia. Ő építtette a keszi temetőben látható családi temetkezési kápolnát is.)
Részlet Csáky Károly könyvéből és Balló Ede festményének rep.
A kiszehajtással kapcsolatos adatokat, illetve magát a szokást gyermekkorában jól ismerhette Ipolyi is. Hiedelemmonda és mese szintén bőven kerülhetett innen hozzá, főleg a már említett Pajor István jóvoltából. A Magyar Népmesegyűjtemény Ipolyi-kötetében közzétett Józsika és Mariska című mese párhuzamát még nekem is sikerült felgyűjtenem Bodzsár Sándorné Celleng Franciska (1910) adatközlőmnél 1984-ben.
A két rokon és jó barát, Pongrácz Lajos és Pajor István sokat tettek az Ipolyi-kultusz ápolása érdekében. Pongrácz Lajos kezdeményezésére rendeztek nagyszabású Ipolyi-ünnepséget 1887-ben Hont megye székhelyén, Ipolyságon, s ő volt a táblaállítás kezdeményezője is. Ama nagyméretű emléktábláé, melyet végül 1888-ban az ipolykeszi római katolikus templom keleti falán helyeztek el, s amelyre Pajor István versének szövege került fel. A táblaállításnak gazdag irodalma van, amit Hála József néprajzkutató foglalt össze.
Ipolyi és Keszi kapcsolata a későbbiek során is fennmaradt. 1881-ben például a római katolikus egyház iskolaszéke fordult hozzá segítségért. 1885-ös végrendeletében a főpap ezer forintos alapítványt tett, s ennek felét a gyermekkori falu templomának javára kellett „tőkésítve“ fordítana. A neoklasszicista templom belső képeit nemrégiben Lencsés Zsolt magyarországi festőművész készítette a polgármesternő, Košík Szilvia és a hívek hathatós támogatásával, valamint Csáky Pál segítségével, megörökítve Ipolyi Arnold portréját is, s helyet adva az alábbi Ipolyi-idézetnek: „Azon nemzet, mely emlékeit veszni hagyja, azzal saját síremlékét készíti.“
Az emléktábla az ipolykeszi templomban (Fotó: Csáky Károly)
Az 1938-as visszacsatoláskor az Ipolyi-leszármazottak ajándékoztak egy gyönyörű országzászlót a falunak. A lobogó ünnepélyes alkalmakkor a templom mellett emelt zászlótartón lengett. A világháború után a zászlót eldugták. Utoljára Belá Józsefék őrizték, s ma ismét a templomban látható. A szépen hímzett műtárgy egyik felén a királykoronás címert tartó két angyalt látjuk ezzel a felirattal: „Így volt, így lesz! Ipolykeszinek az Ipolyiak. 1938.“ A másik oldalt Nagymagyarország térképe díszíti a „Hiszünk Nagymagyarország feltámadásában!“ felirattal.
Az Ipolyi-kultusz az 1990-es évek elején kezdte ismét reneszánszát élni Keszin. 1993-ban nagyszabású Ipolyi-emléknapot szerveztek, melyen többek között megjelent a főpap nagyváradi utóda, Tempfli József püspök is, aki szentmisét celebrált a községben. Ezt követően Eisler János, Liszka József és Csáky Károly tartottak előadást a tudós életútjáról és munkásságáról. Azóta a helybeliek is felkeresték falubelijük sírját a nagyváradi bazilikában. 1994-ben Hála Józsefnek sikerült e sorok írójával s az akkori polgármesterrel, Molnár Józseffel azonosítania a tudós ipolykeszi házát.
