Elkezdődött a Hagyományok Háza Hálózat és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet kosárfonó tanfolyamsorozata. A február utolsó előtti hétvégéjén tartott hagyományápoló képzés tapasztalatairól Kovács Nádi Karolina, a Hálózat és az Intézet munkatársa, valamint Kovács Zoltán kosárfonó, népi iparművész-szakoktató számol be.
(N. K.) „Először szerveztünk kosárfonó tanfolyamot. Az összesen 64 órás képzést három alkalommal, tizenkét fővel tarjuk meg: februárban és márciusban 1-1 hétvégén, Zentán, péntek délutántól vasárnap kora délutánig találkozunk. A tanfolyamzárást pedig Horgoson a Domus Pacisban, augusztus 9–13-ig, ötnapos kézműves tábor keretében tartjuk.
A vesszőfonás ősrégi technika, a világ minden táján ismert.
A héjas vesszőből falat, gátat építhettek, kerítést, kast, garabolyt és többféle gazdasági kosarat fonhattak. A Vajdaságban igazán könnyű volt hozzájutni az alapanyaghoz a Tisza, vagy más folyó árterében.
Később a kosárfonó mesterség elsősorban háziiparrá, majd kisiparrá fejlődött, utóbb kosárfonó szövetkezetek is alakultak. A XX. század elejétől fokozatosan fejlődik iparrá, így a környéken a 40-es, 50-es évekre néhány kosárfonó központba csoportosultak a vesszőbútor és a kosárfonó szakma művelői. Szinte minden településnek volt kosárfonója, a martonosi, az apatini és a kikindai kosarasok választékos kínálatukkal tettek szert hírnévre az egész országban.
Ehhez képest napjainkban nem könnyű igényes fonott használati tárgyat találni a Vajdaságban, nagyon kevesen foglalkoznak vesszőfonással, és akik még művelik, azok nagy része nem lép túl a gazdasági kosarak, kukoricahordó kosarak készítésén.”
Fotó: Csermák Zoltán
(K. Z.) „Jászárokszálláson dolgozom, sajnos a mesterség kiveszőfélben van a Jászságban is. Pedig néhány évtizede szinte minden utcában találtunk kosárfonót, s a tanyasi emberek is tudtak gazdasági kosarat kötni. Negyedszázados tapasztalattal a hátam mögött látogattam el a Vajdaságba. Hagyományos, kisméretű, kezdők által is megfonható gazdasági kosarakat készítettünk nyers zöldvesszőből. A kosárfonásnak egyébként ez a legősibb technikája. A hallgatók nagyon érdeklődők, együttműködők, és főleg ügyesek voltak. Igen intenzív munkával folyt a hétvége, a csoport tagjai megbirkóztak a nehezebb feladatokkal is, melynek eredményeként mindenki három kosarat – az általam tervezett darabszámot – fonhatott meg. A foglalkozások jó hangulatban teltek, s mindenütt tapasztalhattam a hagyományos vajdasági vendégszeretetet. A sikeres munkahétvége után már a következő alkalomra készülünk, egyelőre maradunk a zöldvesszőnél, de a csapat már kóstolót kap a hántolt vesszős technikából is. A táborra kreatívabb, kötetlenebb fonást tervezek, ahol a modernebb technikákkal is megismerkedhetnek a hallgatók.”
*A címben található idézet Mentovics Éva Almaszedés című verséből származik.
(Dr. Csermák Zoltán/Felvidék.ma)
