A dunaszerdahelyi továbbképzés óvópedagógusai (Fotó: Fekete Irén, facebook)

Magyarország hathatós támogatásának köszönhetően a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége továbbképzés-sorozatot indított a felvidéki magyar óvodapedagógusok részére. Az első tematikus szakmai képzésekre november első hétvégéjén került sor.

„A Nemzetpolitikai Államtitkárság 2016-ban indította el a nagyszabású Kárpát-medencei óvodafejlesztési programot, melyben a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége a magyar kormány szakmai stratégiai partnere” – kezdte a Felvidék.ma tájékoztatását Fekete Irén, az SZMPSZ komáromi központi irodájának a vezetője. Mint hozzátette, az óvodafejlesztési program két részből áll, infrastrukturális fejlesztésből és szakmai továbbképzésekből.  Az SZMPSZ együttműködött a felvidéki óvodák feltérképezésében. Első körben 58 óvoda nyert anyagi támogatást a fejlesztéshez. A program keretei között 6,2 milliárd forint támogatás érkezett a Felvidékre.

Az infrastruktúra fejlesztése mellett fontos része a programnak az óvodapedagógusok továbbképzése. Elsőként 24 pedagógus vett részt magyarországi továbbképzésen. „Négy témában hat-hat pedagógus  vett részt. A most induló régiós képzéseken magyarországi mentorok segítik a képzés koordinálását. A képzéssorozat lefedi a teljes Felvidéket” – magyarázta Fekete Irén.  Az első képzések november első napjaiban zajlottak.

Húsz pedagógus vett részt a dunaszerdahelyi továbbképzésen (Fotó: Fekete Irén, facebbok)

Óvodai projektpedagógia Rimaszombatban

A november 3-a és 5-e között megtartott rimaszombati képzés az óvodai projektpedagógia témája köré épült. A háromnapos képzés szakmai előadója Pálfy Sándor, a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési Karának oktatója volt. „A képzés célja a projektpedagógia alapjainak elsajátítása, alkalmazási lehetőségeinek bemutatása. Főleg a környékbeli óvodák pedagógusai vettek részt programban” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Hajnovič Gabriella várgedei óvodapedagógus, a rimaszombati képzés koordinátora.

A koordinátor kifejtette, Rimaszombatban és környékén is több képzés valósult már meg óvópedagógusok számára. „Hasznos és értékes hétvége volt. Más, új szemszögből láttatták az óvodai nevelést” – mondta végezetül Hajnovič Gabriella.

A rimaszombati továbbképzés szakmai előadói (Fotó: Fekete Irén, facebook)

Cselekvő és felfedező tevékenység Dunaszerdahelyen

November 4-e és 6-a között mintegy húsz nyugat-szlovákiai óvodapedagógus vett részt a Dunaszerdahelyen megtartott továbbképzésen. „A regionális óvodapedagógiai továbbképzés központi témája a cselekvő és felfedező tevékenység szervezésének módszertana volt. A továbbképzés megerősítette az óvodapedagógusok eddigi munkáját” – mondta a Felvidék.ma-nak Markovics Tímea, a dunaszerdahelyi képzés koordinátora, s egyik szakmai előadója.

Mint hozzátette, magyarországi és felvidéki magyar előadókat hallhattak a résztvevők. Többek között érintették a tanulás korszerű értelmezését, a projektpedagógia alapjait, a környező világ tevékeny megismerését. Ugyanakkor a képzőművészeti tevékenységekbe ágyazott felfedező cselekvés is terítékre került. Mint Markovics Tímea megjegyezte, szükség van az ilyen szakmai találkozókra.

Foglalkozás közben (Fotó: Fekete Irén, facebook)

Folytatódik a továbbképzés

Rimaszombat és Dunaszerdahely után november 17-e és 19-e között Búcson találkoznak az óvodapedagógusok, ahol a néptáncmódszertannal ismerkednek meg. Majd Komáromban kerül megrendezésre november végén a negyedik képzés, melynek központi témája a korai intervenciók lesznek.

„Nagyon fontos az óvodáink megmaradása szempontjából, hogy szakmailag és infrastrukturálisan felkészültek legyenek” – hangsúlyozta Fekete Irén. Az SZMPSZ számára fontos az óvodapedagógusok képzése is. Számtalan szakmai találkozón, nyári egyetemen adnak teret az óvodapedagógusok továbbképzésére. A tervekkel kapcsolatban kifejtette, jövőre is folytatják a továbbképzéseket, akkor a mesepedagógia és logopédia témában.