Maroš Žilinka (Fotó: SME - Jozef Jakubčo)

Maroš Žilinka főügyész semmi rendkívülire nem figyelt fel a 2017-es évben, amikor állítólag a megölését tervezték. Žilinka ezt a bazini (Pezinok) Speciális Büntetőbíróságon (ŠTS) jelentette ki a keddi tárgyalási napon.

A bíróság együtt tárgyalja az ügyészek tervezett likvidálásának ügyét a Kuciak-gyilkossággal.

„Gondolkodtam rajta, hogy mi lehetett volna az indíték, és arra jutottam, hogy csakis a munkámmal lehet kapcsolatos” – mondta Žilinka a bíróságon.

Azt is közölte, Marian K. is felbukkant gyanúsítottként azokban az ügyekben, amelyekkel foglalkozott, de bizonyítékai nincsenek. Példaként a Technopol Servis ügyét és a Donovaly-ügyet említette. Žilinka egyetlen gyanús dologra emlékezik abból az időszakból, de nem tulajdonított neki különösebb jelentőséget.

„2017 augusztusában szervizbe vittem a kocsit, és a szerelő azt mondta, az első kerékről hiányzik négy csavar” – idézte fel a főügyész.

Žilinka elmondta, évek óta ismerik egymást Daniel Lipšic speciális ügyésszel, aki szintén sértettként szerepel az ügyben. Žilinka belügyi államtitkár volt, amikor Lipšic irányította a belügyminisztériumot.

„Hosszú ideig nem találkoztunk azután, hogy távoztunk a belügyminisztériumból. 2017–2018-ban csak elvétve beszéltünk” – tette hozzá. Öt személyt vádolnak azzal, hogy Žilinka, Lipšic, valamint Peter Šufliarský korábbi helyettes főügyész megölését tervezték. Sz. Tamás beismerő vallomást tett, a további vádlottak Marian K., Alena Zs., Dušan K. és Darko D. Žilinka és Lipšic meggyilkolását a vád szerint 2017 őszén rendelték meg Alena Zs.-nél.

(tasr/Felvidék.ma)