Almási László lövéshez készülődik (Fotó: Őry Tibor)

Hétvégén véget értek a felvidéki II. labdarúgó liga küzdelmei, így már biztos, hogy a 2012-ben Garamszentkereszt és az Alsózsadány egyesüléséből létrejött FK Garam mente jutott fel a legjobbak közé az első ligába, megelőzve a Poprád csapatát, akik az utolsó meccsükön, hazai pályán szenvedtek vereséget a Ligetfalu csapatától.

A Garam menti, immár bajnokcsapat az STK Somorja otthonába látogatott vasárnap. A csallóköziek, akikről legutóbb még a felkészülés alatt írtunk, majd pedig beszámoltunk a műfüves pálya körüli mizériáról is, ugyan a vasárnapi meccsen vereséget szenvedtek, de ezelőtt a meccs előtt három fordulóval már bebiztosították a bennmaradásukat a Héthárs otthonában avatott győzelmükkel, így végül a 12. helyen végeztek, 37 ponttal.

A hazaiak ezekben a napokban annak örültek, hogy a csapattal kiharcolták a bennmaradást, ami a szurkolók számára talán kevésnek tűnhet, viszont kevesen tudatosítják, hogy mekkora nehézségekkel is járt ez valójában.

Egyrészt azért, mert a II. liga meglepően színvonalas és kiegyenlített volt, így elég volt egy kis megingás, s a csapatok máris több pozíciót veszthettek. De a bennmaradás főleg a színfalak mögötti problémák tudatában volt nagy tett, melyek közé a fentebb említett műfüves pálya esete is tartozik.

A fő probléma viszont az volt, hogy ezt a szezont gyakorlatilag a Fluminense támogatása nélkül teljesítette a csapat. Ugyan jelenleg négy játékos is van a keretben, akik a Fluminensétől jöttek, de a brazil klub még az ő fizetésüket sem állta, ráadásul semmi másból nem vette ki a részét. Ez azt jelenti, hogy a nyáron, nem sokkal a szezon kezdete után, gyakorlatilag elengedték az egész projektet. Most januárban pedig a tavaszi szezon végével jogilag is felmondták a megállapodást, katasztrofális anyagi helyzetükre hivatkozva.

Tették ezt annak ellenére, hogy felelősek voltak, sőt gyakorlatilag a szezon végéig ők a felelősek az „A” csapat működéséért. Ennek ellenére ehhez sem anyagilag, sem menedzseri szinten nem járultak hozzá.

Az, hogy a klub augusztus óta működik, hogy az STK befejezte a II. liga küzdelmeit, hogy bennmaradt, s tette mindezt úgy, hogy a játékosoknak sem tartozott, csak pár ember, vezető, tulajdonos érdeme, akik gyorsan reagáltak a kialakult krízishelyzetre, melyet az eddigi partnerünk idézett elő.

Pedig a Fluminensével való együttműködés ötlete európai viszonylatban is egyedülálló. Mindenki, aki az egész együttműködésben érdekelt volt, komoly tapasztalatként értékeli azt, akár pozitív, akár negatív értelemben.

Egy biztos, ez az egész együttműködés egy picit felpezsdítette a helyi futballközeget, hiszen a szurkolók olyan játékosokat láthattak játszani, akiket amúgy nem láttak volna.

Furcsa módon az együttműködés első éve volt a legsikeresebb az eredmények szempontjából, hiszen ekkor az STK Somorjából került ki a liga legjobb góllövője, Peu, és itt játszott a játékmester Luquinhas is, akiért az első ligából ugyancsak érdeklődtek. Nem gyakori, hogy egy szlovák II. ligás játékos a következő évben a Maracanában, majd pedig az MLS-ben játszik. Luiz Fernando esetében pedig ez volt a helyzet.

Mivel az együttműködés véget ért, a klub vezetése már több hónapja intenzíven keresi azokat a partnereket, akik segíthetnének, hogy megmaradjon a II. liga Somorján.

Ez a tavaszi szezon jó példa arra, hogy a vezetés a hirtelen jött nehézségekkel is képes megbirkózni.

Somorján az ifjúság nevelése is jól működik, aminek köszönhetően az STK ifi csapatai jelenleg a II. ligás bajnokság első felében tanyáznak. Az idősebb diákok pedig megnyerték a II. ligát. Ilyen eredményt még soha nem ért el ez a korosztály a története során Somorján. A B csapat vezeti a járási bajnokságot, így sorozatban másodszor is feljuthat. Itt lehetőséget kapnak a fiatal játékosok, hogy szokják a felnőtt futballt.

A héten, egy projekt során megkezdődik a fő pálya fűcseréje, valamint az egész játéktér elhelyezésének módosítása, hogy az közelebb legyen a szurkolókhoz.

Az új elnök, a volt válogatott Horváth Csaba és a volt elnök, a jelenlegi többségi tulajdonos, Csutora Norbert jól együtt tud működni. Horváth meghallotta a somorjaiak hangját, s idén tavasszal már több magyar játékos is ott volt a keretben, sőt legutóbb, a pozsonyi Inter ellen hárman – Németh Tamás, Almási László és Méry Tamás –, pályára is léptek.

Reméljük az új szezon még jobban sikerül, úgy eredményekben, mint a magyar játékosok szempontjából.

(stksamorin.sk/Felvidék.ma)