Csehszlovákia megalakulása után a mai Szlovákia területén működő magyar felsőoktatási intézményeket bezárták, néhányat pedig Magyarországra telepítettek át.
A felvidéki magyarság sohasem nyugodott bele iskoláinak elvesztésébe, de az első egyetemalapítási kísérletre egészen 1990-ig kellett várni. Képviselőink egy csoportja a prágai szövetségi parlamentben próbálkozott, de a javaslatot már a bizottságokban elvetették. Ezért a törvénytervezet nem is kerülhetett a plénum elé.
A második kísérletre 1992-ben került sor, immár a pozsonyi parlamentben. Ekkor már csak a nyitrai magyar kar létrehozását szorgalmazták a képviselők, de ezt a javaslatot is elutasították. 2000-ben egy hasonló próbálkozásra került sor. A Magyar Koalíció Pártjának nyomására a kormány határozatban kérte egy magyar kar létrehozását, de a nyitrai Konstantin Egyetem szenátusa ezt is elutasította.
Végül a negyedik kísérlet sikerrel járt!
A magyar egyetem alapításának igénye 2002-ben bekerült a kormányprogramba.
A kabinet előbb elfogadta a Selye János Egyetem létrehozásának szándéknyilatkozatát, majd a törvényelőkészítő tanács javaslatára jóváhagyta az egyetem létrehozásáról szóló törvénytervezetet is. Végül a parlament plenáris ülése három olvasatban foglalkozott a Selye János Egyetem törvénytervezetével.
Az utolsó felvonás, a második és harmadik olvasat parlamenti vitája 2003. október 22-én kezdődött, de csak másnap délben ért véget. A vita során az ellenzéki képviselők élesen támadták a törvénytervezetet. Többek között azzal érveltek, hogy Szlovákiának már van elég egyeteme. Az oktatási nyelvvel kapcsolatban pedig a többségi nemzet diszkriminációjáról beszéltek. Az ülést vezető alelnök röviddel 11 óra után zárta le a vitát, és 11 óra 13 perckor szavazásra szólította fel a honatyákat, majd beindította a szavazógépet, és a képviselők megnyomták a szavazógombokat.
Aztán síri csend következett
A szavazásra fenntartott 20 másodperc szinte végtelennek tűnt. Közben lelki szemeim előtt filmkockánként peregtek az elmúlt órák eseményei. Felidéztem a szenvedélyes vitát, a megannyi személyes indíttatású támadást, a bizottsági szavazások eredményeit, az ellenzéki képviselők felszólalásait: „vonjátok vissza a törvénytervezetet, mondjatok le az egyetemről, egyetem helyett elégedjetek meg egy főiskolával, módosítsátok a névadót Hans Selyére, az oktatási nyelvek közül az államnyelv legyen az első helyen,…”
Eddig jutottam, amikor 11 óra 14 perckor a hirdetőtáblán megjelent a szavazás eredménye: 77 „igen”, 49 „nem” és 7-en tartózkodtak. Az előadói pulpitusról képviselőtársaimat figyeltem.
Néma csendben ültek. Nem volt örömujjongás, és nem volt taps sem. A 20 magyar honatya arcán mély meghatottság honolt. Átérezték e történelmi pillanat súlyát. És volt, akinek könny csillant a szemében. Hosszú percek teltek el, míg eljutott a tudatunkig, hogy megvan az egyetem. Hogy valóra vált egy nyolcvan esztendeje dédelgetett álom!
Ma is elérzékenyülve emlékszem vissza 2003. október 23-ra. Magyarország szlovákiai nagykövetsége fogadást adott az 1956-os forradalom tiszteletére. Az ünnepség már javában zajlott, amikor megérkeztek az MKP parlamenti képviselői is. A plenáris ülés elhúzódása miatt késve érkeztünk, de annál vidámabban, sugárzó arccal. A vendégek között futótűzként terjedt a hír, hogy a szlovák parlament elfogadta a Selye János Egyetem megalapításáról szóló törvénytervezetet.
Ezen az estén a fogadás résztvevői bizony nem az 1956-os eseményeket taglalták, hanem a parlamenti képviselőket faggatták: hogy volt, milyen volt a hangulat, kik támogatták a javaslatot, hogyan reagáltak a törvénytervezet ellenzői és hogyan fogadták a szavazás eredményét a magyar (MKP-s) képviselők? Mindenki az új egyetemet ünnepelte és nekünk, képviselőknek is kijutott a jókívánságokból.
Gratulálunk! Most már csak meg kell csinálni! – ismételgették.
És megcsináltuk!
(A szerző az egyetem alapító rektora)
