(Fotó: vaticannews.va)

Az emberiség és az egyes emberek életében hordozott keresztről beszélt Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában bemutatott olajszentelési misén nagycsütörtökön. A Vatikán bejelentette, hogy kiállítják a torinói szent leplet, mégpedig az interneten szombaton.

A Szent Péter-bazilikában bemutatott nagycsütörtöki misén mintegy kétszázan vettek részt, többségükben a római egyházmegye papjai. A jelenlevők a koronavírus-járvány miatt egymástól biztonságos távolságra foglaltak helyet.

Az olaj- más néven krizmaszentelési misén a pápa, aki egyben Róma püspöke, megáldotta és megszentelte az egyházmegyéjében a következő évben használandó szent olajokat és krizmát, melyeket többek között kereszteléskor és papszenteléskor használnak. Ferenc pápa és paptársai a hagyomány szerint ezen a misén megújították papi fogadalmukat.

Homíliájában az egyházfő, többször eltérve az előre megírt szövegtől, a Jézus halála előtti napokról beszélt, hangoztatva, hogy a kereszt Jézus egész életét végigkísérte. Példaként említette Heródest és a szent család menekülését: a mai világban számos családnak ugyanígy kell száműzetésbe mennie hazáját elhagyva – mondta a pápa.

Úgy vélte, a kereszt mindig jelen volt és jelen van ma is az emberiség történetében, ahogyan az emberek egyéni életében is, ahogyan – tette hozzá – a “keresztre feszítők” sem csupán Jézus korában fordultak elő.

„Jézus vállalta saját elárulását, barátai elfordulását, már az utolsó vacsorán, elfogadta a jogtalan börtönzést, a felületes ítélkezést, az aránytalan ítéletet, az ok nélküli pofonokat (…) átölelte a kereszt egészét, mivel a kereszt nem kétértelmű, a kereszttel nem lehet alkudozni” – jelentette ki a pápa.

A papi hivatásról szólva azt mondta, nem kell megbotránkozni a betegek ápolása és a rabként élők felszabadítása miatt, hiszen Jézus is ezt tette. Nem számít botrányosnak visszaadni a vakok látását olyan emberek között, akik behunyják szemüket és elfordítják fejüket – mondta a pápa.

Megjegyezte, egyes botrányok már Jézus idejében is csupán egy vidéki napilap harmadik oldalára kerültek volna. Ferenc pápa felidézte, hogy az ő papi szolgálata során is akadtak nehéz pillanatok, és egy szerzetesnő szavai segítettek neki. „Jó pásztornak lenni, tanítónak, mindenki iránti szolgálattal”, ahogyan Jézus is tette – összegezte a papi szolgálatot Ferenc pápa.

A pandémia miatt elmarad a nagycsütörtöki lábmosás szertartása, az utolsó vacsora emlékezetére bemutatott misét Giovanni Battista Re, a bíborosi testület vezetője mutatja be a Szent Péter-bazilikában. Ferenc pápa nagypéntek este a keresztutat a Szent Péter téren hívők nélkül vezeti. A Vatikán területe húsvét alatt, Olaszország egészével együtt, teljes zárlat alatt lesz, a szertartások interneten követhetők.

A szentszéki államtitkárság bejelentése szerint a Jézus halotti lepleként tisztelt torinói Sindone-t szombaton kiállítják: az ereklyét a járványhelyzet miatt interneten és a televíziókon keresztül lehet látni.

A kísérő imádságot Cesare Nosaglia torinói érsek vezeti.

(hirado.hu/Felvidék.ma)