Aki egy picit is jártas a szlovák köznyelvben, az pontosan tudja, hogy a szlovákság részére a „mi van, magyar vagy?!” mondat az adott személy lehülyézésének minősül. Ezen vélekedés kialakulásának az alapjait az 1920-tól rendszerszinten sulykolt „Szlovákiában szlovákul” propaganda termékének is lehet tekinteni, hiszen ebben az időben terjedt el, hogy bizony a magyarnak az országban a legirodalmibb szlovák nyelvet egyetemi szinten kell használnia…
Ebben a csodálatos miliőben az sem jelent gondot, hogy az alig több 4 milliós szlovákság nyelvjárásaiban akkorák az eltérések, hogy a keleti a nagyszombatival nem mindenben érti egymást, hogy néha a köznyelv bizony köszönőviszonyban nincs a tőlünk elvárt „irodalmi nyelvvel”, mindez hatodrangú kérdés, mert a lényeg, hogy a magyar az bizony irodalmi szinten beszéljen – ha rosszul ragoz, akkor bizony jön a butázás…
A fenti szemléltetésből is kiderülhet, hogy vannak, akik bizony leragadtak ennél a szemléletmódnál és ezt nyíltan el is mondják. Aztán vannak, akik normális együttélésre törekszenek. És van bizony egy harmadik csoport is, melynek tagjai látszólag a kisebbségek barátai, a valóságban viszont csak álca mögé rejtették a gondolkodásukat. A vájtabb fülek hallani is szokták azokat a „freudi elszólásokat”, melyek az igazi énjét fedik fel egy-egy embernek.
Vasárnap, 2020. október 11-én sikerült a szlovák miniszterelnöknek is egy freudi elszólást produkálnia. hiszen a sajtótájékoztató egyik pillanatában összefűlt a nyelve, erre bevágta: elnézést, ez magyarul volt!
Azaz, az erősen nagyszombati akcentussal beszélő miniszerelnök, ha valamit rosszul mond, az bizony magyarul, bután van. Ezt üzente az ország polgárainak annak a városnak a szülöttje, ahol Pázmány Péter egyetemet alapított, ahol az első magyarországi kőszínházat Esterházy Pál építette és még sorolhatnám. Mintha egy freudi elszólás tanúi lehettünk volna, pedig micsoda csinnadrattával lihegtek sokan akkor, mikor a gesztuskirály épp a magyar szavazatokat akarta besöpörni. Eltelt fél év, kiderült, hogy a magyarság jogos követeléseinek megfogalmazása és leadása az az út, mely az önfeladásunkat megállítani és megfordítani tudja. Jönnek majd újabb és újabb ígéretek, de délibábok ezek a sikerre szomjazó közösségnek, aztán amikor a délibáb szertefoszlik, mint a kettős állampolgárság ügye, jönnek a kijózanító freudi elszólások!
Mondjuk, a szlovák sajtó hallgat, pedig ha más számbeli kisebbséget sértett volna meg a miniszterelnök, akkor hangos lenne a sajtó, abban biztos vagyok.
A magyar és kisebbségi érdekvédelmet hirdető politikum kapott egy ügyet, amit illene egy közös tiltakozással megoldani, mert ha nem lép, akkor bizony megmaradunk az egy „keszenemmel” megvehető választói csoportnak. Nem kell félni, a történelmet a bátrak írják!
