Szabó Ottó képzőművész és Agócs Attila, Fülek polgármestere az átadón (Fotó: Füleki Vármúzeum, facebook)

A múzeumok éjszakáján adták át a művészein kivitelezett új várkaput a füleki várban. A térgrafika stílusban készült új főbejárati kapu tervezője Szabó Ottó képzőművész.

„Az alkotás hidegkovácsolással készül forrasztással és galvanizálással” – kezdte a Felvidék.ma tájékoztatását Szabó Ottó képzőművész. Az egyedi kivitelezésű alkotás négyzetacélok sorából álló mozaik, ezek összessége alkotja az ábrát.  Ezek a rudak különböző vastagságúak, egy centiméteres átmérőtől a hat milliméteresig – magyarázta a tervező.

A füleki várhoz kapcsolódó történelmi esemény elevenedik fel az alkotáson. „Thökölyi Imre várbevételének mozzanata rajzolódik ki a kuruc és egy török lovas jelenlétében” – folytatta a tájékoztatást. A kapu két szárnyán látható az acélrudakból álló lovas alakok. A közel hatméteres kapu csaknem egy tonnát nyom. Az alkotás négy darab három méter magas és két méter széles szelvényből áll.

Szabó Ottó, képzőművész az egyik kapuszárnnyal (Fotó: Rovás)

A kapu végezetül elektromotor által fog nyílni, a szerkezet balra történő eltolásával. Az alkotógárdának ugyanakkor sikerült megoldást találnia arra is, hogy a grafika kifejező és esztétikus maradjon az elmozdítást követően is.

A Füleki Vármúzeum évekkel ezelőtt jött az ötlettel, ám pénzforrás hiányában a terveket nem tudtak kivitelezni. Így az új kapuzat tervei is elkészültek már. Fülek városa előző évben egy sikeres INTERREG Határon Átnyúló Együttműködési Program pályázatának köszöntetően mintegy húszezer eurót különített el a kivitelezésre. Ez az összeg magában foglalja az előkészítést és a földmunkákat, az alapozást, a kapuszerkezetet és magát a művészi alkotást. Mindez része annak a csaknem egymillió eurós pályázatnak meg során a váralja revitalizációját végzik el.

A várkapu egyik szárnya (Fotó: Füleki Vármúzeum facebook)

Mint Szabó Ottó elmondta, tavaly decemberben kezdték a munkálatokat. A kivitelezésben segített Kovács Károly, Fazekas Béla és Máňa József.

A szombati átadó előtti napokban került a két szárny a helyére. A múzeumok éjszakájának gazdag programsorozatának részeként leplezték le az egyedi kapuzatot. Szombat estétől már a Füleki Vármúzeum látogatói e kapun keresztül jutva csodálhatják meg a várat.