Fotó: AFP/Getty

Tízből hét holland szerint feltételekhez kötve ugyan, de be kell fogadni a tálib uralom elől menekülő afgánokat, a megkérdezettek 17 százaléka azonban teljes mértékben ellenzi ezt – derül ki a Nieuwsuur holland aktuálpolitikai műsor számára készített, csütörtökön közzétett Ipsos-felmérésből.

A kutatásba bevont mintegy kétezer válaszadó 30 százaléka továbbá csak olyan afgán állampolgárokat és családtagjaikat szeretné befogadni, akik bizonyíthatóan segítették az afganisztáni holland katonai kontingens munkáját, míg további 28 százalék olyanokat is szívesen látna, akik az emberi jogokért dolgoztak. A felmérésben részt vevőknek csupán a 13 százaléka támogatja, hogy minden afgán menekült Hollandiába mehessen.

A felmérésből kiderül, hogy van egy meglehetősen széles réteg, amely szimpatizál a „valódi menekültekkel”, de aggódik a befogadásukkal járó kockázatok (bűnözés, illetve integrálódás elutasítása) miatt.

Jaco Dagevos, a rotterdami Erasmus Egyetem társadalmi integrációra és migrációra szakosodott professzora a Nieuwsuurnek kifejtette: „a helyi lakosság gyakran tart a menekültek befogadásának a biztonságra gyakorolt hatásától, de a statisztikák alapján azt lehet mondani, hogy a helyzet nem annyira rossz”.

Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek problémák. A befogadóközpontokban élő illegális migránsok – többségében Marokkóból, Algériából és Albániából érkezők – sok kellemetlenségek okoznak, és bűncselekményeket követnek el. Ez a csoport befolyásolja a menekültekről alkotott általános képet – tette hozzá.

Hollandiának a tálib hatalomátvétel után mintegy kétezer afgán állampolgárt sikerült kimentenie Afganisztánból. Szerdán a helyi lapok azt írták, hogy a befogadóközpontok megteltek, átmeneti szállásokat kellett megnyitni az újonnan érkezők elszállásolásához.

(MTI/Felvidék.ma)