Amióta az István, a király belopta magát a szívünkbe, választásról választásra eszünkbe jut a dalszöveg: Mondd, te ki választanál?
Persze most, a számunkra negyedik európai választás előtti utolsó napokban alighanem mindenki eldöntötte már a maga feleletét. Ez a döntés Magyarországon a Fidesz-KDNP számára roppant kedvező. Még olyan, velünk szemben ellenséges orgánumban is, mint a 444.hu, a kormányoldal elsöprő többségére számítanak. A kampány mégis erőteljesen dübörög, mintha az életben maradásért folyna a küzdelem. Jó okunk van erre.
Most talán a legnehezebb ellenfelet kell legyőzni: a győzelem biztos tudatából fakadó túlzott magabiztosságot, valamint a lustaságot: „Nélkülem is biztos a győzelem…”
Nem az a kérdés tehát, hogy kire, melyik listára szavazzunk, hanem az, hogy szavazunk-e. 1979 volt az első év, hogy az Európai Unió polgárai maguk választották meg európai képviselőiket. Azóta választásról választásra csökkent a részvételi hajlandóság. 2004 volt az első év, amikor mi is részesei lettünk ennek a folyamatnak, s nálunk is csökken azóta a szavazók száma.
Két kérdést vizsgáljunk meg: Miért van ez így? Mi ennek a következménye?
Az alacsony részvétel jelzés: az európaiak nincsenek kapcsolatban Brüsszellel és nem látják, hogy ami ott történik, az érdemben befolyásolná az életüket. Nincs személyes érintettségük, ráadásul úgy látják, hogy megy minden magától, az ő részvételük nélkül is. Ha pedig felismerik, hogy menni ugyan mennek a dolgok, de megítélésük szerint rossz az irány, akkor is úgy vélik, hogy az 500 milliós Európai Unióban az ő egyetlen szavazatuk mit sem számít. Mindehhez pedig adódik a magyar helyzet: a Fidesz-KDNP mindenképpen győz.
A távolmaradásunk azonban gyengíti a Fidesz-KDNP lista politikai erejét. Nem mindegy ugyanis, hogy egy kicsinyke választói létszám áll a győztes mögött, avagy az ország polgárainak meghatározó része. Ez nem presztízskérdés, hanem erő.
Ha azt akarjuk, hogy kormányunk szavára odafigyeljenek az európai politikában, akkor meg kell mutatnunk, hogy amit mondanak, annak hátterében erős felhatalmazás van. De nemcsak ezért nem öncélú a részvétel erőltetése. Az a helyzet, hogy az alacsony részvétel mindig a kis pártoknak kedvez. Könnyű belátni, hogy ha egy kis pártnak van két százalék támogatása a társadalomban, az a 8 millió választó esetén 160 ezer ember. Ám, ha a 8 millió helyett csak 3,2 millió szavazó lesz, az adott párt szavazói, mindenáron bizonyítani akarván politikai létezésüket, mind szavaznak, ezzel elérhetik az öt százalékot. Mandátumhoz jutnak, miközben valós társadalmi súlyuk nem nőtt meg. A távol maradó Fidesz-KDNP szavazó így voltaképp a kieső jelölteket segíti. Ami ellen, ha rákérdezünk, az illető bizonyára élénken tiltakozna.
Nem azonos, de hasonló a határon túli magyar közösségek helyzete. Szlovákiában a pártpolitikai megosztottság miatt a küszöbön való átlépés a gond. Ám ha a magyar közösség nagy többséggel vesz részt a választásokon, át lehet jutni ezen az akadályon.
A most lezárult ciklusban valami megmozdult az unióban annak érdekében, hogy nemzetközi szabályok garantálják a kisebbségi sorban élők alapvető jogait. Az anyaországi képviselők nem tudják olyan hitelesen bemutatni a kisebbségi problémákat, mint azok, akik benne élnek. Jelenleg sajnos sem a Híd, sem az MKP nem lehet biztos az öt százalékban. De még minden lehetséges, ha a felvidéki magyarság megmozdul.
Egy szó, mint száz, ne várjunk a Kossuth-nóta szerint még egy üzenetre, hiszen elsőre is tudjuk: mindnyájunknak el kell menni. Ráadásul nem is a csatába, hanem csak a szavazófülkébe.
(A szerző a KDNP tiszteletbeli elnöke, volt európai parlamenti képviselő)
