A Szövetség képviselői Rimaszombatban tartottak sajtótájékoztatót, s meghívták a régióba azt a 76 „hősnek” mondott parlamenti képviselőt, akik megszavazták és ezzel második olvasatba utalták a vitatott kórházreformot.
A Szövetség tisztában van azzal, hogy az egészségügy reformjára nagyon nagy szükség van, s láthatjuk, hogy az emberek elégedetlenek az ellátás minőségével, ugyanakkor nagy a felháborodottság a kórházreform miatt is.
Rimaszombatban ez konkrétan azt jelentené, ha az ötödik kategóriában maradna, akkor az elfekvő részlegek működnének csak és semmilyen aktív ellátás nem lenne – hívta fel a figyelmet Juhász Péter főorvos.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2021/11/Juhasz-700x525.jpg)
„Az emberek félnek. Ugyanis most, amikor az egészségügyi ellátás értéke megnőtt, azt hallják, hogy elveszíthetik kórházaikat. Bizonytalanok, hiszen csak félinformációk jutnak el hozzájuk. Ezért emelték fel a hangjukat a petíciók aláírásával itt, Rimaszombatban és Királyhelmecen is, mert úgy érezték, az ő hangjuk nem hallatszik el Pozsonyig, ott senki sem kíváncsi a véleményükre” – szögezte le Forró Krisztián, a Szövetség elnöke.
Forró Krisztián kifejtette, hogy a választási kampányok során sok párt járja be a régiókat, ígér sok szépet és jót, de amikor érdemben tehetnének az emberekért, akkor elfelejtik a régiókat.
„Sajnos a jelenlegi kormányra is érvényes, hogy a déli régiókban élő emberek véleményét nem hallgatja meg. Az egészségügyi miniszter kilátásba helyezte, hogy több kórház vezetőjével is találkozik, de a mi kórházaink, amelyekre leminősítés vár, nem szerepelnek a listáján” – hívta fel a figyelmet Forró Krisztián.
Majd így folytatta: „Azért állunk ma itt, hogy ide is meghívjuk a miniszter urat, Rimaszombatba, Nagykürtösre, Királyhelmecre és Felsővízközre is, hogy az ott működő intézmények vezetőivel is üljön le egy tárgyalóasztalhoz még azelőtt, hogy a törvényét a parlament második olvasatban is megtárgyalja.”
Továbbá a több mint 70 ezer tiltakozó nevében ezekbe a régiókba, amelyekről a szlovák kormány megfeledkezett, meghívták azokat „hősöket” is, akiket Eduard Heger nevezett így a csütörtöki szavazást követően, amikor a kórházreformra rábólintottak.
„Azért hívjuk ezen parlamenti képviselőket ide, hogy megnyugtassák a déli és keleti járások lakóit, hogy a tervezett reform után minden polgár egyforma színvonalú és minőségű ellátásában részesül majd” – nyilatkozta Forró Krisztián.
Felhívták a figyelmet arra, hogy ismét megmutatkozott, hogy a kormány és a 76 „hős” képviselő semmibe veszi a déli és keleti települések lakóinak a véleményét.
Mózes Szabolcs, a Szövetség alelnöke kifejtette, hogy azok a valódi hősök, akik ezekben a régiókban is helytállnak, ahová nagyon kevés fejlesztés érkezett az elmúlt harminc évben.
„Azok a hősök, akik aláírásokat gyűjtenek, s azok a hősök, akik aláírják ezeket az íveket. A több mint 70 ezer aláírás azt mutatja, hogy a kórházaknak meg kell maradniuk és ne legyenek leminősítve. Lehet, hogy Pozsonyban az íróasztaltól jó ötletnek tűnik, hogy egy nyugdíjas Besztercére vagy Kassára menjen kivizsgálásra. Ezek azt bizonyítják, hogy nem a régióból szerzik a tapasztalataikat” – mondta el Mózes Szabolcs.
Mózes leszögezte, hogy szerinte a reformnak arról kellene szólnia, hogy fejlesztésre kerüljön sor. A kormány elmulasztotta a konkrét tervek benyújtását.
Cziprusz Zoltán megyei és városi képviselő a rimaszombati petíciós bizottság nevében fejtette ki egyet nem értését a törvénymódosítással kapcsolatban. Mint mondta, Rimaszombatban és környékén több mint 36 ezer aláírást gyűjtöttek azért, hogy a rimaszombati kórház maradjon meg a jelenlegi kategóriában.
Elmondta, hogy a miniszter nem fogadta a petíciós bizottságot, ezért meghívják őt ide, Rimaszombatba a 76 képviselővel egyetemben, hogy beszélgessenek el az emberekkel.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2021/11/cziprusz-z-700x525.jpg)
„Mi nem szeretnénk egy olyan törvénymódosítást, ahol a konkrétumok nincsenek lefektetve. Külön megdöbbentő, hogy a királyhelmeci származású Gyimesi György is támogatta ezt a törvényt. Elég már abból, hogy ez a kormány mindent le akar nyomni az emberek torkán a „lebo Fico, lebo maffia” kifogással. Nem szeretnénk, hogy visszatérjen Fico, de pont ez a kormány tesz meg mindent, hogy azok a pártok erősödjenek, s esetleg visszajöjjenek a hatalomba” – hívta fel a figyelmet Cziprusz Zoltán.
Cziprusz leszögezte, egy jól érthető, kiszámítható és előrelátható következményeket hozó egészségügyi reformot támogatnak.
Furik Csaba, Kisgéres polgármestere a királyhelmeci petíciós bizottság nevében szólt, amely közel 18 ezer aláírást gyűjtött össze.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2021/11/furik-700x525.jpg)
Kifejtette, egy állami kórházat próbálnak megmenteni, amelynek az elmúlt évtizedekben nem volt semmilyen adóssága sem. Olyan laborral rendelkeznek, amely ugyanúgy megállja a helyét, mint például a kassai.
Furik hozzátette, keleten is várják, hogy a kormányból valaki leüljön velük. „Nyitottak vagyunk, s alkalmasak arra, hogy tárgyaljunk arról, mi lesz a kórházaink, a bodrogközi és az ungvidéki emberek sorsa.”
„Délkelet-Szlovákia csücskében élünk, s ha a királyhelmeci kórházat megszüntetik, akkor tőlünk minden következő kórház 55-60 km-re lesz. Azt szeretnénk, ha kórház és a rendelőintézetben azok az osztályok, amelyek jelenleg is működnek, megmaradnának” – szögezte le Furik Csaba.
(HE/Felvidék.ma)